A 77 éves spirituális tanító utazó szerzetesként éli az életét, így az év jelentős részében úton van. De vajon hol érzi igazán otthon magát, és mi az, ami állandóságot ad az életének?
„Két helyen vagyok otthon: Krisna-völgyben és a közösségünk világközpontjában, a Gangesz melletti Májápurban” – kezdi Sivaráma Swami, akinek mindennapjait olyan szokások és lelkigyakorlatok határozzák meg, amelyekhez bárhol visszatérhet.
„Korán kelek, reggel 3-4 körül, majd a mantrát ismétlem meditációként körülbelül két óra hosszat. Fürdés és felöltözés után leülök írni, ezt teszem egészen ebédig, ami fél 2-kor van. Ezt követően kicsit pihenek, a délután további részét és az estét pedig a hívők, gyakorlók körüli tanácsadással vagy vezetői ügyekkel foglalkozom. Ez utóbbival azonban már egyre kevesebb időt töltök, mivel a vezetésből visszavonultam, de azért segítem a munkát.
Amit mindennap elkötelezetten teljesítek, az a Krisnáról szóló könyvek írása.”
Álruhában járt
Kanadában nőtt fel, még az egyetemi évei alatt ismerkedett meg a Krisna-tudattal, ami azóta meghatározza az életét.
„Budapesten születtem, de a forradalom idején a szüleimmel el kellett menekülnünk az országból. Először Ausztriába mentünk, majd kivándoroltunk Kanadába. Montrealban gyerekeskedtem, a McGill Egyetemre jártam, mérnöknek készültem.
Az egyetem közelében volt egy Hare Krisna-templom, ahová gyakran jártak mantrázni a hívők. Így találkoztam velük először.
1969-ben megnősültem, a feleségemmel mindketten Krisna-hívőknek tartottuk magunkat. Egy idő után azonban rájöttem, hogy nem mérnökként szeretnék dolgozni, hanem a Krisna-tudatot akarom tanítani az embereknek. A feleségemnek ez nem tetszett, így végül elváltunk. Én pedig beköltöztem a templomba, és onnantól kezdve teljesen Istennek szenteltem az életemet” – meséli Swami.
Tekintettel magyar származására és nyelvtudására, felkérték, hogy vállalja el a Hare Krisna-mozgalom misszióját Magyarországon. Rendszeresen látogatta Budapestet, ám akkor még titokban, szerzetesi viseletét feladva, álcázva utazott.
„1980-tól az Egyesült Királyságban voltam, és a hívők egy részének volt egy festményértékesítési vállalkozása. Magyarországról importáltak deszkára festett képeket. Amikor 1987-ben először jöttem Magyarországra, az ürügy az volt, hogy műalkotásokat vásárolok.
Így civil ruhában, parókában utaztam, és festményimportőrnek adtam ki magam.”
Mantrákat hallgatva úszik
Az általa évtizedek alatt épített közösség mára meghatározó vallási csoporttá vált Magyarországon. Elhivatottságát a közös célokért vállalt erőfeszítései is jól mutatják. Nemrégiben nem mindennapi sportteljesítménnyel hívta fel a figyelmet egy fontos célra: 40 kilométert úszott a Balatonban, hogy hozzájáruljon egy egészségház megvalósításához.
„Az úszás az én sportom, ezzel tartom karban magam. Habár már úsztam 15 kilométert nyílt vízen, a 40 kilométer új kihívást jelentett számomra is.
A felkészülés során kissé intenzívebben edzettem, 5-10 kilométeres távokon, de az igazi próbát az idei Balaton jelentette, ahol 10, majd 15, végül 25 kilométert úsztam. Amikor már sikerült a 25 kilométer, tudtam, hogy elérhetem a 40-et is.”
Hónapok óta tartó napi edzésekkel, meghatározott edzésprogram alapján, orvosi és sportedzői felügyelet mellett készült.
„Amikor medencében úszom, nemigen kell a forduláson kívül másra figyelni, ezért ilyenkor a lelki tanítómesterem mantraéneklését hallgatom, azzal a Hare Krisna-mantrával, amit tőlünk is már sokan ismernek. A nyílt vízen azonban óránként enni és inni kell a testi erő fenntartása érdekében, és ezért egy kísérőhajó mellett kellett úsznom.
Az ilyen kihívásoknál szükség van arra, hogy végig odafigyeljek, hogy mit csinálok.
Az elmebeli felkészülés abból állt, hogy gyakoroljam, hogyan tudok figyelmes maradni hosszabb időszakon át. Ezt a Balatonban végzett felkészülés során gyakoroltam. A mantra úszás közben is segített: különösen akkor támaszkodtam rá, amikor nagy hullámokkal kellett szembeszállnom, amitől persze az úszás sokkal nehezebbé és izgalmasabbá is válik. Egyébként a Gangeszben is szoktam rendszeresen úszni.”
Az emberek többsége címkéz
A figyelem és a tudatosság Sivaráma Swami tanításaiban is központi szerepet kap. Szerzetesként évtizedek óta járja a világot, és több tízezer emberrel találkozott már.
„Az emberiség legnagyobb tragédiája, hogy nem kapnak lelki oktatást. Nem vallásra gondolok, hanem olyan lelki oktatásra, ami arról szól, hogy miért létezünk, miért kell szenvednünk és mi az élet célja. Nyilvánvaló, hogy ha nem tudjuk, kik vagyunk, nem igazán tudjuk, milyen módon kellene helyes irányba terelni az életünket.
Sajnos nagyon kevés ember van a világon, aki megérti a lelki azonosságát, felismeri, hogy az a test, amiben lakik, nem azonos a testhez kapcsolódó címkékkel, hogy férfi, nő, magyar, fehér, fekete…
Az emberek többsége címkéz. Az egyetlen dolog, amit az emberektől tanultam az az, hogy mit ne kezdjek az életemmel, és mi ne legyek” – mondja Swami, aki szerint a hosszú élet az egyéni, személyes karmánktól és az életmódunktól függ.
„Ha egészségesen élünk – nem fogyasztunk mámorító szereket, nem eszünk húst, nemi életet csak szabályozottan, gyermeknemzés céljából élünk, és Isten törvényei szerint élünk –, akkor hosszú, boldog életre számíthatunk. Ha azonban az életünk bűnös, másokat megkárosító cselekedeteken alapszik, számíthatunk arra, hogy sok egészségi problémánk lesz, és rövidebb lesz az életünk is.”
A fejlődésnek sosincs vége
Ugyan rengeteget tett már a közösségéért, vannak még megvalósításra váró vágyai.
„Megpróbáltam a lelki tanítómesterem óhaját teljesíteni azzal, hogy lefordítottam a könyveit magyar nyelvre, templomokat és éttermeket hoztam létre szerte az országban, és megalapítottuk Krisna-völgyet. A lelki kultúra és tudáskincse minden magyar ember számára is elérhető már hazánkban, a saját anyanyelvünkön.
Személyes vágyam ez idő szerint az, hogy a Krisna-hívő közösség tagjai hasznára további tudást segítő könyveket írjak és koncentráljak a saját lelki fejlődésemre. Egyébként megtettem, amit csak tudtam az elmúlt évtizedekben.”
Fotó: Birton Szabolcs, Getty Images, archív
