Riportok

„Az új tüdőmmel lettem   fitneszedző!”

Tamács Lórántról gyerekkorában derült ki, hogy amire felnő, a tüdeje tönkre fog menni egy ritka betegség miatt. Három éve kapott új tüdőt, amivel sportolhat is. Nem adta fel, mára már másokat is ő edz.
fitneszedző riport tamács lóránt új tüdő

Sporttáskával a vállán izmos fiatalember siet át a téren. Aki csak így látja, el sem tudja képzelni, hogy Tamács Lóránt eddigi élete során milyen megpróbáltatásokon esett át. Alig 4 éves volt, amikor egy súlyosabb tüdőgyulladás szövődménye miatt alaposabban kivizsgálták. Akkor derült ki: súlyos betegségben szenved, a cisztás fibrózis szép lassan „megeszi” a tüdejét. „A betegségem genetikai eredetű – kezdi Lóránt –, az orvosaim azt javasolták a szüleimnek, sportoljak, amennyit csak lehet. Ma ennek köszönhetem az életem. 5 éves koromtól karatéztam, aztán focizni kezdtem, ám évről évre fogyott a tüdőkapacitásom; futás közben egyre kevésbé kaptam levegőt, így abba kellett hagynom. Az orvosok még abban is segítettek, hogy milyen szakmát válasszak, mi az, ami nem árthat.” Lóránt informatikai szakközépiskolában végzett. A műtét előtt senki nem tudta, mennyire beteg. „A középiskolában se az osztálytársaim, se a tanáraim, de még az edzőm sem tudott róla, hogy fogy a tüdőm ereje. Nem voltak látható tüneteim. Ennek egy oka volt: nem akartam, hogy kivételezzenek velem, hogy sajnáljanak. Jártam ugyan 3-4 havonta kórházba, de mindig a szünetekre időzítettük, hogy a suliból ne hiányozzak. Ha mégis elgyengültem, otthon erősítettük az állapotomat. Sokat jártam a Svábhegyre, nyáron több hetet ott töltöttem. Közben találkoztam műtéten túlesett transzpantáltakkal is, így tudtam, mi vár rám.”

„Az utolsó sejtem is küzdött”

Lóránton csak egy dolog segíthetett: ha új tüdőt kap. „2014 tavaszán már nagyon rosszul voltam – emlékszik vissza a három évvel ezelőtti állapotra. – Felvettek a várólistára. Szeptemberben feljöttem Pestre, még a szüleim sem tudták, miért. Egy hatórás tetkós varráson estem át. Egy imádkozó kéz került a lábamra. Erőt akartam, hogy legyen tüdő, ami nekem jut, és hogy legyen erő magához a műtéthez is. Októberben épp focimeccset néztem, amikor telefonáltak: megvan. Egészen Bécsig vittek az operációra. Addigra a tüdőm már csak 19 százalékon működött és mindössze 49 kilót nyomtam. Csont és bőr voltam, legyengültem, alig kaptam levegőt. A majd tízórás műtét után viszont úgy ébredtem, hogy már az új tüdőmmel lélegeztem. A szervezetem befogadta.” A műtét utáni második nap már a folyosón látták sétálni a fiút, aki innentől csakis a teljes gyógyuláson törte a fejét. A negyedik naptól már fájdalomcsillapítót sem kért az orvosaitól. „Nem éreztem fájdalmat – idézi fel azokat a napokat Lóránt. – Csak az volt kellemetlen, hogy a műtéthez eltörték a szegycsontomat, de ennek is inkább kényelmetlen utóhatása volt. Attól, hogy lélegeztem, sétáltam, nagyon megéheztem. Napi 8-10 alkalommal ettem: kacsát, csirkét, marhát; kívántam a húst, a zöldséget, a gyümölcsöt. Az utolsó sejtem is azért küzdött, arra biztatott, hogy életben tartsam. Fel is szaladtak rám a kilók, két hónap alatt 20 kg-t híztam.” Amikor a frissen műtött hazaért, fél évig nagyon vigyáznia kellett magára. Otthon is maszkban, kesztyűben volt, a családi fészekben mindent fertőtlenítettek. November végén újra edzeni akart. Nem aggódott a varratokért, hiszen belül hat réteg varrat, a vágást pedig 70-80 kapocs fogta össze. „Tudtam, ha a sport eddig vigyázott rám, akkor ezentúl sem lehet másképp! Eleinte fitball-labdával edzettem, gumiszalagokkal. Könnyebb mozgásokat kerestem: a vállaimra, karra, bicepszre. A mellkasom sokáig kímélni kellett. Ugyanakkor minden mozgás éltette a vérkeringésem, így a tüdőm egyre jobban érezte magát bennem. A kötelező gyógytorna mellett még többre vágytam, csakhogy fél évig nem mehettem emberek közé. Kitaláltam, hogy olyankor mennék edzőterembe erősíteni, amikor az éppen üres. Nagy szerencsém volt: az edzőteremben megengedték, hogy déltől délután kettőig egyedül lehessek. Így, hogy senki sem volt körülöttem, kifertőtlenítettem, szellőztettem, és maszkban edzettem. Végre futópadra is állhattam, biciklizhettem, nyújthattam!  Nagyon nagy élmény volt! Mindent szép lassan, fokozatosan persze, de a heti 3-4 nap edzés szépen összejött. Csak januártól jöttek a súlyok, de a mellkasom még akkor is tabu volt a nagy vágás miatt. Hátra, lábra gyúrtam – meséli büszkén Lóránt.”

„Győztem!”

Ahogy az erő szép lassan visszatért a testembe, azt éreztem: ha nekem sikerült, másnak is szeretném átadni a tudásomat. A sors ráadásul ismét kegyes volt hozzám, hiszen az utamba sodort egy hirdetést, amelyben az állt: edzővé válhatok. Másnap már be is iratkoztam a tanfolyamra; a nehezén már túl voltam, az elmélet pedig meg sem kottyant. Amikor végül megkaptam a képesítésemet, akkor lélegeztem csak fel igazán: győztem! – mondja mosolyogva Lóránt. – Ha a tüdőnek nincs munkája, sokkal hamarabb tönkremegy, mintha dolgoznia kell. Én komolyan veszek minden kontrollt, szedem a gyógyszereket. Heti négyszer edzek, és másokat is ugyanerre szeretnék rábírni. Legyen valaki egészséges vagy beteg, a mozgás mindenkinek jót tesz!”

„Légy alázatos győztesként!”

Amikor Lóránt először ment le az edzőterembe, észrevett egy fotót a falon. Kiss Jenőt ábrázolta, aki 1996-ban lett Mr. Univerzum. A sztár body builder lett Lóri példaképe, ha neki sikerült, nekem is fog! — gondolta. Amikor Pestre került, egyszer meglátta őt az edzőteremben. Odament hozzá, bemutatkozott, közös fotót kért. Azóta Jenőt a barátjának vallhatja, számos tanácsot kapott tőle. Azt is ő mondta neki, hogy maradjon alázatos, akkor is, ha minden sikerülni fog az életében.

Akciós előfizetési ajánlatunk

Video