Otthon és Kert

Tízezreket is spórolhat havonta: ezeket a szabályokat tartsa be és több jut nyaralásra

Nyáron még inkább igyekszünk spórolni a háztartási kiadásokon, amikor szívesebben költünk a nyaralásra vagy a gyerek táboraira. Nézzünk néhány egyszerű, ám nagyszerű ötletet, hogy több pénz maradjon a zsebünkben!

HÁZTARTÁS

Drága, speciális vegyszerek nélkül is tiszták lehetnek a háztartási eszközeink.

  1. Vízforraló

Tegyünk két deci citromlevet a készülékbe, majd forraljuk fel. Ha makacs a szennyeződés, egy deciliter ecettel elkevert fél liter vizet a készülékbe, hagyjuk éjszakára, és ezután forraljuk fel. Végül kétszer mossuk át tiszta vízzel.

  1. Hűtőszekrény

A tiszta, leolvasztott hűtő kevesebbet fogyaszt, mint a jeges. Szórjunk két evőkanál szódabikarbónát egy liter meleg vízbe. Öntsük ezt a szert egy kitisztított, szórófejes flakonba, majd fújjuk be vele az üres fridzsidert, végül nedves ronggyal töröljük át.

  1. Mikrosütő

Helyezzünk egy tál vízbe 6-8 szelet citromkarikát, majd tegyük a készülékbe, és a legmagasabb hőfokon kapcsoljuk be kb. 5 percre. Ezután már csak töröljük át a mikró belső részét.

  1. Padló

Nyáron a szokásosnál is több por, szösz száll a levegőben. A speciális portalanítók helyett keverjünk a felmosóvízbe mosáshoz használt öblítőszert. Ezek a készítmények antisztatizáló hatással bírnak, így távol tartják a port, ráadásul az egész lakásban kellemesen friss illatot biztosítanak.

  1. Szőnyeg

A legtöbb szőnyeg egy idő után kellemetlen szagot áraszt. Ahelyett, hogy speciális tisztítószerekhez nyúlnánk, vagy elvinnénk a tisztítóba, szórjunk rá szódabikarbónát, hagyjuk hatni egy-két órán át, majd porszívózzuk ki. Még jobb lesz az illat, ha a porzsákba egy-két fahéjrudat vagy pár csepp illóolajat teszünk.

  1. Jobb, ha koncentrált

Ha már mindenképpen vegyszerre van szükségünk, akkor érdemes koncentrátumot választani, ebből ugyanis kevesebbet kell használnunk a megfelelő hatás eléréséhez, mint ha a hígított változatot választanánk. Ráadásul ezek kisebb flakonban, csomagban kaphatók, így kevesebb szemetet  termelünk.

  1. Fürdőszoba

Ne dobjuk ki a kifacsart citromot! A citromsav leoldja a vízköves foltokat, ezért a héj belső részével dörzsöljük végig a mosdókagylót, a csempét, a fürdőkádat, illetve a szerelvényeket

  1. Bugyik mosása

Ha csak fehér bugyit, melltartót, alsónadrágot kell azt kézzel olcsóbban és kíméletesebben lehet: fél pohár meleg vízben elkevert fél pohár szódabikarbóna. Fehérít, és nem károsítja az anyagot.

  1. Hígítás

Ahogy fogy a flakonból a mosogatószer, érdemes vízzel felhígítani, hogy tovább tartson. Az általános mosogatáshoz – ha nem kell extra zsírt eltávolítani az edényekről – így is elegendő lesz a tisztító hatása.

BEVÁSÁRLÁS

  1. Éhesen ne menjünk!

A polcra kipakolt áru arra csábítja az embert, hogy megvegye. Különösen akkor, ha éhesen indulunk bevásárolni, és mindent megkíván a szemünk. Ha evés után vásárolunk, és bevásárlólistát készítünk, amihez tartjuk is magunkat, kevésbé csábulunk el, és sok felesleges kiadást is megspórolhatunk!

  1. Háztartási könyv

Megtudhatjuk, hol folyik ki kezeink közül a pénz, ha háztartási naplót vezetünk. A hónap elején írjuk fel a bevételeket. Ezután jegyezzük fel az állandó költségeket, és vonjuk ki azokat a rendelkezésre álló összegből, így megkapjuk a havi keretet. Minden bevásárlás után írjuk fel, mit és mennyiért vettünk, majd karikázzuk be azt a tételt, amit utóbb feleslegesnek ítéltünk meg.

SÜTÉS-FŐZÉS

  1. Ne dobjuk ki!

A rozsból, illetve teljes kiőrlésű lisztből készült kenyér jobban tárolja a nedvességet, így akár 4 nappal tovább friss marad, mint a fehér kenyér, ráadásul egészségesebb is. Felfrissíthetjük a szikkadt kenyeret, ha a héját enyhén benedvesítjük, majd kb. 10 percre a sütőbe rakjuk. Sokat spórolhatunk, ha a régi pékárut megszárítjuk, majd levesbetétnek, vagy ledarálva, zsemlemorzsának használjuk.

  1. Friss marad

Felbontás után is megőrzi eredeti ízét a befőtt, lekvár vagy savanyúság, ha egy darab zsírpapírt helyezünk az üveg tetejére, amikor visszazárjuk.

OTTHON

  1. Hűsítő tippek

Nyáron, mielőtt munkába indulunk, húzzuk be a sötétítőt, vagy eresszük le a redőnyöket. Ha így sem lenne elég hűvös a lakásban, akkor tegyünk a szoba ablakára egy réteg alufóliát, az visszaveri a napsugárzást! Ha ez sem elég, amikor hazaérünk, állítsunk egy ventilátort a földre, és helyezzünk elé egy tál jégkockát úgy, hogy a levegőt a jég felé fújja. Ezzel hasonló hatást érhetünk el, mint ha klímaberendezést használnánk.

  1. Fürdés helyett zuhany

Egy fürdés során kb. 100-200 liter vizet használunk el (a kád nagyságától függően). Zuhanyzásnál ez a mennyiség mindössze 60-80 liter, így mindenképpen érdemes a fürdőkád helyett a zuhanyzót választani.

Kiemelt kép: pexels.com