Konyha

Nagyanyáink még ismerték a titkot: ezért ne dobd ki soha a fokhagyma héját, 3 dolog, amire felhasználhatod

A fokhagyma héját sokszor gondolkodás nélkül a szemetesbe dobjuk, pedig a konyhában ennek is hasznát vehetnénk. Erre figyelj, ha inkább okosan felhasználnád.
Fokhagyma

A fokhagyma nemcsak jellegzetes íze és illata miatt kedvelt, hanem a népi gyógyászatban is régóta nagy becsben tartják. A növényt már az ókori Egyiptomban is termesztették és fogyasztották. A magyar konyhában szintén évszázadok óta jelen van. Húsételekhez, levesekhez, mártásokhoz, pácokhoz és számtalan hagyományos fogáshoz használjuk.

Ne dobd ki azonnal a fokhagyma héját!

A fokhagyma külső héja első ránézésre valóban hulladéknak tűnik, pedig többféleképpen is újrahasznosítható. Régebben a háztartásokban sokkal kevesebb mindent dobtak ki automatikusan, ezért a fokhagyma héjának is megvolt a maga helye és szerepe – írja a Femcafe.

A héj egyes növényi vegyületeket és antioxidánsokat is tartalmaz, ezért nem feltétlenül érdemes azonnal a szemetesbe dobni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenféle fokhagymahéjból készült főzetet vagy házi gyógyszert el kell fogyasztani.

A népi gyógyászathoz kapcsolódó felhasználási módok mögött ugyanis nem minden esetben áll megfelelő tudományos bizonyíték.

Aromás alaplé készülhet belőle

Fokhagyma
A fokhagyma héját nagyanyáink se dobták ki Forrás Adobe Stock

Az egyik legegyszerűbb és legpraktikusabb felhasználási mód a főzés.

Ha a fokhagyma héja tiszta, száraz és penészmentes, akkor az alapléhez is hozzáadhatod. A hagyma, sárgarépa, zeller és más zöldségek mellett a héj kellemes aromát adhat a főzőlének. Nem kell attól tartani, hogy az alaplé túl erősen fokhagymás lesz: a lassú főzés inkább mélyebb, összetettebb ízt kölcsönöz neki.

Fontos: csak alaposan megtisztított, ép fokhagymából származó héjat használj.

Ez is érdekelhet

A népi gyógyászatban teát készítettek belőle

A fokhagyma héját régebben különféle főzetekhez és teákhoz is felhasználták. A népi gyógyászatban elsősorban megfázásos időszakokban és légúti panaszok esetén alkalmazták.

Érdemes azonban különválasztani a hagyományt a bizonyított gyógyhatástól. Attól, hogy egy módszert régen használtak, még nem biztos, hogy klinikailag igazolt a hatékonysága. Komolyabb panaszok esetén épp ezért ne házi fokhagymás főzettel próbáld helyettesíteni az orvosi kezelést.

Sütve még a héja is megmaradhat

A fokhagyma egészben sütve egészen más arcát mutatja meg: a gerezdek íze lágyabb és édeskésebb.

Ha egész fokhagymafejet sütünk, sok recept szerint a héjat sem kell teljesen eltávolítani. A héj segít ugyanis egyben tartani a gerezdeket, miközben azok lassan megpuhulnak. A megsült fokhagymát ezután könnyedén ki lehet nyomni a héjából, és kenyérre kenve, mártásokhoz vagy húsételek mellé is felhasználható.

Ajánlott videó

Előfizetés

Fizessen elő magazinunkra!

RÉSZLETEK