Otthon

Fülbemászó-invázió: vegyszermentes csapdákkal írható a bosszantó kerti rovar

A fülbemászó ugyan nem mászik fülbe, viszont jelentős kárt tud tenni a kertben. Csapdázással egy vegyszerrel is védekezhetünk ellene.

Szeretnénk megkérdezni, hogy tudna-e tanácsot adni a kertben hemzsegő fülbemászók ellen? Sajnos menetrendszerűen tönkreteszik szegény növényeinket, és a családunk nyugalmát is megzavarják – kérdezte korábban egy olvasónk.

Kiszel Péter okleveles kertészmérnök, a Meglepetés állandó szakértőjének válasza

Pontosan ez az a kérdéskör, amivel szinte sohasem foglalkoztam. A fülbemászó-legendák még gyerekkoromban engem is elriasztottak az állattól, annak ellenére, hogy nagymamám már akkor mondta, hogy nem mászik fülbe, és nem gyerekeket eszik, hanem gyümölcsöt és hulladékot.

Azt is megfigyeltük, hogy a régebben meszelt törzzsel védett gyümölcsfák is fülbemászósak voltak, ugyanis a kártevő képes repülni, bár ritka hogy ilyet látunk. Irtásával nem foglalkoztunk, mert nem volt jelentős a kártétele. Csapdázni lehet, imádja a klimatizált helyeket, repedéseket, éppen ezért egy nedves rongy kihelyezésével reggelre hamar össze lehet szedni egy kisebb csapatot belőle. Ugyanígy hatásos egy lefordított vödör vagy cserép alá helyezett csalétek, például pucolt krumpli is. Ha a vegyszeres megoldás mellett dönt, akkor először a biokillell próbálkozzon, mert talán ezzel a szerrel terheli a legkevésbé a környezetét. Elméletileg ennek a szernek a késleltetett hatása egyetlen kezelt állat jelenléte miatt a fülbemászó-gyűléseken résztvevő összes állat pusztulását okozza. A kártevő igencsak odavan az édes, illetve hulladékkal telített helyekért, így a kukák rendszeres mosása, komposzthalom mozgatása és fertőtlenítése, valamint a lehullott gyümölcsök rendszeres felszedése sokat segít a helyzeten, főleg, ha a szomszédok is beszállnak az irtásba.

Fotó: shutterstock