Kelés, furunkulus
„A bőr tályogképződéssel járó fájdalmas, gennyes gyulladását kelésnek vagy furunkulusnak nevezzük. Ezek tulajdonképpen mélyebbre hatoló szőrtüszőgyulladásból vagy egy-egy hétköznapi pattanásból alakulhat ki. A betegséget hőemelkedés, esetenként láz is kísérheti, illetve megduzzadhatnak a nyirokcsomóink is.” – mondta a bőrgyógyász-kozmetológus.
Tudta?
Cukorbetegek esetében jóval gyakrabban alakulnak ki a testen gyulladt pattanások, kelések, mint ahogy túlsúlyos embereknél is a nedves bőrredőkben.
Mi okozza?
„A gennyes gyulladást a szőrtüszőbe vagy az ahhoz kapcsolódó faggyúmirigybe hatoló gennykeltő baktérium, általában a Staphylococcus okozza. A kelés kialakulása több napig is eltart, eleinte csak annyit érzünk, hogy ha egy bizonyos ponton megérintjük a bőrünket, az kellemetlen fájdalommal jár. Ezután megjelenik egy lencsényi, vöröses elszíneződés, amiből már sejteni lehet, hogy ott bizony egy gyulladás van. Később a bőr felpúpozódik, egyre vörösebb lesz, tömötté és egyre fájdalmasabbá váli
k. A furunkulus akkor érett, amikor közepe kúp alakban kiemelkedik, és közepén sárgás, gennyes folt jelenik meg. Ez általában magától kifakad, de ha nem, akkor sajnos muszáj felnyitni. A furunkulus addig nem múlik el, míg teljesen ki nem ürül a genny belőle” – tájékoztatott a doktornő.
Csak óvatosan!
Ne próbáljuk meg kinyomkodni a váladékot a kelésből, mert így előfordulhat, hogy a fertőző genny egy részét a mélyebb szövetekbe préselve elterjeszthetjük a fertőzést, így nem, hogy nem fog előbb elmúlni, de sokkal nagyobb bajt csinálhatunk vele.

Mit kezdjünk vele?
„Enyhébb esetben, ha nem akarunk bőrgyógyászhoz menni, akkor bevethetünk néhány jól bevált házi praktikát. Ilyen például a borogatás. A nedves meleg elősegíti a kelés megérését. Mártsunk egy tiszta mosdókesztyűt vagy kéztörlőt nagyon meleg vízbe, csavarjuk ki, majd tegyük a kelésre alkalmanként 30 percig, naponta többször is. A vízbe tehetünk kakukkfüvet vagy kamillát. A kakukkfű timol nevű összetevője megakadályozza a továbbfertőződést, a kamilla pedig nagyon erős gyulladáscsökkentő anyagot, kamazulént tartalmaz.” – javasolta a bőrgyógyász.
Extra tipp: egy jó meleg, nedves kamilla tea filter önmagában is borogatásként szolgálhat. Számos élelmiszer is akad a konyhában, ami segíthet. Ilyen például a kenyér, a paradicsom, a káposzta, a hagyma vagy akár a füge. Ezeket forrázzuk le, csomagoljuk gézbe és tegyük a furunkulusra. Rögzítsük ragtapasszal és hagyjuk rajta egy órán át.
Ha már kifakadt
Amint a kelés kifakadt, helyezzünk rá egy sós vízbe mártott tiszta ruhát. A következő három napban cseréljük gyakran a borogatást. Fertőtlenítésképpen mossuk le teafaolajjal. Ilyenkor fürdés helyett inkább zuhanyozzunk, hogy ne terjedjen tovább a baktérium.
Tipp: ha gyakran jelennek meg pattanások, furunkulusok a bőrünkön, akkor cseréljük le a tusfürdőnket, szappanunkat antibakteriálisra.
Kelevény, karbunkulus
Ha a szomszédos “egygyökerű” furunkulusok, apró tályogok összeolvadnak, akkor a darázsfészeknek is nevezett karbunkulus jön létre. Férfiakon meglehetősen gyakori, például a nyakszirtnél, tarkótájon, az inggallér által irritált bőrön, a hajas fejbőr határán fordul elő. Egyszerű furunkulusként kezdődik, de a nyak mozgása, a gallér dörzsölése, a furunkulus esetleges piszkálása, nyomkodása mélyebbre préselheti. A karbunkulus kialakulását fájdalom, hidegrázás, láz is kísérheti, a fertőzött bőrfelület vörös, elődomborodik, amikor pedig “megérik”, több nyílásból ürül a genny belőle.
Forduljunk orvoshoz!
Ha ilyet tapasztalunk, azonnal forduljunk orvoshoz, mert a karbunkulus gyógyítása igen nehézkes és hosszadalmas. Fel kell tárni az egész fertőzött területet, majd hosszas antibiotikumos kezelés szükséges. Ne hanyagoljuk el, mert akár súlyos szövődményei is lehetnek a keléseknek.
A vírusos szemölcs
A szemölcs vírusos eredetű fertőző betegsége. Kórokozói a HPV családba tartozó vírusok. A bőrünkön faggyúval telt göböcskék alakulnak ki, ezekbe bekerülnek a baktériumok és elszaporodnak. Ekkor már gennyes, vörös csomócskákat látunk a bőr felszínén. Amennyiben ezek egymással összeolvadnak, egyre nagyobb csomókat, úgynevezett nodusokat alakítanak ki, melyek már a bőr mélyebb rétegeit is roncsolják és hegesedéssel gyógyulnak. A kezelés során fokozzuk a hám leválását, csökkentjük a hámképződés és faggyútermelés mértékét, illetve a gyulladásos folyamatokat is kezeljük.
Szőrtüszőgyulladás
A szőrtüszőgyulladást leggyakrabban borotválkozás vagy más szőrtelenítés okozza. Ilyenkor nem készítjük fel a bőrünket előtte megfelelően, nem elég puha, könnyen sérül, vagy nem fertőtlenítettük megfelelően az eszközt, amivel fertőtlenítünk. De sajnos az is előfordulhat, hogy egyszerűen alkatilag hajlamosak vagyunk rá.
Fotó: pexels