Ezotéria

Ez a 3 csillagjegy akkor is kimondja az igazat, ha tudja, hogy fájni fog: kegyetlenül őszinték

Vannak, akik inkább diplomatikusan fogalmaznak, míg mások azonnal kimondják, amit gondolnak. Ez a 3 csillagjegy híres az őszinteségéről.
Fiatal nő egyik kezét a mellkasára helyezi, a másikat pedig felemeli

Már gyerekként megtanuljuk, hogy az őszinteség fontos érték. Az évek során azonban a legtöbben rájönnek, hogy nem minden helyzetben célravezető nyersen kimondani azt, ami éppen az eszébe jut. Egy-egy tapintatlan megjegyzés könnyen sértődést vagy konfliktust szülhet, ezért sokan igyekeznek diplomatikusan fogalmazni.

Vannak azonban olyan emberek, akiknek ez nehezebben megy, mert ösztönösen az egyenességet választják. Az asztrológiai leírások szerint bizonyos csillagjegyek különösen erősen kötődnek az igazmondáshoz, és ritkán rejtegetik a véleményüket. A német Bunte magazin szerint három olyan jegy is van, amelynek szülöttei híresek arról, hogy akkor is kimondják az igazságot, ha ezzel esetenként másoknak kellemetlenséget okoznak.

Ezt olvastad már? Idősebb pár ősszel egy parkban sétál Megnézem

A csillagok szerint 4 jegyre sorsfordító szerelem vár idén ősszel (Forrás: Adobe Stock)

Mit mond erről a pszichológia?

A pszichológusok szerint az őszinteség önmagában pozitív tulajdonság, de nem mindegy, hogyan és milyen helyzetben fejezzük ki a véleményünket. A Psychogy Today szaklap szerint az úgynevezett asszertív kommunikáció segít abban, hogy valaki nyíltan és őszintén mondja el a gondolatait anélkül, hogy megbántaná a másikat.

Azok az emberek, akik túlzottan egyenesek vagy kritikusak, gyakran úgy érzik, hogy csak az igazat mondják, a környezetük azonban ezt időnként tapintatlanságként élheti meg. A szakemberek szerint a jó kommunikáció kulcsa az, hogy az őszinteség empátiával párosuljon, vagyis figyelembe vegyük azt is, hogyan hatnak a szavaink a másik félre.

 

Hazugság és hazugság között is van különbség

Nem ugyanaz tudatosan megtéveszteni valakit azért, hogy előnyhöz juss, eltitkolj előle valami fontosat vagy elkerüld a felelősséget, mint egy apró kegyes hazugsággal megóvni őt egy felesleges bántástól. Az őszinteség ugyanis nem azt jelenti, hogy minden gondolatodat szűrés nélkül ki kell mondanod.

Néha éppen azzal teszel jót, ha tapintatosan fogalmazol, bizonyos részleteket megtartasz magadnak, vagy nem a legfájóbb mondatot választod.

A döntő kérdés inkább az, miért hallgatod el vagy szépíted meg az igazságot: saját magadat véded a következményektől, vagy valóban a másik ember érdekeit tartod szem előtt? Az őszinteség akkor válik igazán értékké, ha együtt jár empátiával is, hiszen az igazat is lehet úgy mondani, hogy közben ne taposs bele a másik érzéseibe.

Nézd meg, melyik az a 3 csillagjegy, aki mindig kimondja, amit gondol

csillagjegyek
Ikrek csillagjegy
Szűz csillagjegy
4 fotó

Még többet olvasnál ezotériáról? Ezek most a legolvasottabb cikkeink

Ajánlott videó

Előfizetés

Fizessen elő magazinunkra!

RÉSZLETEK