Sokba kerül fenntartani az örökségként rá maradt hagyatékot, a színésznő ezért inkább eladja azt.
# balaton
Nem mindennapi gyerekkora volt Zenthe Ferenc fiának, aki kísértetiesen hasonlít legendás édesapjára. A nyugdíjas férfi boldogan idézi fel a szüleivel közös emlékeit.
Az ötszörös nagypapa népes családjával töltötte a júliust, velük ünnepelte a 72. születésnapját. Végre a Finnországban
élő unokái is ide tudtak utazni a Balatonhoz.
Balatongyörökön, a tóra néző lankákon találta meg a színész a tökéletes búvóhelyet. Szívesen pihen itt a családjával, barátokkal, de akár egyedül is.
Kacsalábon forgó palota helyett egy több száz éves présházban találták meg álmaik balatoni nyaralóját.
Ha vakáció, akkor a magyar tenger – sokak fejében él így gyerekkoruk óta. Körülnéztünk, tényleg igaz-e, hogy a balatoni árakból akár külföldre is mehetnénk.
Ötvös Csöpi társa, Kardos doktor, A miniszter félrelép című vígjáték főszereplője és még számos örökzöld karakter megtestesítője, Kern András ma is ugyanúgy játszik szinte...
Szinte hihetetlen, de idén 40 éve, hogy Szerednyey Béla a Madách Színház tagja. Lassan most már ő is a szakma nagy öregjei közé tartozik.
A mezőny több mint felét maga mögé utasítva úszta le a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot Runtág Tivadar, ráadásul 15.alkalommal, immáron 84 évesen.
„Most jó egy picit híresnek lenni” Véget ért az Exatlon Hungary harmadik szériája. A 21 éves női győztes, Szente Gréti és a 19 éves férfi győztes, Herczeg-Kis Bálint...