A gazdagréti lakótelep padján ülő, halk szavú Béla bácsiról nehéz volt elképzelni, hogy ugyanaz az ember, aki korábban Bástya elvtárs egyenruhájában a magyar filmtörténet egyik legemlékezetesebb figuráját alakította. Both Béla különös utat járt be: élete jelentős részében színházakat vezetett, rendezett, társulatokat épített és színésznemzedékeket tanított, az országos ismertség mégis akkor találta meg, amikor már nyugdíjba vonult.
Idős korára két, egymástól szinte végletesen különböző szerepben zárta a szívébe a közönség. Bástya elvtárs harsány, önmagát rendkívül fontosnak tartó alakja és a Szomszédok bölcs, visszafogott pedagógusa között látszólag nem is lehetne nagyobb a távolság.
Both Béla azonban mindkettőt olyan természetességgel formálta meg, hogy alakjai évtizedek múltán is részei a magyar kulturális emlékezetnek.
Szerencsről indult a színészi pályára
Both Béla 1910. november 21-én született Szerencsen. A Színiakadémián 1932-ben végzett, egy olyan, tizenhét fős évfolyamban, amelynek tagjai közül végül mindössze négyen maradtak tartósan a pályán. Friss diplomásként Miskolcra került, ahol nem csupán színészként számítottak rá: rendezőként és színházi titkárként is dolgozott.
A fiatal színházi ember már akadémista éveiben összekötötte életét Móricz Lilivel, Móricz Zsigmond színésznő lányával. A házasság nem bizonyult életre szólónak, Both Béla pályáján azonban ekkor már jól látható volt, hogy nem kizárólag a színpadon szeretne érvényesülni. Érdekelte a színház működésének egésze, a rendezéstől a műsorterv kialakításán át a társulat megszervezéséig.
1934-től a Nemzeti Színház rendezőjeként dolgozott, majd 1941-től a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője lett. A második világháborút követő évtizedekben szinte felsorolni is nehéz, hány jelentős kulturális intézmény munkájában vett részt.
Both Béla számára a színházcsinálás volt az igazi hivatás
Volt a Szabad Színház és az Úttörő Színház igazgatója, dolgozott az Állami Filmgyártó Vállalat vezetőjeként, az Ifjúsági Színház és a Déryné Színház főrendezőjeként, valamint a Színház- és Filmművészeti Szövetség főtitkáraként. Irányította a debreceni Csokonai Színházat, közben pedig éveken át tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.
A Nemzeti Örökség Intézetének Both Béláról készített adatlapja szerint a Madách Színházban előbb főrendezőként, majd igazgatóként dolgozott, 1964 és 1971 között pedig a Nemzeti Színházat vezette. Bár a közönség elsősorban színészként emlékezik rá, életművéből szakmai szempontból a színigazgatói és rendezői tevékenysége emelkedik ki.
Both Béla nem egyszerűen előadásokat állított színpadra. Egész évadokban, társulati egyensúlyokban és hosszú távú művészi tervekben gondolkodott. Pontosságáról és szervezőkészségéről legendák keringtek. A következő évad bemutatóit és a szereposztást állítólag már az előző nyár elején ismerte, miközben arra is képes volt, hogy összehangolja a nagyszínház és a kamaraszínház bonyolult műsorrendjét.
A Madách Színház egyik fénykora kötődött a nevéhez
Both Béla vezetése alatt a Madách Színház az ország meghatározó társulatai közé tartozott. Ebben az időszakban olyan jelentős előadások születtek, mint a Tanner John házassága, a Hamlet, az Elveszett paradicsom és A vágy villamosa.
Rendezőként az írói szándék tisztelete és a színészi játékra épülő értelmezés jellemezte. A Sztanyiszlavszkij-módszert követte, munkáiban nem a látványos rendezői önmegvalósítást, hanem az előadás egységét és a színészek hiteles játékát tartotta elsődlegesnek. Szakmailag biztos, kiegyensúlyozott produkciókat hozott létre, amelyek közül több a közönség körében is komoly sikert aratott.
A második világháború után az ő rendezésében került ismét színpadra Az ember tragédiája. A darab egyik vasárnap délutáni előadásán maga is beugrott Lucifer szerepébe. Nevéhez fűződött egy új hangú, pátosztól megtisztított Bánk bán-rendezés is, amelyet a magyar modern színháztörténet jelentős eseményei között tartanak számon.
Nyugdíjba vonulása után ismerte meg igazán az ország
Both Béla 1971-ben vonult nyugdíjba a Nemzeti Színház éléről. Más művészek életében ez a visszavonulás kezdetét jelentette volna, nála azonban éppen ekkor kezdődött a szélesebb közönség számára igazán emlékezetes időszak.
Először talán nem is az arcát, hanem a hangját ismerte meg egy egész ország. A tavasz tizenhét pillanata című szovjet televíziós sorozat narrátoraként ő vezette végig a nézőket Stirlitz kapitány történetén. Kimért, pontos, összetéveszthetetlen hangja szinte önálló szereplőjévé vált a sorozatnak.
Színpadon később is vállalt kisebb szerepeket, az országos népszerűséget azonban film- és televíziós alakításai hozták meg számára. Kevés színész pályáján fordul elő, hogy hetven- és nyolcvanéves korában válik igazán széles körben ismertté, Both Bélával mégis pontosan ez történt.
Bástya elvtárs A tanú egyik felejthetetlen alakja lett
Bacsó Péter A tanú című filmszatírájában Both Béla alakította Bástya elvtársat, a hatalom önimádó és nevetségesen sértődékeny képviselőjét. A szerep terjedelmét tekintve nem tartozott a film legnagyobb alakításai közé, hatása mégis rendkívüli lett.
Ebben alighanem szerepet játszott Both Béla tekintélyt sugárzó megjelenése és színházi múltja is. Pontosan ismerte azt a vezetői magatartást és merev hivatalosságot, amelyet Bástya elvtárs figurájában a végletekig lehetett fokozni. Nem hangos ripacskodással formálta meg a karaktert, hanem rezzenéstelen komolysággal, ettől vált a figura egyszerre nevetségessé és nyugtalanítóvá.
Both Béla később Bacsó Péter Te rongyos élet című szatírájában is szerepelt. A PORT.hu szerint több magyar játékfilmben, tévéfilmben és sorozatban láthatta a közönség, az igazi országos ismertséget azonban Bástya elvtárs és a Szomszédok Béla bácsija jelentette neki.
Béla bácsi, Gazdagrét bölcs történelemtanára
A Szomszédok nézői már egy egészen más Both Bélával találkoztak. A gazdagréti lakótelepen élő Báthory Béla nyugdíjas magyar-történelem szakos tanár volt. Egy megfontolt, figyelmes idős ember, aki nem akarta mindenáron megmondani másoknak, hogyan éljenek, mégis mindig volt egy jó kérdése, megjegyzése vagy története.
Béla bácsi alakja különösen közel kerülhetett Both Bélához. A színész-rendező a valóságban is tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, hosszú pályafutása során pedig számos fiatal művésszel dolgozott együtt. Nem kellett eljátszania a tapasztalatot, a türelmet vagy azt a csendes tekintélyt, amely a sorozatbeli pedagógust jellemezte. Mindezt évtizedek munkája és emberismerete tette hitelessé.
Both Béla egészen 1999 végéig állandó szereplője maradt a Szomszédoknak. A Gazdagréten játszódó teleregényben egy olyan nemzedéket képviselt, amely számára a tanítás nem csupán foglalkozás, hanem életszemlélet volt. Béla bácsi nem emelte fel a hangját, nem igyekezett a történetek középpontjába kerülni, jelenléte mégis biztonságot adott.
Both Béla életében későn érkezett meg a közönség szeretete
Both Béla 1962-ben kapta meg az érdemes művész, 1971-ben pedig a kiváló művész címet. Szakmai tekintélye tehát jóval korábban kialakult, mint ahogy a televíziónézők milliói megismerték az arcát.
Életének különös ellentmondása, hogy miközben hosszú időn át a magyar színházi élet meghatározó vezetője volt, a legtöbb ember számára mégis nyugdíjazása után vált igazán fontossá. Az egyik szerepében a hatalom nevetséges természetét mutatta meg, a másikban az idős ember tapasztalatának és a pedagógusi figyelemnek adott arcot.
Both Béla hivatása a színigazgatás, életműve pedig a színházcsinálás lett. A közönség emlékezetében ehhez még két halhatatlan figura társult: Bástya elvtárs és Béla bácsi.
Both Béla 2002. február 20-án halt meg Budapesten, életének 92. évében, a Farkasréti temetőben nyugszik. Kilencvenegy teljes évet élt, és csaknem hét évtizeden keresztül dolgozott a magyar színházért, filmért és televízióért.
