Lengyelesen a legnépszerűbb
A karfiolt régebben gyakran nevezték kelvirágnak is. Nem véletlenül, mert megvastagodott fehér virágait (rózsáit) fogyasztjuk el. Ugyanez a helyzet a brokkolival is. Mindketten a Földközi-tenger vidékéről származnak, a karfiol csak a 20. század elején, a brokkoli még sokkal később, a nyolcvanas években terjedt el Magyarországon.
Rokonaik a kelkáposzta és a kelbimbó. Egész évben kaphatók, de a szezonjuk főleg nyár végére és őszre esik. Jól látható, hogy mikor frissek, és mikor árválkodnak már napok óta a polcokon.
A friss karfiol tömör, hófehér, nincsenek rajta foltok, és a rózsát körülvevő szárak sem fonnyadoznak még. A szárakat amúgy nem érdemes kidobni akkor sem, ha nem használjuk fel őket: felaprítva tehetjük levesbe, főzelékbe, pürébe vagy bármilyen zöldségraguba, finomfőzelékbe.
Magát a karfiolt süthetjük, főzhetjük egészben vagy darabokban, párolhatjuk, ránthatjuk, palacsintatésztában is megsüthetjük, készíthetünk belőle rakott karfiolt hússal, sonkával, sajttal, használhatjuk zöldséglevesekben vagy krémlevesben. Kiváló csőben sütve (gratinírozva), de megpróbálkozhatunk akár a karfiolpaprikással is.
Az egyik legismertebb változata a karfiol lengyelesen, amely pillanatok alatt elkészíthető: nem kell hozzá más, mint hogy a karfiolt puhára főzzük, majd pirított zsemlemorzsába keverjük, és tejföllel meglocsoljuk.
A híres szerető öröksége
Az egyik leghíresebb karfiolos étel, a Dubarry módra készült fogás egy kalandos életű francia kegyencnőről kapta a nevét. Du Barry grófnő XV. Lajos francia király szeretője (Madame de Pompadour utódja) gyakran tálalt a királytól kapott rezidenciájában karfiollal készült ételeket, mert az uralkodó kedvelte ezeket a fogásokat.
Érdekesség, hogy Franciaországban leginkább a karfiolos-tejszínes krémlevest nevezik Du Barrynak. Ezzel szemben az európai konyhákban előre pirított húst rétegeznek a tálba, kissé előfőzött karfiolrózsákat halmoznak rá, és az egészet besamelmártással meglocsolva sütőben aranybarnára sütik.
Ez is érdekelhet
Színes változatok
A legenda szerint a Dubarry-szelet a királyi szerető hófehér arcbőréről kapta a nevét. De a karfiol nemcsak fehér lehet: különféle színes változatait is kifejlesztették, ezek azonban még kevésbé ismertek. Állítólag mindez angol kertészek munkájának eredménye, de arról is olvashatunk, hogy Olaszországban és Dél-Afrikában teremnek.
A lila változat különleges színe az antocián nevű, rendkívül egészséges, vízben oldódó vegyületnek köszönhető, ami a céklában vagy az áfonyában is megtalálható. Több benne a vitamin, mint a fehérben, íze pedig kissé fűszeresebb. Használható levesekben, párolva salátákban, csőben sütve, főzve vagy sütve köretként.
A brokkolinak is van lila típusa, színpompás rózsáit süthetjük magában vagy sajttal is. Készíthetünk belőle zöldségfasírtot, rakott ételeket, főzeléket, krémlevest, belekeverhetjük tejszínes tésztaételekbe, ázsiai ételekbe.
A zöld karfiol íze lágyabb, mint a fehéré. A narancssárgában pedig több béta-karotin halmozódik fel, ezzel is tovább növelve alapszinten is magas vitamin- és ásványianyag-tartalmát. Íze édeskésebb, krémesebb, mint a fehéré, felhasználása azonban megegyezik azzal.
Rizsek zöldségből
A mirelit-pultokban is feltűnik, de magunk is készíthetünk jópofa, egészséges zöldségköretet, karfiol- vagy brokkolirizst. Látványa a rizsre emlékeztet, erről kapta a nevét. Ha otthon készítjük el, szabálytalanabb alakja lesz: a növényt apróra kell reszelni, vagy darálni, kevés olajon átforgatni, és vízzel megpárolni. Akkor lesz jó, ha kissé ropogós marad. Szószos húsok mellé kiváló mindkét változata.
Ritka különlegesség: a bimi
A feje brokkolira, a szára spárgára hasonlít: ez a bimi, vagyis spárga-brokkoli vagy brokkolini. Íze mindkét szülőjére emlékeztet. Japánból származik, a nemesítők a brokkoli és egy, a mángoldhoz hasonló levelekkel rendelkező brokkolifajta keresztezésével hozták létre. Egészséges zsírsavakban, B- és C-vitaminban, cinkben, mangánban, vasban gazdag. Nyersen is ehetjük, de lehet párolni is. A hazai piacokon egyelőre nem kapható, de a termesztésével megpróbálkozhatunk.
Mint egy szobor
- Szinte meg sem merjük főzni, olyan parádés a külseje: a látványos pagodakarfiolt a brokkoli és a karfiol keresztezéséből hozták létre Olaszországban a 16. században. Ezért nevezik romanescónak is.
- Íze a karfioléra hasonlít, bár van egyfajta mogyorós aromája is. Annál azonban tömörebb, így egy kicsit tovább kell a tűzön tartani.
- A pagodakarfiolból nem érdemes pürét készíteni, hiszen úgy arathatjuk vele a legnagyobb sikert, ha a látványt megőrizve, rózsáit (kis kúpjait) egészben hagyva, párolva tesszük a tányérra.
Sült pagodakarfiol
Hozzávalók: 1 fej pagodakarfiol, 1 citrom, 5 evőkanál olívaolaj, 3 teáskanál fokhagymapor, 1 teáskanál őrölt római kömény, só, 3-4 dkg friss parmezán sajt
Elkészítés:
- A pagodakarfiolt rózsáira szedjük, megmossuk, leszárítjuk, majd zacskóba tesszük.
- Hozzáadjuk a citrom reszelt héját és kifacsart levét, az olajat, a fokhagymaport, a római köményt, a sót, és alaposan összerázzuk, hogy mindenből mindenhová jusson.
- A zöldséget sütőpapírral fedett sütőlapra tesszük, elrendezzük, és 180 fokra előmelegített sütőben 10-15 perc alatt roppanósra sütjük.
- A parmezánból kicsi forgácsokat vágunk, megszórjuk vele a karfiolt, és azonnal tálaljuk. Lehet belőle előétel és köret is.
Ez is érdekelhet: Így készül az eredeti krémes muszaka: padlizsánrajongóknak kötelező nyári recept
Fotók: Getty Images
