Konyha

Egyben sült kacsa, csirke és csülök: elég mindent bedobálni a tepsibe

Kacsa, csirke, malac – a közös bennük, hogy mindet megsüthetjük a körettel együtt, így bőven marad időnk a többi fogás elkészítésére és az ünnepi készülődésre.

Almás töltött kacsa

Hozzávalók:
1,8 kg-os kacsa
2 alma
5 dl almabor vagy cukormentes almalé
2 darabka fahéj
2 fej vöröshagyma
5 dkg vaj
1 evőkanál akácméz
őrölt bors, só

A meghámozott, felaprított almát az egyik darab fahéjjal egy órára a borba tesszük, majd 3 dkg vajjal összekeverjük, és a belülről megsózott-megborsozott kacsába töltjük. A kacsát tepsibe rakjuk, megszurkáljuk a bőrét, rászórjuk a felkockázott hagymát, az összetört fahéjat, és ráöntjük a bor egyharmadát. Megsózzuk, megborsozzuk, 230 fokon 20 percig sütjük, majd 180 fokra állítjuk a sütőt, megfordítjuk a kacsát, és még 70 percig sütjük. Közben a saját zsírjával és a borral locsolgatjuk. Amikor kész, kivesszük a tepsiből. A levéről leszedjük a zsírt, a maradék bort, a vajat és a mézet a szafthoz adjuk, felforraljuk, a kacsára öntjük, és tálaljuk.

Lila káposzta almával

5 dkg vajban megpirítunk 1 fej hagymát és 3 dkg felkockázott szalonnát. Hozzáadunk egy fej csíkokra vágott lila káposztát, és megsózzuk. 5 percig pároljuk, majd ráöntünk 1 dl almabort, letakarjuk, és fél órára 180 fokos sütőbe tesszük. 5 percig gőz fölött párolunk 4 meghámozott almát, majd a káposzta tetejére tesszük. Meglocsoljuk 3 evőkanál almaecettel, szórunk rá 1 evőkanál mazsolát, megsózzuk, megborsozzuk, és 15 percre visszatesszük a sütőbe.

Fűszeres csülök

Hozzávalók:
1,5 kg csülök
50 dkg lila hagyma
5 dkg vaj
5 evőkanál vörösborecet
5 evőkanál vörösbor
1 evőkanál borókabogyó
2 szál rozmaring
őrölt bors, só

Bemetsszük a csülök bőrét, és megtűzdeljük rozmaringgal. Megszórjuk az összezúzott borókabogyó felével, sózzuk, borsozzuk, és fél óráig állni hagyjuk. 10 percre 220 fokos sütőbe tesszük, meglocsoljuk a saját zsírjával, a maradék borókával, sóval, borssal, és rákockázzuk a vajat. Mellétesszük a felkarikázott hagymát, 180 fokon sütjük másfél óráig, gyakran meglocsolva a saját levével és az ecettel elkevert borral. Tálalás előtt letakarjuk, és néhány percig állni hagyjuk.

Töltött hagyma és retek

Megtisztítunk 12 fej lila hagymát és 12 retket. Éles késsel bemélyedést vágunk a tetejükre. Összekeverünk 20 dkg darált húst, 1 tojást, vegyes zöldfűszereket, 1 fej felaprított hagymát, sót, borsot, majd ezzel töltjük meg a hagymákat és a retkeket. Kivajazott tepsibe tesszük, félig megtöltjük húslevessel, adunk hozzá néhány babérlevelet és pár szál kakukkfüvet. 180 fokon 30 percig, néha meglocsolva megsütjük.

Sajttal töltött csirke

Hozzávalók:
1,5 kg-os csirke
25 dkg kecskesajt
7,5 dkg trappista reszelve
7,5 dkg parmezán reszelve
15 dkg apró hagyma
1 tojás
1 gerezd fokhagyma
1 evőkanál zsemlemorzsa
5 szál snidling, petrezselyem és tárkony
3 evőkanál olívaolaj
őrölt bors, só
A zöldfűszereket felaprítjuk, összekeverjük a sajtokkal, a tojással, a zsemlemorzsával, sóval, borssal. A csirke bőrét óvatosan felemeljük amennyire tudjuk, alá töltjük a sajtos tölteléket, és megkenjük 1 evőkanál olajjal. Hőálló tálba tesszük, köré rakjuk a megmosott  héjas hagymákat, meglocsoljuk olajjal, sózzuk, borsozzuk, és 180 fokon 70 percig sütjük.

Bazsalikomos zöldségragu

2 padlizsánt felkockázunk, 1 óráig állni hagyjuk, majd leöblítjük. Felaprítunk 2 cukkinit, 2 sárgarépát, 2 krumplit és 2 articsókát. Olívaolajban megpirítunk 1 szál zellert és 2 fej hagymát. Adunk hozzá 30 dkg paradicsompürét, felforraljuk, és beletesszük a zöldségeket. Sózzuk, lefedjük, és gyakran megkeverve 180 fokon 1 óráig sütjük. A végén friss bazsalikomot adunk hozzá, és langyosan vagy hidegen tálaljuk.

Fotó: archív