KOS III. 21. – IV. 20.
A héten a baráti és munkatársi kapcsolataira terelődhet a figyelme, de a szerelmi élete is a fókuszba kerülhet. Kicsit talán még a romantikus álmodozásra is hajlamosabb lehet. A szeretteivel töltött idő nem csak kikapcsolja, de arra is lehetőséget ad, hogy a mély beszélgetések során legördítsen néhány követ a lelkéről.
Meghallgatásra találhat, talán ki is sírhatja magát valakinek a vállán, de akár jó tanácsokkal is gazdagodhat.
BIKA IV. 21. – V. 20.
- Van az életben néhány terület, ahol mostanra elérte azt a fordulópontot, ahonnan többé nem mehet minden a régi kerékvágásban.
- Fordítsa jóra a kínálkozó lehetőséget!
- Talán jobb, ha egy időre visszavonul, és pihen egy keveset, hogy meghallja, mit súgnak az ösztönei és a megérzései.
- Figyeljen oda rájuk, mert ahogyan annyiszor, most is elárulják, milyen lépés következhet a munkájában és a magánéletében.
IKREK V. 21. – VI. 21.
Az élete minden területén igyekezzen nagyobb önmérsékletet tanúsítani – az evésben és ivásban éppúgy, mint az indulatai szabadjára engedésében vagy épp az elvállalt feladatok terén. A fontos dolgok egyébként sem rohanvást alakulnak ki, egyszerűen csak hagyja, hogy a lényeges ügyei idővel szépen kiforrják magukat. Ez az átgondoltság lehet most a legnagyobb erőforrása, amely a hosszú távú tervei valóra váltását is támogatja.
RÁK VI. 22. – VII. 22.
A szokottnál is több energiát, lendületet érezhet magában, így ezen a héten érdemes határozottan lépnie a legfontosabb ügyekben. Legyen szó akár munkáról, pénzügyekről, akár szerelemről, az univerzum most eltakaríthatja ön elől az akadályokat.
Önnek mindössze annyi a dolga, hogy amikor úgy érzi, zöldre váltott a lámpa, ne torpanjon meg, hanem vegye a kezébe az irányítást, és cselekedjen. Számíthat a sikerre.
OROSZLÁN VII. 23. – VIII. 23.
- Bár általában nem törődik a kelleténél többet mások véleményével, ezúttal azon veheti észre magát, hogy több élvezetes dolgot is kihagyott az életéből pusztán a megszólástól, a pletykától tartva.
- Ha ez a helyzet, nyugodtan engedje el az aggodalmat, és iktassa be a programjába az ön számára örömet okozó dolgokat.
- Így kifejezetten nyugodt, élvezetes, napsütéses napoknak nézhet elébe, úgy a munka, mint a magánélet frontján.
(Forrás: Fotó: Adobe Stock)
SZŰZ VIII. 24. – IX.23.
Hirtelen torkig lehet az eddig biztonságot adó keretekkel, így előfordulhat, hogy minden bátorságát összeszedve most megpróbálja kitolni az egyes életterületeinek határát.
Egyenes, akár kínos kérdéseket tehet fel a környezetének, a válaszok azonban, amelyeket ezekre kap, sok kérdésben fontosnak bizonyulhatnak. Segítenek ugyanis átértékelni, amit bizonyos dolgokról gondolt, és ezzel új megoldásokhoz vezethetik.
MÉRLEG IX. 24. – X. 23.
- Ami a múltban bevált, azt néha érdemes más oldalról is megnézni, mert lehet, hogy segítőtársból mostanra inkább akadállyá vált.
- A legnehezebb feladat épp az, hogy különbséget tudjon tenni a változtatásra érett és a még mindig jól működő dolgok között.
- Ezen a héten minden eszköze meglesz ahhoz, hogy ebben jól teljesítsen, és képes legyen végrehajtani azokat a lépéseket, amelyek sokat javítanak az életminőségén.
SKORPIÓ X. 24. – XI. 22.
Ezekben a napokban élvezheti azt a kivételes helyzetet, amikor tűz és víz, türelem és haladás, múlt és jövő szövetséget köt azért, hogy önnek könnyebb legyen az élete. Ha mostanában úgy érezte, hogy a sikerhez mindössze egy csipetnyi szerencsére volna szüksége, most ez a kis mázli is segíthet. Érdemes kihasználnia ezt az előnyös időszakot. Ne habozzon, ha dönteni kell, és ne féljen egy kis plusz erőfeszítés megtételétől sem.
Még többet olvasnál ezotériáról? Ezek most a legolvasottabb cikkeink
NYILAS XI. 23. – XII. 21.
Kőkemény elszántsággal és akarattal vághat bele a legfontosabb ügyeibe, és ez a rendíthetetlen morál hamar sikeressé teheti. Méltán számíthat arra, hogy szépen, lépésről lépésre, szinte akadályok nélkül halad előre, így esténként nyugodtan hajthatja álomra a fejét.
Attól, hogy a befektetett munkája termőre fordul, megnőhet az önbizalma, ami még több erőt ad a folytatáshoz. Használja ki bátran ezt a lendületet!
BAK XII. 22. – I. 20.
A munkabírása a régi, mégsem érzi úgy, hogy erőnek erejével, mindenáron keresztül kellene vinnie valamit. Hajlandó rá, hogy megtegye, amit meg kell tennie, de nem feszíti túl magát. A legjobb eredményért hagyjon egy kevés teret a véletlennek, vagy ha úgy tetszik, az univerzum segítségének is.
Szerettei közben igyekeznek maguk is levenni a válláról a terheket, és kellemes összejövetelekkel elősegíteni, hogy egy kicsit lazítson.
VÍZÖNTŐ I. 21. – II. 19.
- Érdekes találkozások várhatják – a munkában akár új szövetségesekre is lelhet, de ha épp társat keres, arra is remek esély nyílik, hogy megtalálja őt.
- Lelkesedése és az újdonságokra való fogékonysága különösen sokat segít abban, hogy a lehető legjobbat hozza ki az új ismeretségekből.
- Empátiával fordul a környezete felé, remekül ráérez, hogy mások min mennek keresztül, és akár hasznos tanácsokkal is segítheti őket.
HALAK II. 20. – III. 20.
Olyan lehetőségek is megnyílhatnak ön előtt, amilyenekről eddig talán álmodni sem mert. Komolyabb, váratlan pénzösszeg is landolhat a bankszámláján, vagy nagyobb felelősséggel és fizetésemeléssel járó munkakört ajánlhatnak fel önnek.
Ha éppen állást keres, kedvező pozíciót találhat, de még a szerelemben is szerencséje lehet. Kedvessége nagyobb önbizalommal párosul, így mindenki szívét meghódíthatja.
Fotó: Adobe Stock



