Elsőre őrültségnek tűnhet, de létezik olyan, hogy bár együtt él két ember, szó sincs közöttük szerelemről vagy intimitásról. Az ilyen kapcsolatot a játszmák uralják, amiben...
# házasság
Fiatalkorunkban azzal küzdünk, hogy ne őrüljünk bele a mindent elsöprő szenvedélybe. Ahogy múlnak az évek, az érzelmek is elcsitulnak. Jó lenne, ha örökké szeretnénk egymást...
Elképesztően romantikus körülmények között talált egymásra két évvel ezelőtt Sárközi séf és felesége, Évi. Mester és tanítványa kapcsolatból lett szerelem!
A képeken még hárman szerepelnek, a valóságban már négyen vannak. Németh Kristóf felesége, Zita a szíve alatt hordja első közös gyermeküket. Az újszülött érkezése izgalommal...
Idén 51 éve, hogy szerelmesként és alkotótársként is egy pár Levente Péter és Döbrentey Ildikó. Ez alkalomból kapcsolatuk romantikus kezdetéről is meséltek nekünk.
Julia Roberts neveli a három gyerekét, és elhessegeti a paparazzikat. Malibu egyik szikláján van háza. Reggelivel kelti a gyerekeket, suliba viszi őket, hazamegy, útközben...
Kihűlő érzelmek, egymás mellett élő barátok, esetleg gyakori kikacsintás a kapcsolatból. Ha megérkezik a közös gyerek, lehet, hogy újra minden a régi lesz?
Ildikónak mindene adott volt a tökéletes élethez, és csak egy nyaralást akart – így talált rá a szerelem. Ám ezért mindent el kellett veszítenie…
Gyökeres fordulatot vett Demcsák Zsuzsa magánélete. Váratlanul férjhez ment egy hindu származású férfihoz. A népszerű tévésnek az utazás előtt egy asztrológus megjósolta...
Egy este, egy hétvége vagy akár egy egész nyaralás, amikor elfeledhetjük a hűséget. De vajon működik-e az elhajlási engedély?