Bevásárlás
A férfiak vagy túl sokat pakolnak a bevásárlókocsiba, vagy túl keveset. Vagy egyszerűen óriási mennyiséget képesek megvenni valamiből, amivel egyébként is tele van a kamra. Miért nem képesek ésszerűen bevásárolni, amikor – legalábbis szerintük – mindent olyan logikusan és racionális alapon csinálnak?
Magyarázat: ha jobban belegondolunk, a válasz igen egyszerű. Hiszen minél kevesebbet, illetve ritkábban főz valaki, annál kevésbé tudja elképzelni, hogyan kell elkészíteni egy ételt. És ebből adódóan annál nehezebb feladat számára a helyes bevásárlás. Sőt, ha egy férfiban felébred a vadászösztön, egyszerűen félreteszi a bevásárlócetlit, és kizárólag a saját feje után megy. Ezt a helyzetet ráadásul az árkedvezmények is bonyolítják, amelyek azt az érzést nyújtják számára, hogy a keményen megdolgozott pénzéért sokkal többet kap a szokásosnál.
Megoldás: kezdetben segít, ha párunkkal együtt írjuk meg a bevásárlólistát, és elmagyarázzuk, mi miért kell. Ha pedig már ezen túl vagyunk, főzzünk néha együtt, hogy ő is ráérezzen a hozzávalók helyes mennyiségére. És a legfontosabb: bátorítsuk minden nehézségnél, és legyünk nagyon-nagyon türelmesek.
Rendrakás
Vajon a zokni, amit ledob a földre, utána számára azonnal láthatatlanná is válik? És tényleg azt hiszi, hogy a szekrényajtó magától csukódik be, az újságokért pedig bejön a házba a szemetesember?
Magyarázat: nem szeretünk rosszat mondani az anyósokról, de ebben a kérdésben kicsit ludasak. Ugyanis a férfiak nagy részének édesanyja mindig elpakol a fia után. Aztán ezt a rossz szokást folytatja a barátnő, majd a feleség is – pusztán azért, mert egyszerűbb megcsinálni, mint kivárni, amíg ő megcsinálja.
Megoldás: először is a mi fejünkben kell kicsit átállítani a dolgokat, és befejezni az állandó pakolást. Előbb-utóbb párunk is észre fogja venni, hogy olyan nyomokat hagy maga után, amelyek nem tűnnek el maguktól. Ha már felveti a témát, tehát érzékeli a változást, üljünk le nyugodtan egy pohár bor mellé, és beszéljük meg, hogyan tovább. Egyezkedjünk, hogy kinek mi lesz a feladata, és mikor, illetve mennyi időnként csinálja meg. Esetleg kijelölhetünk heti egy napot arra, amikor mindketten a rendrakással foglalkozunk.
Betegség
A megfázás tényleg annyira rossz, hogy napokig kell miatta az ágyban feküdni? És miért kell ötpercenként azt sóhajtozni, hogy milyen rosszul vagyok?
Magyarázat: kutatások szerint hosszú távon a nők tényleg jobban viselik a fájdalmat, mint a férfiak. Ettől függetlenül a betegség számukra tényleg olyan állapot, amikor úgy érzik, végre kicsit elhagyhatják magukat, és nyíltan és büntetlenül gyengék lehetnek – és ezt a pillanatot szeretik is kiélvezni.
Megoldás: először is nézzük pozitívan a dolgot, és örüljünk neki, hogy végre meri gyengének mutatni magát, és gondoskodjunk a betegről. Ha azonban már úgy érezzük, hogy kihasználja jóindulatukat és jóságunkat, eltúlozza
a fájdalmat és elesettséget, nyugodtan hagyjuk magára a szenvedéssel. Ha nem lesz számára nézőközönség, hamar fel fog épülni.
Tájékozódás
Párunk állítása szerint már többször járt azon a helyen, ahova készülünk. Mégis, már három kört megtettünk az autópályán, mégsem tudjuk, hol van a végcél. Ugye, ismerős helyzet?
Magyarázat: a férfiak erre a témára ugranak. Nagyon érzékenyen érinti őket, ha valaki azt állítja, nem jól tájékozódnak. Ez valószínűleg ösztönös bennük, hiszen már ősemberként is nyomolvasással jutottak el mindenhova. Nagyon kellemetlenül éreznék magukat, ha bárkitől segítséget kellene kérniük.
Megoldás: ne akarjuk ráerőltetni a térképhasználatot, és ne is állíttassuk meg az útszélén, hogy megkérdezzük a helyes irányt, mert ezektől csak idegesebb lesz. A tuti módszer, ha veszünk ajándékba egy navigációs készüléket, amivel dicsekedni is lehet a barátoknak. Akkor is, ha már többször hangoztatta, hogy a GPS fölösleges. Az első sikeres használat után másodszorra már meg fogja kérdezni, hogy nem felejtettük-e otthon. És természetesen mindig biztosítjuk arról, hogy akkor is szuper férjnek és férfinak tartjuk, ha nem tud mindig mindent.
Kommunikáció
Vajon miért hiszik, hogy az igen-nem megfelelő és hasznos válasz ahhoz, hogy egy jót beszélgessünk? És egyébként is, miért nem szeretnek magukról beszélni?
Magyarázat: fizikailag nincs rá ok, ugyanis a beszédközpontunk szinte alig különbözik egymástól. De a hallgatást ők valamiért pozitív tulajdonságnak gondolják, talán azért, mert az igazi hősök sosem beszélnek sokat, hanem cselekszenek. Legalábbis a filmekben biztosan nem. És hát ez örökletes is. Ha az édesapjuk is ilyen volt, és boldogan élt, miért csinálnák ők ezt másképp?
Megoldás: mondjuk el neki, hogy nem vagyunk gondolatolvasók. Ugyebár ők sem szeretik, ha elvárjuk, hogy meglepetésekkel lepjenek meg minket, mert nem mondjuk meg, mit szeretnénk? Azonban azt pedig nekünk kell megtanulnunk, hogy amikor ő beszél valamiről – ami esetleg minket nem érdekel –, akkor végighallgassuk őt! Esetleg minden este jelöljünk ki egy időpontot, amikor kettesben elmeséljünk egymásnak az aznapi történéseket.
Fotó: pexels
