Sztár

„Szerettem a nagymamám bölcsességét”

Egy naplopó, édesanyját állandóan pumpoló fiatal srácot játszik Mohai Tamás a Drága örökösökben. De vajon milyen a valóságban? Az biztos, hogy nem 20 éves, mint a sorozatban.
bárka színház drága örökösök-sorozat fiatal karakter forgatás holczhaffer csaba kasztner tamás koma alternatív színház mohai tamás művészi pálya pál utcai fiúk című darab színész thália színház

Azokon a napokon, amikor nem dolgozik, délelőtt hasznavehetetlen. Ezt magától Tamástól tudom. „Az utóbbi öt hónapban, a sorozat forgatása miatt, hajnali négykor keltem, és csak későn este értem haza. Most próbálom kipihenni az elmúlt időszakot”– mondja Tamás, miközben délután három órakor a két főtt tojásból álló reggelijével bíbelődik. Ettől aztán nem fog elhízni. Na, de hoznia is kell a fiatalos formát, mivel közel 31 évesen hiteti el a tévénézőkkel, hogy ő egy vagány húszéves. „A forgatások előtt mindig levágom a szakállamat és a hajamat is máshogy fésülöm be, így talán fiatalabbnak látszom. A baráti körömben vannak 18-20 évesek, a szlengjeiket elcsípem és a felvételek során használom. Nem olyan nehéz fiatal karaktert játszani, hiszen korábban többnyire velem is megtörténtek azok a dolgok, amik a sorozatbeli szereplővel, Kasztner Tamással. Például nekem is volt egy olyan időszakom, amikor éjjel-nappal csajoztam” – meséli a színész.

Folytatás a Meglepetés magazinban!