Sztárok

Demcsák Zsuzsa tanítja a szakmára Köllő Babettet

Barátnőjével, Demcsák Zsuzsával játszik a Pénzt vagy éveket! című vetélkedőben, de a forgatás után sietett Bonyhádra, az öccse meglepetés-születésnapi bulijára, amit teljes titokban szervezett le.

A színésznő körül nyáron is zajlik az élet: egyszerre több dolgot is kézben tart. Folyamatosan szerepel különböző tévéműsorokban, heti gyakorissággal képzi magát, és azon dolgozik, hogy szerettei kedvében járjon.

– Édesanyám és az öcsém hazajöttek látogatóba Los Angelesből. Ők ugyanis 2009 óta ott élnek. Amikor a szüleim elváltak, anyukám 50 éves kora körül gondolt egy merészet, és az addigi életét feladva Amerikába költözött. Vízum­lottóval jutott ki, ami teljesen legális. Vitte magával a kisebbik tesómat, Mersét, aki akkoriban még kamasz volt. Az évek során az öcsém na­gyon szép karriert futott be: pénzügyi, tőzsdei szakembernek tanult, majd pályát módosított, és ma már az előkelő városnegyed, Be­ver­ly Hills egyik legmenőbb ingatlanosa. Ott ezt a szakmát nagyon elismerik, a luxusvillák arrafelé 4 millió dollárnál (átszámítva másfél milliárd forint) kezdődnek, így az ingatlanos jutaléka is magas. Nagyon büszke vagyok a 30 éves öcsémre, hogy jól tanult, szorgalmas, és önerejéből már fiatalon sokra vitte. Most, hogy egy hétre hazajöttek, édesapámmal a kerek évfordulójára egy meglepetés-születésnapot szerveztünk. Egy bonyhádi étterembe hívtuk a rokonságot és a barátait. Sikerült meglepnünk – meséli a 43 éves sztár, akinek nagyon fontos a családi összetartás. Másik testvérével, Rolanddal is kitűnő a kapcsolata.

Presszóban is dolgozott

– Mivel Rolanddal ikrek vagyunk, együtt nőttünk fel Bonyhádon. Egyébként ő még most is ott lakik, a helyi sportcentrumot irányítja. Én 14 évesen költöztem el otthonról, amikor a pécsi gimnáziumba kerültem, és kollégista lettem, de a mai napig ezer szállal kötődöm a szülővárosomhoz.

Édesapjuknak presszója volt a 80-as években, a suli után időnként Babett is beugrott segíteni a családi vállal­kozásba.

– Akkoriban két gyár – a cipő- és a zománc­edénygyár – is üzemelt Bonyhádon, a kör­nyékbeli falvakból jártak be a munkások, akik a műszak végeztével apukám kocsmájában gurítottak le egy-két korsó sört. Néha én is felszolgáltam a vendégeknek, vagy mosogattam a poharakat. A kétkezi munka sosem esett nehezemre.

Élet a kaszásdűlői panelban

Nem titkolja, hogy üzletember férje, András révén csöppent bele a jómódúak világába.

– Amikor fiatalon felköltöztem Budapestre, én is egy lakótelep tizedik emeletén laktam, és ott is boldog és elégedett voltam. Leginkább már akkoriban is színpadra és elismerésre vágytam.

Neve sokáig csak szűk körben volt ismert, mert miután megismerkedett Andrással, a családi életük vált fontossá, és az, hogy közös gyerekük legyen.

– A 12 éves kislányom, Milla a mindenem. Nagyon szoros a kapcsolat köztünk. Nyáron is sülve-főve együtt leszünk. Ottalvós táborba nem is megy, csak egy olyanba, ahonnan estére hazahozzák. Milla nagyon szereti az állatokat, és már tavaly is egy állatmentő farmon táborozott. Idén is ugyanoda megy, gondozzák, etetik a jobb sorsra érdemes kutyákat, macskákat, háziállatokat.

A színésznő csak augusztusban megy nyaralni.

– Autós utazásra gondoltunk. A tervek szerint az ikertestvérem családjával együtt pihenünk majd Ausztriában.

Tanárnőből barátnő

A családi vakációig van még pár hét, addig is szorgalmasan tanul. Méghozzá Demcsák Zsuzsánál!

– Két éve kezdtem hozzá járni. Zsuzsa szakmailag nagyon felkészült, sokat tanultam tőle műsorvezetésből, beszédtechnikából, légzésgyakorlatból. Hetente egyszer találkozunk, komolyan veszem az óráit. Felsővezetőket is képez, tehát nem én vagyok az egyetlen diákja, de mindenkivel egyénileg foglalkozik, és ettől is olyan hatékony. Időközben barátnők lettünk, ezért is szerepelünk párban a Pénzt vagy éveket! vetélkedőben. Mindketten élveztük a játékot, sokat nevettünk a műsorvezető, Kasza Tibi beszólásain. Szerintem nagyon jól tippeltük meg mások életkorát, de hogy ez mire lesz elég, még nem tudom. Jó lenne nyerni!

Kiemelt kép: Centrál Média

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete