Káposztás tejfölös halleves
Hozzávalók:
60 dkg pontyfilé
40 dkg savanyú káposzta
1 vöröshagyma
2 sárgarépa
1 fehérrépa
2 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem
1,5 dl tejföl
fél dl olaj
őrölt mustármag
őrölt bors, só
A forró olajban megfuttatjuk az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk a gyufaszál vastagra darabolt répákat, és összepirítjuk. Rászórjuk a levétől kinyomkodott káposztát, és felöntjük annyi vízzel, hogy négyujjnyira ellepje. Ha nagyon savanyú a káposzta, érdemes előtte hideg vízben átmosni. Amikor felforrt a leves, lassú tűzön félpuhára főzzük, majd beletesszük a 2×2 centis darabokra vágott pontyfilét, és sóval, borssal, őrölt mustármaggal, zúzott fokhagymával, petrezselyemmel fűszerezzük. Végül lassú tűzön 15-20 perc alatt készre főzzük. Tányérokba szedjük, és meglocsoljuk simára kevert tejföllel.
Zsázsával göngyölt lazac
Hozzávalók:
80 dkg lazacfilé
2 evőkanál aprított zsázsa
5 dkg vaj
1 dl száraz fehérbor
durvára tört színes bors, só
a körethez:
1,5 kg nagyméretű burgonya
8 dkg vaj
1 gerezd fokhagyma
6 szál friss kakukkfű, só
A lazacfilét lebőrözzük, majd lapjával nem teljesen félbevágjuk, és szétnyitjuk. Finoman megnyomkodjuk, sózzuk, majd egyenletesen megszórjuk a zsázsával, és szorosan felgöngyöljük. Kötözőspárgával megkötözzük, hogy sütés közben ne nyíljon szét, sóval, durvára tört színes borssal ízesítjük. Kivajazott tepsibe fektetjük, meglocsoljuk a maradék megolvasztott vajjal, aláöntjük a bort, és 170 fokos sütőben 20-25 perc alatt pirosra sütjük. Vigyázzunk, hogy a halat ne süssük túl, mert gyorsan kiszárad. Akkor igazán finom, ha szaftos-omlós a közepe. A körethez a meghámozott burgonyákat fél centi vastag szeletekre vágjuk, majd virág alakú formával kiszúrjuk, sós vízben megfőzzük, vigyázva, hogy ne törjenek szét, és leszűrjük. Az olvasztott vajban megfuttatjuk a zúzott fokhagymát, az aprított kakukkfüvet, és a burgonyára locsoljuk.
Meleg tonhaltorta
Hozzávalók:
60 dkg leveles tészta
40 dkg tonhalfilé
1 citrom reszelt héja
2 szál zöldhagyma
n 5 dkg vaj
n 2 tojás
n 2 dl habtejszín
n őrölt bors, só
n 1 tojás a tészta kenéséhez
A tésztát lisztezett gyúródeszkán 3 mm vastagra nyújtjuk, majd négy kisebb, peremes formát kibélelünk vele, megtöltjük szárazbabbal, és 190 fokos sütőben 6-8 percig elősütjük. A megmaradt tésztát újból összehajtogatjuk, kinyújtjuk, és négy egyforma kalapot vágunk belőle. A tonhalat 1×1 centis kockákra vágjuk, sóval, borssal, reszelt citromhéjjal, szeletelt zöldhagymával ízesítjük, és a forró vajban, magas tűzön, rázogatva megpirítjuk. A tésztából kiborítjuk a babot, megtöltjük a fűszeres hallal, és meglocsoljuk a sóval, borssal ízesített tojásos tejszínnel. 190 fokos sütőben 15-20 perc alatt pirosra sütjük, a tésztakalapokat megkenjük a felvert tojással, és forró sütőben szintén pirosra sütjük.
Mogyorós pulykacomb zöldségspagettivel
Hozzávalók:
2 db 60 dkg-os alsó pulykacomb
15 dkg darált pirított mogyoró
1 közepes vöröshagyma
2 evőkanál mustár
fél dl olaj
2 dl zöldségleves
őrölt bors, só
a körethez: 1 piros kaliforniai paprika, 3 sárgarépa, 1 fehérrépa, 2 közepes cukkini, 15 centi póréhagyma, 6 dkg vaj, 1 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyem, 1 dl zöldségleves, őrölt bors, só
A pulykacombokat sóval, borssal ízesítjük, majd a reszelt hagymával, a mustárral bedörzsöljük, tálba tesszük, meglocsoljuk az olajjal, és lefóliázva egy éjszakára hűtőbe tesszük pácolódni. Másnap tepsibe fektetjük, aláöntjük a zöldséglevest, alufóliával letakarva puhára pároljuk, és utána a fólia nélkül pirosra sütjük. Amikor elkészült, forrón megkenjük a sült szaftjával, és a darált pirított mogyoróba forgatjuk.
A körethez a répákat, a cukkinit, a pórét és a paprikát hosszú vékony csíkokra vágjuk. Az olvasztott vajban a répacsíkokat roppanósra pároljuk, majd hozzáadjuk a többi zöldséget, és közepes tűzön, rázogatva kicsit megpirítjuk. Mielőtt lehúzzuk a tűzről, sóval, borssal, zúzott fokhagymával, petrezselyemmel ízesítjük, és meglocsoljuk a zöldséglevessel.
fotó: archív