Érdekes módon nem azért kapta a homokról a nevét, mert szeretné a sivatagi forróságot, hanem éppenséggel a párás levegőben érzi jól magát, vagyis a tengeri, folyami homok a névadója. Ádám és Edit azt mesélik, a régi térképeken látni, hogy valaha az ő ültetvényük alatt folyt a Tisza. A szabályozási munkák során feltöltötték, de a talaj még mindig őrzi ezt az emléket, annak ellenére, hogy a táj Magyarország egyik legszárazabb területe. A Kiskunsági Csatorna egyik ága mellettük fut, onnan veszik a vizet a locsoláshoz, amikor szükség van rá.
Filmfordítóból lett gazdálkodó
A házaspár élete különböző helyszínek között zajlik. Az ültetvény Szolnok közelében található, a feldolgozás Gödöllőn történik, kisfiaik, Misi és Miki pedig Budapesten járnak iskolába és óvodába. A szolnoki kertészmérnök lány, Edit és a pesti bölcsészfiú, Ádám baráti társaság révén ismerkedett össze egy vízitúrán, így indult a szerelmük. Edit családja szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozott, ő viszont inkább a kertészeti kultúrára szavazott, amikor a nagymamájától megörökölte az ültetvény földjét. Ádámmal olyan növényt kerestek, ami biogazdálkodásban is jól termeszthető. A homoktövisben láttak fantáziát.
„Nagyjából tizenöt éves a vállalkozásunk, kellett három év, amíg termőre fordul az ültetvény. 2010-ben telepítettük, a harmadik évben szüreteltünk először” – meséli Ádám, aki nem olyan régen még szinkrondramaturg volt, filmeket fordított franciáról, de ma már „főállásban” foglalkozik a homoktövissel. „A járvány idején mindenki az egészséges termékeket kereste, a mi ágazatunkat nem érintette a visszaesés” – folytatja Edit.
„Bezártak az óvodák, ottmaradtunk a homoktövissel kapcsolatos rengeteg munkával, egy újszülöttel és egy kisgyerekkel. Ádámnak is egyre több fordítói munkája lett, hiszen mindenki filmeket akart nézni a járvány idején. Ezt már nem győztük!”
Ádámot amúgy is nagyon érdekelte az élelmiszeripar, a termékfejlesztés. Iskolát, tanfolyamot végzett, és mosolyogva jegyzi meg:
„Én csak beházasodtam ebbe a kertészeti famíliába.”
2 az 1-ben: szüret és metszés
„Éppen szeptemberben indul a szüret – mondja Edit – és legalább egy hétig tart. Idén szerencsére már összeállt a csapat, akik segíteni fognak nekünk. Négy hektáron körülbelül ötezer tővel gazdálkodunk, de ebből nem mindegyik terem minden évben.”
A homoktövis ugyanis kétlaki növény, vannak porzós és termős példányai. Úgy telepítették az ültetvényt, hogy egyes sorokban csak a porzós, mellettük több sorban a termős növények növekednek.
„A jellemző széliránynak megfelelően ültettük el a bokrokat, mert a homoktövist nem a méhek, hanem a szél porozza be – világosít fel Ádám – kora tavasszal, áprilisban varázslatos a látvány, néhány napig mintha ködfelhő telepedne a tájra.”
Szüretkor metszőollóval, ágvágóval levágják az egész ágakat, ponyvákon gyűjtik, majd bedobálják egy nagy, rakonca nevű tárolóeszközbe. Nem könnyű, mert a homoktövis hosszú tüskékkel védekezik. A rakoncákat (raklapon fémkeret, fóliával körbetekerve) teherautó szállítja a nap végén a fagyasztóházba. Két hét alatt teljesen megfagy a növény, akkor verik le a bogyókat az ágakról. Megtisztítják, és a végén marad a fagyasztott bogyó. A szürettel egyidejűleg tehát meg is metszik a bokrokat, amelyek két év múlva felfrissülve teremnek újra. Úgy van kialakítva az ültetvény, hogy az egyik felét az egyik évben szüretelik, a másik felét a következőben, így mindig biztosított a termés.
Mit szeret a seregély?
„Most már egészen jó íze van a bogyónak, de még nem teljesen érett – mondja Ádám, miután megkóstoltuk a termést. – Első harapásra nagyon savanyú, ez a természetes íze, ezt várjuk tőle. A mi növényünk az askola nevű német fajta. Rendszeresen, bőven terem, C-vitaminban rendkívül gazdag.”
Edit szerint ez a fajta annyira savanyú, hogy még a seregélyek is elkerülik, pedig más fajtákat szívesen kóstolgatnak. A környékbeli állatoknak viszont nagyon megfelel az ültetvény, hol egy nyuszi fut ki előttünk a bokrokból, hol madárfészket fedezünk fel az ágak között, és őzike is tévedt már arrafelé.
A leszüretelt bogyókból sűrű, sárga lé, homoktövis-velő készül, amit hígítani érdemes. Ebből dolgoznak tovább, készítenek lekvárokat, szörpöket, befőttet, édes gyümölcsökkel társítva gyümölcsleveket. Szárítva, őrölve teát és őrleményt nyernek ki a bogyókból, joghurtba, kefirbe, müzlibe, kásákba lehet keverni, de van, aki süt vele, így a sütemény kap egy kis homoktövises színt és ízt, és ez izgalmas kombináció. Nem vész semmi kárba, a magját is felhasználják, hidegen sajtolják, nagyon értékes az olajtartalma.
Tűzoltás a kertben
„Nekünk évekre előre kell tervezni – magyarázza Edit – ez az ültetvény már kezd egy kicsit öregedni, és bár még hosszú ideig kitart, ha újat telepítenénk, annak is kellene három év, amíg termőre fordul. Idén vagy jövő tavasszal szeretnénk egy másik ültetvénybe belevágni. A terület már elő is van készítve, de amíg ezek a bokrok jól érzik itt magukat, addig ez az ültetvény is megmarad. Egy jó évben egy hektáron tíz-húsz tonna is megterem. Szerencse, hogy a családunk sokat segít, gépekkel és munkával is. Az első években, amíg nem építettük ki a mikroszórós öntözést, kézzel, tűzoltótömlővel locsoltunk, ameddig a cső elért, onnan meg vödrökben hordta a család a növényekre a vizet. A szüleim nem fiatalok már, de nagyon megkedvelték ezt a növényt. Nem ismerték, most viszont ők a leglelkesebb fogyasztói. Apukám minden napot úgy indít, hogy hígít magának homoktövisvelőt egy kis üvegben, és azt iszogatja. A szüleimen látjuk a legjobban, milyen jót tesz nekik: egészségesek, és jól bírják a napi munkát.”
fotó: Ambrus Marcsi, Privát
