Lélek Sztárok

47 évesen sem érzi magát öregnek a babázáshoz Németh Kristóf: „Nem bánnánk, ha bővülne a családunk”

A kétgyermekes színészt elkerülte az életközépi válság. Sőt, a napokban 47 éves Kristóf azt mondja, már csak jóval fiatalabb felesége miatt sem hagyhatja el magát.

Az elmúlt időszak jelentős változást hozott a Németh család életében. A színész 15 éves nagyfia, Lóci középiskolás lett, a 3 éves Levente óvodáskorba lépett. Kristóf pedig egy számára új szerepben, a stand up comedyben ér el egyre jelentősebb sikereket.

„Néhány nappal ezelőtt jöttem haza Angliából. Orosz Gyuri humoristával van egy közös műsorunk, a Rosszfiúk, amit a kint élő magyarokhoz vittünk el. Örülök, hogy ott is ültek a poénjaink. Nagyon szeretem ezt a műfajt, mert a televíziós sorozatok és a színházi előadások mellett egy újabb lehetőség nyílt meg előttem. Igyekszem több lábon állni, hiszen a covid alatt rájöttem, hogy a színészi pálya teljes mértékben kiszolgáltatott. Családfőként kötelességemnek érzem gondoskodni a gyermekeimről, a feleségemről és az édesanyámról” – mondja a Kereszt­anyu sorozatban is látható sztár.

A nagyfia, Lóci golfversenyző

Kristóf a második feleségével, Zitával egy visegrádi szállodában ismerkedett meg. Az akkoriban elvált színész a nagyfiával, Lócival volt vendég a hotelben, a csinos nő pedig ott dolgozott. A szerelmükből házasság lett 2018-ban.

„Amikor Zita várandós volt, felfüggesztette a munkáját. Azóta is az anyaságé a főszerep, nagyszerű háziasszony, boldog hátországot teremt az otthonunkban. Szó van arról, hogy visszamegy dolgozni, mivel nagyon szereti a munkáját, de közben azt sem bánnánk, ha bővülne a családunk” – árulja el a kétgyerekes édesapa.

A színész első házasságából született nagyfia, Lóci az új iskolája miatt mostanában csak a hétvégéket tölti Kristófékkal.

„A középiskola Budapesten van, így neki most sokkal kényelmesebb az édesanyjától menni a suliba, mint korán reggel HÉV-re szállni, és Szentendréről bebumlizni a városba. Nagyon büszke vagyok a fiam tehetségére és szorgalmára. A tanulmányi eredményei alapján egy olyan jó nevű iskolába vették fel, ami hozzásegíti az álmai eléréséhez. Két-három év múlva ösztöndíjjal az Egyesült Államokban szeretne tanulni, miközben eredményes golfversenyző is. Imádja ezt a sportot.”

Lócit sosem érdekelte a színészet, bár édesapját gyakran elkísérte a fellépéseire, színházi előadásaira. Művészek között nőtt fel. „Örülök, hogy nem az én hivatásomat folytatja, mivel látom magam körül, hogy a több ezer színész közül talán egy tucatnak ad igazán elismerést és boldogságot ez a pálya. Nagyon nehéz elérni a sikert, és évtizedeken át megtartani a népszerűséget.”

Édesanyja gyakran ebédel náluk

Harminc éve van a színészi pályán. Már a Szomszédok sorozatban is szerepelt a 90-es évek elején. Ábel Anita, vagyis Julcsi udvarlóját alakította. „Bár rögtön egy népszerű sorozatban debütáltam, azért nekem is voltak hullámvölgyeim. A válásom utáni időszakot feltétlenül annak számítom. Akkoriban nemcsak a magánéletem került padlóra, de az addig stabilnak vélt bevételi forrásaim is elapadtak, mivel minden munkámat szinte egyszerre és váratlanul veszítettem el. És ha ez még nem lenne elég, édesanyám stroke-ot kapott, élet-halál között lebegett, ami érzelmileg szintén nagyon megterhelő volt.” Szerencsére Kristóf 75 éves anyukája felépült, kiegyensúlyozott, és boldog életet él. „Felajánlottuk, hogy költözzön a közelünkbe, de szeret a Városmajorban lakni, nem akart elszakadni a jól bevált környezetétől. Amilyen gyakran csak lehet, érte megyek kocsival, és elhozom hozzánk ebédre. Nagyon szereti az unokáit, szívesen játszik a hároméves Levivel, és Lócira is sokszor vigyázott, amíg kicsi volt. És mostanában is rendszeresen csinálnak közös programokat.”

Kristóf anyukája felépült a stroke-ból

Hányadik vagy a listádon?

A családfő november elején 47 éves lesz. „Szerencsére elkerült az életközépi válság. A szívem, a lelkem, az erőnlétem még mindig fiatal, nem érzem az idő múlását. A 14 évvel fiatalabb feleségem, Zita miatt sem hagyhatom el magam. De egyébként is világéletemben sportoltam. Szerintem azért vagyok kirobbanó formában, mert van egy fantasztikus családom, és abból élek, amit imádok csinálni, s olyan emberek vesznek körül, akikkel élvezetes az együttlét és a közös munka. Sosem felejtem el, amikor Lóci kisiskolás volt, azt kérte tőle a tanár nénije, írja le, ki az a három ember, akit a legjobban szeret. A fiam azt jegyezte le a lapra: anya, apa és én! Sokat gondolkoztam a dolgon, és azt val­lom, ez így volt helyes. Fontos, hogy az ember szeresse saját magát, mert ha csak a sokadik helyen van a listán, akkor biztos boldogtalan. Az én képzeletbeli listámon a gyerekeim, a feleségem, az édesanyám után következem. Nincs okom panaszra. Nagyon harmonikus életem van.”

Harminc embernek ad munkát

Saját pénzéből öt évvel ezelőtt magánszínházat alapított. A Fórum Színház előadásai Szentendrén, a Dunakanyar más városaiban és Budapesten is láthatók. Például A feleség negyvennél kezdődik című házasságjavító komédia.

„A mai világban nem egyszerű kulturális vállalkozást vezetni, de a színház a szívügyem, a szórakoztatás a szenvedélyem. Legalább harminc embernek adok munkát, színészektől a háttérben dolgozókig. A kihívás engem éltet. Szeretem az olyan helyzeteket, amiket meg kell oldani. Ez a mostani is egy ilyen időszak, hiszen az emelkedő rezsit nekünk is ügyesen kell kigazdálkodnunk.”

Fotók: Forgács Bea, Privát

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete