Konyha

Töltve, párolva és levesbe is tökéletes: így használja az újdonságnak számító bordáskelt, vagy pak choi-t

Egyre többször találkozhatunk egy különös megjelenésű zöldségfélével a boltokban. Formás, fehér levélnyeleken szép zöld levelek csábítanak a vásárlásra. De ha hazavisszük, mihez kezdjünk vele?

A nálunk még ritka növény egy káposztaféle, ázsiai eredetű. Eleinte pak choi néven szerepelt, aztán szerencsére lett magyar elnevezése is: bordáskel. (De emlegetik még kínai káposztaként is.)

Szereti a fűszereket

A bordáskel mindennapos főzeléknövény Ázsiában. Az amúgy is rengeteg zöldségfélét használó kínai konyhában remekül elfér a wokban a többiek mellett. Kissé csípős íze csak emeli és kiegészíti az összhatást. Jól fűszerezhető fokhagymával, szójaszósszal. Süthetjük és főzhetjük is. A négy részre vagy csíkokra vágott növényt (levélnyelet és leveleket egyaránt) tegyük felforrósított szezámolajba vagy tökmagolajba néhány gerezd zúzott fokhagymával, és süssük néhány percig. Akkor a legjobb, ha a fehér része kissé megpárolódik ugyan, de azért roppanós marad. Végül meghinthetjük zsiradék nélkül megpirított vagy natúr szezámmaggal. Húsok, halak mellé könnyű köretnek kínálhatjuk.

Töltve, párolva és levesbe

A csónak vagy csésze alakú levélnyeleket megtölthetjük darált hússal vagy zöldségkeverékkel, és megsütve önálló ételként is tálalhatjuk. Levesbe is belefőzhetjük a kockákra darabolt fehér részeket, a leveleket pedig egészben tehetjük hozzá az utolsó pillanatban a forró leveshez, amelyben a többi zöldség (sárgarépa, szárzeller, brokkoli) már puhára főtt. Fontos, hogy ne főzzük túl. Párolóedényben is megpárolhatjuk a bordáskelt. Előbb azonban szedjük darabjaira, mert így tudjuk a legjobban leöblíteni, és kiszabadítani a benne rejtőző homokszemcséket. Egytálételt készítve keverhetünk hozzá párolt cukkinit, paradicsomot, gombát, pirított bacont.

Kovászolhatjuk

Hasonló módszerrel savanyíthatjuk a bordáskelt, mint az uborkát: egy üveg aljára jó sok kaprot teszünk, ráhelyezzük a fehér levélnyeleket, a tetejére is kaprot, mustármagot szórunk, majd felöntjük vízzel, jól megsózzuk, egy szelet kenyeret teszünk a tetejére, kistányérral leszorítjuk, és napos helyre állítjuk. Egy hét múlva remek savanyúságot kínálhatunk a vacsorához.

Évente többször is aratható

Akinek van kiskertje, akár termesztheti is a bordáskelt (mint a mángoldot). Egy évben áprilistól kezdve akár háromszor is „arathatja” a termést. Éppen akkor szélesíthető vele a friss zöldségek választéka, amikor az a legszegényesebb: tavasz végén és ősszel. Hűtőben, hűvös helyen vagy jól záródó dobozban egy hétig tárolható. Ha a levelei kissé fonnyadnak, jéghideg vízbe téve „magukhoz térnek”.

Nem rokonok

Hasonló kinézetük miatt a bordáskelt a mángoldhoz is sokszor hasonlítják, pedig nem rokonok. A mángold, amely sajnos majdnem ugyanolyan ritka nálunk, mint a bordáskel, a céklával és a cukorrépával tartozik egy családba.

Fotó: Adobestock