2027. január elsejéig minden olyan lakásban mérhetővé és távolról leolvashatóvá kell tenni a fűtés- és melegvíz-fogyasztást, ahol eddig nem mérőóra szerint, hanem a lakás légtérfogata alapján fizettek díjat.
„Fontos, de még nem tudatosult jogszabályi változás, hogy a központi fűtéses és távfűtéses ingatlanok esetében 2027. január 1-ig minden olyan ingatlanban be kell vezetni a távleolvasós fűtési költségmegosztás és távleolvasós melegvíz-óra költségmegosztás rendszerét, ahol eddig erre nem került sor. Egészen pontosan a melegvíz-fogyasztás tekintetében 2027-től kötelező a változás.
A fűtés esetében felmentést kapnak azok, akiknél műszakilag nem megoldható vagy egy költséghatékonysági vizsgálat szerint nem költséghatékony az átalakítás” – magyarázza dr. Inzelt Éva, a Budapesti Békéltető Testület elnöke. Sok részletszabályt és kivételt tartalmaz a jogszabály. Ez várhatóan munkát és gondot fog jelenteni a közös képviselőknek, közgyűléseknek, műszaki szakembereknek. Egyes becslések szerint több tízezer forintnyi kiadást a lakástulajdonosoknak.
Mikor kell róla gondoskodni?
Lényeges, hogy a fogyasztók ellátogassanak a szolgáltató honlapjára, ahol informatív folyamatábrákat, táblázatokat, díjtételeket stb. találunk.
„Csak hiteles, hibátlanul működő mérőóra adatai alapján lehet számlázni, ezért még a hitelesség lejárata előtt gondoskodni kell a mérőóra cseréjéről. Illetve rendellenesen működő mérőórát nem szabad használni. Ha a fogyasztásmérő bármely ok miatt nem, vagy hibásan mér, vagy a hitelesítési ideje lejárt, a mért adatok nem képezhetik számlázás alapját” – tisztázza a szakértő.
Kinek a feladata?
A mérők állagára vigyázni kell, ezért a fogyasztó a felelős. A kötelezettség megszegésének nagy összegű kötbér (kárátalány jellegű konkrét összeg) lehet a következménye. Éppen ezért időszakonként visszatérően célszerű azt ellenőrizni (épség, működés, hiány, külsérelmi nyom), és a hibát jelenteni.
Ez is érdekelhet: 7+1 háztartási trükk, amivel ezreket spórolhatsz a rezsin: az utolsó mindennél fontosabb
Meddig hiteles?
„A vízmérők hitelességi ideje egységesen 8 év. A gázórák esetében óránkénti hat köbméter és annál kisebb teljesítményű gázmérőknél a hitelesítési csere 10 évente esedékes, az óránként hat köbméternél nagyobb teljesítményű eszközöknél pedig 5 évente. A villanyórák esetében 10 év a hitelességi idő” – mondja a szakember.
Ki fizet és mennyit?
A vízórák cseréjét saját költségünkön kell megrendelnünk. Ezt egyrészt a szolgáltató szerződött partnerei végzik, akik egy kiszállással megcsinálhatják a cserét és az üzembe helyezést is. Másrészt maga a felhasználó, vagy az általa megbízott független vállalkozó végezheti ezt, bonyolultabb eljárással. Társasházaknál, lakóközösségeknél lehetőség van csoportos megrendelésre is.
Gáz- és villanyóra esetén, ha a mérőeszköz a fogyasztó állagmegóvási kötelességének elmulasztása miatt rongálódott meg, vagy szabálytalan vételezés feltárása után kerül sor a leszerelésére, nem ingyenes a csere. Szabályzat szerinti díjat kell fizetni érte. Ha normál mérő helyett előrefizetős, esetleg okosmérőt szeretnénk felszereltetni, akkor is minket terhelnek a költségek. Az ún. „védendő” ügyfelek (szociálisan rászorulók vagy fogyatékkal élők) számára díjmentes az előrefizetős mérők felszerelése.
Vízóracsere 20-25 ezer forint között van, attól függően, hogy hétköznap napközben, délután, esetleg hétvégén kérjük-e a cserét.
Fotó: Getty Images