A fővárosnak is vannak olyan részei, ahol az ablakon kinézve búzamezőt látunk, ahol a házat virágzó gyümölcsfák veszik körbe, ahol az udvaron két kutya is csahol, galambok búgnak. Pont ilyen porta elé kanyarodunk, de amikor a házigazda, Laczkó Orsolya elénk jön, még nekünk is elkerekedik a szemünk. Egy dolmányos varjú ül a karján. Orsi gyerekkora óta rajong az állatokért, és néhány éve önkénteskedni ment a hortobágyi madármentő állomásra. Először egy szárnyán sérült dolmányos varjú került a családba, Dóri azóta is velük él. Majd egy másik példányt fogadtak be, a háromhetes fiókát az utcán találta valaki. Orsi három kislánya osztozik anyukájuk szenvedélyé-ben. A legnagyobb, Bogi kérte, hogy ha Dóri után újabb varjú kerül hozzájuk, ő nevezhesse el. Így lett a második madár neve Sherlock, az okos detektív miatt. „Nem tudtuk, hogy fiú-e vagy lány – nevet az anyuka. – De igazat adtam a lányomnak, hogy illik hozzá a név, mert ezek a madarak rendkívül intelligensek. Megismerik a színeket, megjegyzik az emberi arcot. Mondhatjuk, hogy mint egy ötéves gyerek, annyi mindent értenek a világból. Mindegyik egy egyéniség. Sherlock természete egészen különleges. Szinte dédelgetni lehetett, megengedte, hogy hozzá-bújjak. Minden ételt megkóstolt, amit mi is ettünk. Előbb röppent a krumplis tésztára, mint a húsra. Csak a libbenő függönytől fél és a fűvágás zajától. Olyankor el kellett vinni sétálni, annyira zaklatott lett.”
Folytatás a Meglepetés magazinban!
