Divat

Női laborban kevert füsttel szálló áldozat: évezredes parfümtörténet az ókortól

Ma már szinte minden nő szekrényében helyet foglal egy vagy több üvegcsényi kölni. Ezzel azonban meg sem közelítjük egyes történelmi korok illatkavalkádját!

Füsttel szálló áldozat

Per fumum”, azaz „füstön keresztül” mutattak be áldozatot sokszor az ókoriak az isteneiknek – innen a parfüm máig használatos elnevezése. Az oltárokon égő tűzre értékes gyanták, olajok, illatos növények kerültek, és a halottak balzsamozásának is alapvető kellékei voltak a fűszerek, növényi részek. Az illatokat Ré napisten verejtékének nevezték, de külön istenük is volt, Nefertum: fejdíszként vízililiomot viselt, ami akkoriban a leggyakoribb összetevője volt az illatszereknek. Egy ősi füstölőkeverék receptje Kyphi néven maradt fenn, többek között tömjént, benzoét, lótuszt, bort és mézet is tartalmazott.

Azt, hogy az illatokat a maihoz hasonlóan, élvezeti cikként is lehet használni, állítólag Hatsepszut fáraónő fedezte fel. Legalábbis Egyiptomban, mivel Mezopotámiában már közel 4000 évvel ezelőtt feljegyezték egy Tapputi nevű vegyésznő nevét, és azt, hogy a keverékeibe virágot, ciprusfát és mirhát is tett.

Tonnaszámra használták

A legkorábbi parfümgyár Krisztus előtt 2000-ben létesült a ciprusi Pirgoszban. Perzsiában a politikai státusz jelképeként használták az illatokat, az uralkodóikat gyakran parfümös üveggel a kezükben ábrázolták. A görögök és a rómaiak is híresen nagy parfümkedvelők voltak, és persze az egyiptomiak sem szoktak le az illatszerekről: Kleopátra csábító arzenáljának egy tekintélyes parfümgyűjtemény is a része volt. Krisztus előtt 100-ban a Római Birodalom lakói összesen 2800 tonna importált tömjént és 550 tonna mirhát használtak el vallási célokra, valamint a fürdők vizének illatosítására, illetve balzsamok, fűszeres olajok és a bőrt, a hajat illatosító parfümök előállítására. Néró császár a rózsavíz szerelmese volt, palotáit és vendégeit is ezzel permetezte.

Járványok megelőzésére használták

A desztilláció, az alkoholos kivonatok készítésének titkait arab orvosok fedezték fel. Az európaiak számára egzotikus fűszereket itt már régóta használták. Ezeket a luxuscikkeket aztán a keresztes lovagok hozták magukkal Európába a Szentföldről, Marco Polo pedig a Távol-Keletről. Az első parfümnagyhatalom Itália volt, ahol az orvosok a járványok megelőzésének, a káros kipárolgások elleni védekezésnek az eszközét látták a doktorok csőrös maszkjának orr-részébe tömött fűszerekben, a gazdagok által viselt illatlabdacsokban, amelyeket pézsmával, ámbrával töltöttek fel. A hölgyek és urak arra is rájöttek, hogy az illatos fürdő nem csak a fizikai egészségnek tesz jót – az egyház alig győzte őket figyelmeztetni a jó erkölcsre! Az egészségvédő parfümök egyik legnépszerűbbike hazánk terméke volt: a Magyar Királyné Vizének nevezett desztillátum receptje elveszett, de a rekonstrukciók szerint rozmaringot, kakukkfüvet és levendulát tartalmazhatott.

Kiemelte az előkelőket

Franciaországot a 16. században Medici Katalin tette parfümnagyhatalommá. Amikor francia királyné lett, személyes parfümőrét is magával hozta Itáliából, majd pedig megbízta azzal, hogy a provence-i Grasse környékén növő virágokból készítsen neki illatszert. Kétszáz év múlva már ez a vidék volt a parfümkészítés egyeduralkodó központja – már csak azért is, mert addigra elterjedt, hogy az előkelők tekintélyes mennyiségű illatszerrel locsolták meg a kesztyűjüket, hogy a bőr jellegzetes szagát elfedjék. És persze a testük, ruhájuk és parókájuk illatosítására is bőven jutott a parfümökből, különösen, hogy a személyi higiéniában kevésbé jeleskedtek a kor szülöttei. Az illatszerek használata viszont kiemelte az előkelőket a köznép közül, elvégre az mégiscsak hallatlan lett volna, hogy mindenki ugyanúgy árassza a mosdatlanság szagát! XIV. Lajos pompázatos udvara jószerivel úszott az illatokban, amelyekkel a palotába érkező vendégeket is lespriccelték. A tragikus sorsú Marie Antoinette királynőnek parfümőre, Jean-Louis Fargeon számos saját kreációt alkotott. A leghíresebb a Trianon nevű illat volt, amelynek összetevői között a rózsa, az ibolya, a nárcisz és a tubarózsa is szerepelt.

Német újdonság: a kölnivíz

A francia forradalom az illatok terén is véget vetett a dekadens luxusnak, a parfümmel illatosított előkelők hamar a guillotine alatt találhatták magukat. Napóleon idején a könnyű, virágos szerek jöttek divatba. Maga a császár a  Kölnben készített újdonságért, a kölnivízért, más néven az Eau de Cologne-ért rajongott, havonta ötven üveggel is rendelt belőle. Szent Ilona szigetén hű szolgája keverte ki kedvenc illatosítóját –  ennek receptjét a Ver­sailles Osmothéque nevű illatmúzeum máig megőrizte.

A nő laborban kevert illata

A 19. század vége felé az előkelők helyett egyre inkább a középosztálybeliek kedvence lett a parfüm, és megjelentek az első szintetikus összetevők is. Persze a luxusparfümök választéka is nőtt, ezért a parfümkészítést egyre inkább divat-művészetként tartották számon. Az 1920-as évek lázadó levegője a ruhák mellett a parfümgyártást is forradalmasította. 1921-ben Coco Chanel megkérte az orosz–francia származású kémikust és parfümőrt, Ernest Beaux-t, hogy készítse el számára a világ első teljesen mesterséges parfümjét, amelynek „nőillata” van: ez lett a máig híres, több mint 80 összetevőből álló No. 5, amelynek Marilyn Monroe is a rajongója volt. A Molinard parfümház 1925-ös Habanita parfümje dohányillatot árasztott, ezzel pedig a szemérmetlenül cigarettázó rosszlányok világát keltette életre. A szintén máig népszerű Miss Dior kompozíció megalkotójáról Jean Carles-ről pedig kiderült, hogy anozmiában szenvedett – vagyis egyáltalán nem érzett illatokat. Ugyanúgy érzésből komponált, mint ahogy Beethoven alkotott, amikor már nem hallott.

Fotó: gettyimages

Címkék: