Petrik József a kétbalkezes, kétballábas labanc Riptek lövész, A Tenkes kapitányából, akit minden részben, minden epizódban megszégyenít a kuruc. Finom arcvonások, művészlélek külső, jellegzetes hang – írta az ujsagmuzeum.hu.
És valóban, a színész kölcsönözte a hangját Pom Pomnak, Nünükének, a Vízipók-csodapókban, a Mekk Elekben a Tarka macskának, és az ő hangján szólalt meg Bütyök a Tüskevárban. A legtöbben talán mégis a nagy sikerű Szabó család című rádiójátékból ismerik, ő volt Wágner Ferkó, 48 éven át.
Osztályidegenként tekintettek rá
Petrik József, a Jászai Mari-díjas színész 1930-ban született, Orosházán. Bár okos, lelkes gyerek volt, a Horváth Árpád Kollégiumban hamar elköszöntek tőle:
„Rám sütötték, hogy polgári csökevény, azaz osztályidegen vagyok. Frászt voltam osztályidegen, sose volt arisztokratikus ábrázatom, apám vidéki újságíró volt. Mindegy, rég volt, 1948-ban.”
„És mindig volt valaki, aki kisegített a bajból. Osztályfőnököm, Apáthi Imre aztán Gobbi Hilda, majd Benedek Tibor. Ők segítettek az elhelyezkedésben. Elszegődtem altisztnek, postát hordtam, takarítottam, még kőműveskedtem, is…” – emlékezett vissza később a színész.
De nem hátrált meg, 1953-ban elvégezte a Színház és Filmművészeti Főiskolát, és a kétkezi munkásból ünnepelt színész lett. Játszott a Nemzeti Színházban, az Ifjúsági Színházban, majd a Petőfi Színházban is.
Később nemcsak színészként, rendezőként is sikert aratott. 1964-től az Állami Déryné Színház rendezője volt, 1982-től pedig a Népszínház főrendezője, és egyben színésze is volt. Azt mondták rá, és sok helyen azt írták róla: igazi karakter volt, afféle különc volt, akire bármit rá lehetett bízni.
Elkerülték a főszerepek
De a nagy áttörés soha nem jött el igazán. Rengeteg szerepet kapott a színpadon, filmekben, a rádióban, és a televízióban is. De soha nem főszerepet. Színészként hősszerepeket, és karakterfigurákat alakított: Moliére, Shakespeare, Brecht, Molnár Ferenc, Zilahy Lajos drámáiban állt színpadra.
Rendezőként főleg a magyar szerzők, Katona József, Molnár Ferenc, Bródy Sándor, Illyés Gyula műveit vitte színpadra. De külföldi írók – Schiller, Tolsztoj – drámáit is rendezte, sőt zenés darabok is fűződnek a nevéhez. A közönség láthatta őt az Állami áruházban, a Mágnás Miskában, a Felmegyek a miniszterhez című filmben, a Meztelen diplomatában, a Princ, a katonában, a Borsban és az Angyalbőrben is.
A magánéletéről keveset lehetett tudni. Annyit biztosan, hogy feleségéhez, Lengyel Erzsi színésznőhöz hűséges volt, 42 éven át, egészen a halála napjáig. Petrik József 64 évesen, 1995-ben hunyt el.



