Amikor megérkezünk, Gabriella éppen az egyik szövőszékét „húrozza fel”, azaz készíti elő arra, hogy szőni lehessen rajta. Három éve lakik az idilli, évszázados parasztportán, amit első látásra megszeretett, mert pont olyan volt, mint a nagymamája háza. Ő pedig fontos szereplő volt Gabi életében.
„A Mamát láttam szőni, annak idején minden falusi nagymama szőnyegeket szőtt az elhasznált rongyokból. Mentek a családban körbe a kinőtt ruhák, az utolsó pedig visszaadta a Mamának. Ő szépen átválogatta, hogy melyik lesz még jó valakinek, melyik menjen a rongyos zsákba. Télen felvagdosta, feltekerte, zsákokban lógtak a textilgombócok a spájzban. A kultúrházban volt egy nagy szövőszék, nekiültek az asszonyok, és együtt szőttek.”
Mindez gyerekkori emlék, mert Gabi pesti lány, a fővárosban nőtt fel, jó ideig ott éltek az első férjével, de amikor megszületett a fiuk, a jó levegő miatt az agglomerációba költöztek. Onnan Ceglédre vezetett az útja egy második férjjel, ma pedig egyedül „viszi az üzletet”, miközben mindkét exével és az apjával élő kamasz fiával is remek kapcsolatot ápol.
Száznyolcvan fokos fordulat
De hogyan is kezdődött? „Teljesen átlagos életet éltem, irodában dolgoztam a bankos, pénzügyes szektorban, és egyik reggel úgy éreztem, váltanom kell. Mert a munkám nagyon szép, nagyon jó, csak nem tesz boldoggá.” Egy barátnője találta ezt a házat, Gabi pedig nem gondolkozott. Beleszeretett a fenyőfákkal övezett, hatalmas gyümölcsössel rendelkező helybe. „Álom és varázslat volt az egész” – mondja. Szerinte manapság amúgy is szinte mindegy, hol lakunk. Afrika sem lenne távolság. A fiával mindennap tud kapcsolatot teremteni, bár szerinte a kamaszokat leköti a saját világuk.
„Legyünk őszinték, egy kamasz fiú mindenkire kíváncsi, csak a szüleire nem. Lehet, hogy amit én online írogatok neki, az több, mint amennyit az apjával beszélget.”
A falura költözés mégis óriási váltás volt számára. „Semmit nem gondolkodtam, mert ha reálisan mérem fel a helyzetet, akkor sosem teszem meg ezt a lépést. Világtól elrugaszkodott döntés volt. Az első évben irdatlanul sokat kínlódtam. Kiszálltam a pesti tűsarkúban a kocsiból, és belecuppantam a sárba. Minden egyes kiszállásnál gallyra ment egy cipő. Ezt kellett megszoknom. Vagy azt, hogy óránként egy kocsi hajt el az utcán. De most már örülök neki, ha csak óránként látok autót.”
Démonok a házban
„Voltak félelmeim így egyedül. Csak egy hónapja, hogy egy méteres kígyó »sétált« végig a szemközti lépcsőn. Magamra zártam a házat, és odabent sikoltoztam. De a vadász meg a barátnőim megnyugtattak, hogy ez csak egy nyomorult sikló. Vagy előfordult, hogy hajnali 2-kor hívtam a barátnőmet, hogy démon szállta meg a házat, mert valami kaparászik a padláson, persze kiderült, hogy nyest. Néha betéved egy őzike, mostanában szarvasok is. Teljesen normális állapot, hogy reggel kávézom a kertben, meglátok egy szarvast, aki épp a veteményesemből falatozik, ilyenkor papucsban, köntösben, partvissal próbálom elkergetni.”
Kertjében egy hektár a gyümölcsös. Van ötszáz almafa, tavaly óriási volt a termés, idén szinte semmi. Gabi megcsináltatta az őstermelői igazolványt, és almalevet préseltetett, egyelőre csak magának és a családnak, de ha újra jó lesz a termés, a gyümölcsös kihasználásába is belevág. Már most is sorakoznak a tavaly eltett remek lekvárok a kamrájában. Piacokra, rendezvényekre jár, a legtöbbet online árul. És aki besétál hozzá szőnyeget venni, az a gyümölcsökhöz is kedvet kap.
Megesszük a ruhákat?
Amikor ide költözött, még nem a szövés volt az első. Próbált Zalaegerszegen állást találni, de olyan kevés lett volna a fizetése, hogy abból nem tudta volna fenntartani magát. Ausztriába azért nem járt át, mert azt gondolta, az angol nyelvtudásával ott nem boldogul. Viszont a ház felújítása közben az üres órákban elkezdett szőni, „véletlenül” teleszőtte a szép régi szekrényt rongyszőnyegekkel, és ami elkészült, feltette a Facebookra. Négy óra alatt megvették mindet. „Lehet, hogy ez működőképes lenne?” – gondolkodott Gabriella. Dolgozott adományboltban, és mindig nagyon ügyelt a környezetre. Látta, hogy az adományok hetven százalékát nem lehet továbbadni, így a szemétbe kerül, és szennyezi a környezetet.
„Eszembe jutott a nagymamám, hogy ő soha semmit nem dobott a szemétbe, és akkor döntöttem el, hogy a szövés lesz a fő foglalkozásom.”
Nehéz volt olyan embert találni, aki megtanította az alapfogásokra. A szövőkeret beszerzése sem volt egyszerű. Az újak drágák, a régiekhez asztalos kéne, de az asztalosok zöme már nem tudja, hogyan kell újjávarázsolni egy szövőkeretet. Gabriellának ma már nemcsak megélhetés a szövés, hanem újrahasznosítás és küldetés, hogy a másra már nem használható ruhamennyiséget eltüntesse a világból.
„Mi történik az eldobott ruhával? Megesszük, megisszuk, belélegezzük, mert a földbe kerül, onnan meg a táplálékunkba. Elégetik, elássák, tömörítik, géprongy lesz belőle. Még mindig jobb alternatíva, hogy szőnyeget szövök belőle, és akkor még vagy harminc évig nem kell megenni.”
Egy hónap, egy olló
Gabi szerint a szövés adja a legkevesebb munkát, és vigyáz is a hátára, minden órában feláll, tesz a tűzre, megmozgatja a tagjait, iszik egy kávét. Az igazi nehéz munka az anyagok csíkokra vagdosása. Nagyon igénybe veszi a kezet. Az igazán jó minőségű ollók is csak egy hónapig bírják. Elhozza, vagy csomagban kapja zsákszámra a ruhákat, kimossa, kivasalja őket. Vasalni azért kell, hogy a magas hőfok mindent fertőtlenítsen. Nehogy például egy kutyatulajdonos pólója szőnyegbe szőve allergiás reakciót váltson ki valakinél. Ami hulladék a vagdosás közben keletkezik, azt sem dobja ki, jó lesz párnába töltőanyagnak. Nagyobb üzemekben vannak vágógépek, de azok hagynak maguk után ökológiai lábnyomot, amit Gabriella nem szeretne. A gombokat, cipzárakat iskolai varrószakköröknek adja, a szövőszék felhúrozásánál leeső szálakat gyertyába kanócnak, vagy díszpárnára rojtnak. Minden jó még valamire. Gabriella kezei között így örökíthető át a nagymamai bölcsesség a mai világra.
Fotó: Schumy Csaba
