Otthon és Kert

Áprilisi virágözön: ezt az 5 növényt ültesd a kertedbe, ha tündérországot teremtenél magad köré

Amióta minden évben enyhék a telek, egyre korábban bontanak szirmot a virágzó kerti növények. Ilyenkor, a tavasz derekán pedig már teljes a színpompa. Ám még most sem késő a kertbe telepíteni a legszebbeket.
Nő nárciszok között

Aranyfa, az alkalmazkodó

Sokaknak aranyeső vagy aranyvessző néven ismert az aranyfa, azaz a forsythia, de érdemes tudni, hogy ezek téves, népies elnevezések. Ha ezt kérjük a kertészetben, biztos, hogy egész más növényt fogunk hazavinni. Először március elején borul virágba, és optimális esetben akár április közepéig is nyílik. Csak akkor rövidül le a virágzás, ha nagyon melegre fordul az idő. Élénksárga virágai a hasznos rovarokat is vonzzák. Talaj tekintetében nem igényes, kevés vízzel is jól megvan, és remekül alakítható. Törpe változataiból akár sövények, nagyméretű fajtáiból pedig jókora színfoltok lehetnek a kertben. Ha jövőre már korán szeretnénk élvezni a virágzását, még ilyenkor sincs késő elültetni.

Illatos lonc, a könnyen elburjánzó

Ez a Kínából származó növény már február végén illatozik, egyes fajtái pedig akár nyárig is nyílnak. Krémszínű virágai még lombfakadás előtt ellepik a hajtásokat. Szinte bármilyen területen megél, legyen az sziklás vagy jó termőtalajjal bíró, napos vagy árnyas, de akár száraz is. Hajlamos legyökeresedni, és tőről sarjakat hozni, így könnyen elburjánzik a kertben más növények kárára. Jól alakítható, de érdemes elvirágzás után metszeni, hogy a kora tavaszi ifjítással ne csökkentsük a virágzó hajtások számát.

Ez is érdekelhet: Hogyan védekezhetünk a kártevők ellen a biokertben? Vegyszermentes permetezőszerek otthonra

Nő nárciszok között

Hagymások ősszel és tavasszal

Számtalan tavasszal nyíló hagymás évelőt ismerünk, melyek nagyon szépen díszítenek a kertben a fák, cserjék alatt is, így nem foglalnak el extra helyet. Választhatunk téltemetőt, hóvirágot, krókuszt, tulipánt, jácintot, nárciszt, de akár tőzikét is. A legkorábbi virágzású hagymásokkal kapcsolatban már csak a jövő évre tervezhetünk, hiszen ezeket októberben kell elültetni, hogy átteleljenek. Aki ilyenkor telepítene újakat, a tavaszi ültetésű hagymások, például egyes liliomfajták, fréziák vagy gumós begóniák közül választhat.

Mahónia, a távolságtartó

Ez az örökzöld cserje minden évben újra és újra megörvendezteti a gazdáját. Az év többi részében tüskés, bőrszerű levelekkel élő növény március végétől április végéig élénksárga, gyöngyvirágra emlékeztető illatú virágkoszorút nevel a hajtáscsúcsokon. Nagyon igénytelen, talán az egyetlen hibája, hogy kisgyermekesek kertjébe vagy háziállatok mellé a tüskéi miatt nem igazán ajánlott.

díszalmafa

Díszalma, a különleges

A Japánban honos korai virágzású dísznövény alacsony vagy közepes méretű fává nő, így szinte minden kertben könnyű helyet találni neki. Rózsaszín vagy piros virágai tavasszal lepik el az ágakat, ősszel pedig apró almácskáival örvendeztet meg bennünket. Ezek a termések azonban sajnos nem ehetőek.

Ez is érdekelhet: Teendők az első napsugárral: ezeket a cserjéket kell most megmetszened, hogy pompás kerted legyen

Fotó: AdobeStock