Riportok

Kovács J. Attila, a világ egyik legjobb cipészmestere: James Bondnak is készített lábbelit

Már a nagyapja és az édesapja is cipészmester volt, ennek ellenére Attila sokáig hallani sem akart arról, hogy kövesse őket a pályán. Azóta nemcsak megtalálta helyét a szakmában, de a nagyvilágba is jó hírét viszi elődeinek és a hazai cipőkészítőknek.

Miskolcra, a megadott címre érve egy takaros családi házat pillantunk meg fotós kolléganőmmel. Bár van Budapesten is üzletük, ez Attila bázisa: itt van a műhely és bemutatóterem. Az első helyiségbe belépve teljesen magával ragad minket a hangulat, a bőr illata és a gyönyörű lábbelik. Percekig csak nézegetjük, megfogjuk, tapintjuk, szagolgatjuk a cipőket, amelyekre talán a műremek kifejezés jobban illik.

„Jó érzés látni, hogy mást is pillanatok alatt rabul ejt a világom” – kezdi mosolyogva Attila, aki türelmesen kivárja, míg végre mi is a beszélgetésre tudunk koncentrálni.

A cipőtalpak szegelése komoly szakértelmet kíván

Egy női sarok szegelésével kezdte

Attila apja cipész, nagyapja csizmadia volt, így azt gondolnánk, nem sokat kellett a pályaválasztáson gondolkodnia, hiszen ebbe nőtt bele. Ám gyerekként és még fiatal felnőttként is Attila keményen küzdött a sorsa ellen.

Nagyváradon, ahol fenőttem, nem igazán volt értéke, presztizse ennek a szakmának. Sokszor mondták azokra, akik elrontottak valamit, rosszul tanultak, hogy „nem baj, cipésznek majd jó leszel”. Így érthető talán, hogy tiniként egyben voltam biztos: cipész nem leszek. Aztán jöttek is az ötletek, először katona akartam lenni, majd állatorvos, végül séf. Több irányba el is indultam, de valahogy egyik sem volt az igazi. A katonaság után egyszerűen nem találtam a helyemet. Nem volt munkám, így pénzem sem. Bulizni szívesen mentem volna, de a lelkiismeretem azt nem engedte, hogy egy erős, munkára képes fiatalember, aki nem dolgozik, a bérből és fizetésből élő szüleitől kérjen pénzt bulizni” – meséli Attila.

Ekkor édesapja felajánlotta neki, hogy vegyen át tőle néhány cipőjavítási munkát, sarkalljon meg néhány cipőt, és az ezekért kapott pénzt elszórakozhatja.

„Kezdetben szenvedtem, no nem azért, mert dolgozni kellett, hanem mert borzasztóan nehéz beütni egy szeget egy női cipő sarkába. Aztán amikor sikerült, mérhetetlen örömmel töltött el, és hihetetlen önbizalmat adott, hogy meg tudtam oldani ezt a nem könnyű feladatot” – mondja a szakember.

Egyre több időt töltött a műhelyben, és mivel mindig is szeretett rajzolni, a javítási munkák után cipőket kezdett tervezni, modellezni, szabásmintákat készített. Meg akarta tudni, hogy az apja által kapott tanácsoknak vajon mi a háttere, így beiratkozott egy cipőkészítő, majd egy ortopédiai cipőkészítő iskolába.

„Ekkor már beszippantott a szakma és eldőlt a sorsom. A legnagyobb tanítómesterem az édesapám volt, ám mindig próbáltam magam fejleszteni. Vallom, hogy a tanulási folyamatokkal soha nem szabad leállni, amíg élünk, muszáj mindig fejlődnünk, tanulni”.

Bekerült a top 10-be

Nemcsak Magyarországon, de az egész világon kevés a cipészmester. Ha valaki képezni szeretné magát, akkor arra a legjobb mód, ha szakmai versenyeken mérettetik meg. A miskolci mester 2007-ben kezdte a versenyzői pályafutását, és 2010-ben érte el az első átütő sikereket. Itt négy cipőjéből három arany- és egy ezüstérmet nyert. Azóta több nemzetközi versenyen elindult, és mindig kiváló helyezést ért el. A legutóbbi, néhány héttel ezelőtt Londonban megrendezett verseny volt a kedvence.

„Erre vagyok a legbüszkébb, mert ez a hivatalos cipőkészítő-világbajnokság, melyben szigorú feltételrendszernek kell megfelelni: adott, hogy milyen modellt, milyen technológiával kell alkotni, de még a színt és a méretet is megszabják. A tervem az volt, hogy bekerüljek az első tízbe, és sikerült, a hetedik lettem! Ez nagy szó, hiszen itt már nagyon minimális dolgok döntenek” – mondja Attila, és közben lehozza a bemutatóteremből a versenydarabot.

Kézzel készült, egyedi cipői valódi műremekek

Ámulva nézzük ezt a modellt, amely igazán különleges technikával készült, a sarka üreges, tagolt talpa is kézzel varrott: 25 milliméteren 22 öltés van. Nekem megszámolni is sok, nemhogy elkészíteni, ám Attila megnyugtat, ő kifejezetten élvezte ezt csinálni.

„Nekem ez nem munka, hanem szerelem, szenvedély, életforma. A cipőkészítés fellegváraiba is, mint: Anglia, Franciaország, Olaszország szívesen utazok, és felkeresem a helyi mesterembereket, nézem a termékeket, az alapanyagokat” – mondja Attila, aki egyszer még magának James Bondnak is készített lábbelit.

„Vannak különleges vendégeink is. 2010-ben például Sir Roger Moore nálunk csináltatta a cipőjét, aminek a talpába belegravíroztam a 007 feliratot.”

Vajon lesz következő generáció?

A család megérti és támogatja Attilát, bár ezt a fajta elhivatottságot néha nehezen tolerálják.

Kettős érzés van a gyerekekben. Egyrészt büszkék arra, hogy a családi vállalkozásunk értéket képvisel, másrészt viszont az életem nagy részét itt, a műhelyben töltöm, aminek nyilván nem örülnek. Az egyik fiam például kifejtette, ő azért nem szeretné továbbvinni az üzletet, mert nem akar, nem tudna így élni. Én pedig egyáltalán nem erőltetek semmit. Ha ez lesz az útjuk, úgyis rátalálnak, ahogy én is tettem. Hiszem, hogy akkor lehet boldog valaki és akkor lesz jó a szakmájában, ha nem áldozatnak, szenvedésnek érzi, amit csinál, hanem szenvedéllyel végzi azt. Nekik is mindig ezt mondom, és abban támogatom őket, hogy megtalálják azt a szakmát, ami pont annyira lesz fontos nekik, mint nekem a cipőkészítés.”

Kézzel készült, egyedi cipői valódi műremekek

Nem feltétlenül luxus

Az Attila Cipőnek kialakult, visszatérő vendégköre van, akik élvezik, hogy saját kaptafájuk van, és kényelmes, a saját lábukra méretre igazított lábbeliben járnak. Természetesen nem olcsók ezek a darabok – pláne, a Kínában, tömegtermelésben készült termékekhez képest –, ám mégsem megfizethetetlenek.

„Egy középkategóriás mobiltelefon is kerül annyiba, mint az én cipőim. Egy családban akár négy ilyen telefont is megvesznek úgy, hogy tudják, két év múlva cserélni kell. Az én cipőim ezzel szemben igazán kényelmes, minőségi darabok, amelyek akár tíz év múlva is használhatók. Ha valaki egyszer felpróbálja, nehezen mond le róla.”

Fotó: Ambrus Marcsi

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete