Ha van étel, ami szorosan összefonódott Erdély gasztronómiájával, az bizonyára a puliszka. Az egyszerű, kukoricadarából készülő fogás régen a szegényebb családok egyik legfontosabb tápláléka volt, ma pedig újra reneszánszát éli.
Régen a szegények eledele volt
A puliszka tulajdonképpen egy kukoricadarából vagy kukoricalisztből főzött, sűrű kása. Erdélyben évszázadok óta készítik, sok családban pedig ma is rendszeresen kerül az asztalra – írja a Lender.
Nagy előnye, hogy kevés alapanyag kell hozzá, mégis tartalmas étel készíthető belőle. Ráadásul nemcsak köretként állja meg a helyét: juhtúróval és szalonnával igazi klasszikus, de édes változatban, lekvárral vagy gyümölccsel is mennyei finom. Régen a paraszti konyha alapja volt, szűkös időkben került az asztalra, ma azonban van olyan luxusétterem, ahol kuriózumként tálalják, mindenféle hangzatos nevekkel köretként vagy főételként súlyos ezrekért kínálják.
Miért érdemes beilleszteni az étrendbe?

A kukorica többféle vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, köztük B-vitaminokat és E-vitamint, valamint magnéziumot, foszfort, káliumot és cinket. A kukoricadara emellett rostokat is tartalmaz, amik fontosak az emésztés szempontjából.
A puliszka egyik előnye az is, hogy természetesen gluténmentes, így a glutént kerülők számára is jó választás lehet. Egy egészséges étrendben a puliszka akkor lehet jó választás, ha változatosan fogyasztjuk, és zöldségekkel, soványabb húsokkal vagy más tápláló feltétekkel párosítva.
Ez is érdekelhet
Nem kell hozzá különleges hozzávaló
A puliszka elkészítése egyszerű, mégis érdemes néhány dologra odafigyelni. A kukoricadarát fokozatosan kell a forrásban lévő, sós vízhez adni, miközben folyamatosan keverjük azt. Így kisebb eséllyel lesz csomós vagy ég oda. A klasszikus változat elkészítése nagyjából 20-25 percet vesz igénybe, attól függően, milyen kukoricadarát használunk.
Klasszikus erdélyi puliszka

Hozzávalók:
- 6 dl víz
- fél teáskanál só
- 20 dkg kukoricadara
Elkészítés:
A vizet egy fazékba öntjük, hozzáadjuk a sót, majd felforraljuk. Ezután fokozatosan beleöntjük a kukoricadarát, közben folyamatosan kevergetjük. Alacsonyabb lángon, körülbelül 20-25 perc alatt sűrűre főzzük. Ha elkészült, még melegen tálaljuk.
A hagyományos változatot sokan juhtúróval és ropogós szalonnával szeretik, de a puliszka édesen is remek.



