Lélek Sztárok

Sas Józsefnek köszönhetik a sikereiket: az Aradi-Varga páros az utcán nem tud viccet mesélni

A legendás komikus, Sas József tanácsára álltak össze duóvá. Az idestova két évtizede együtt szereplő páros göröngyös utat tett meg a sikerig.

Mielőtt híresek lettek, Aradi Tibor felszolgáló volt, Varga Ferenc József angoltanár.

„Elegáns vendéglátóhelyeken dolgoztam: a Mátyás Pincében, a margitszigeti Thermal Szállodában és az egykori Duna InterContinentalban. Hét évig voltam vendéglátós, de örülök, hogy abbahagytam, mert egyre inkább rabszolgának éreztem magam a munkahelyei­men” – mondja Tibi.

„Én különböző általános iskolákban tanítottam, de nem élveztem a tanári pályát, kikészítettek a lusta diákok” – folytatja Ferenc. Először 1993-ban találkoztak, de a közös munkára majdnem egy évtizedet kellett várniuk.

„A húszas éveinkben még szólóban léptünk fel, és próbáltunk humoristaként nevet szerezni. Ifjú titánként mindketten a Mikroszkóp Színpadhoz kerültünk, és ott pattant ki Sas József fejéből, hogy lépjünk fel duóban. Ferenccel hamar egymásra hangolódtunk, és a közös színpadi munkán túl baráti viszony is lett köztünk.”

„Amióta Tibi családot alapított, kicsit kevesebb időt töltünk együtt privátban, de nincs ezzel gond. Érthető, hogy a feleségével és a kisfiával szeret lenni” – veszi át a szót Varga Ferenc József, aki szabadidejében szívesen utazik. Észak-Amerika a kedvenc helye. „Imádom a vadnyugat hangulatát. Westernfilmrajongó vagyok, gyűjtöm a cowboykalapokat, indián mellényeket, övcsatokat, csizmákat.”

Sas Józsefnek sokat köszönhetnek

Aradi Tibi tíz évvel ezelőtt vette feleségül a természetgyógyászként és jógaoktatóként dolgozó Krisztinát, közös gyerekük, Dani óvodás.

„Fiatalon gyakran buliztam, de amióta családos ember vagyok, eszem ágában sincs kilengeni. Örülök, hogy megtaláltam azt a nőt, aki mellett boldog vagyok. Vendégségbe sem járunk, családi programjaink vannak. A négyéves fiunkkal sokat foglalkozunk” – árulja el az 52 éves humorista. Feri sem az a bulizós típus. Feltalálja magát egyedül, szeret gitározni, dalokat írni.

„Azt mondják, jól gitározom, csak hallgatni rossz a zenémet.” Feri az ötvenedik születésnapjára készül.

„Nem szoktam ünnepeltetni magam, de a kerek évforduló mellett mégsem akarok elmenni. Január 21-én a Kőbányai Ifjúsági Szabadidő Központban lesz egy önálló fellépésem. Meglepetésvendégeket is hívok, akik remélem, el is jönnek” – mondja nevetve. Aradi Tibor azt meséli, csak nagyon ritkán lépnek fel külön, hiszen a közönség együtt szerette meg őket.

A munkánknak egy hátránya van. Az emberek azt hiszik, hogy mi bármikor, bárhol készen állunk a viccmesélésre. Nem kedvelem azokat, akikkel nem lehet komolyan beszélgetni, mert mindent elpoénkodnak. Mi nem vagyunk folyton humorosak, pedig sokszor ezt várják el tőlünk. Ferivel azt szoktuk mondani, ha a fogászati rendelőn kívül találkozol egy fogorvossal, tuti nem kéred meg, hogy húzza már ki a lyukas fogad. Mi sem szeretjük, ha valaki odajön hozzánk az utcán, és arra kér minket, süssünk el neki egy jó poént. Csak a szín­padon szeretünk humorosak lenni” – mondják a Karinthy-gyűrűs humoristák.

Fotó: Olajos Piroska, Atv

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete