Hónapokon át szerkesztettem a blogbejegyzéseit úgy, hogy személyesen soha nem találkoztunk. Aztán egyszer csak megtörtént, de másképp, mint, ahogy szerettük volna. A tű túlsó végén ültem, egy pozitív teszttel a zsebemben, az életemet féltve. Amíg Ancsa levette a vért, és vártuk a mellkasröntgen eredményét, mesélt magáról, hogy nyugtasson, de az arcát még maszk takarta; így megfogadtuk, ha túlélem, leülünk, és mindent elárul, amire kíváncsi vagyok.
Folytatás a Meglepetés magazinban!
