Göndör szőke haj, szeplők, miniszoknya, egy stoppos lány az országúton: elég volt néhány jelenet, és Tarján Györgyi arcát egy ország megjegyezte. A hetvenes évek magyar filmjeinek egyik legjellegzetesebb szépsége volt, de valószínűleg éppen ő tiltakozna a legjobban az ellen, hogy csak a külsejéről beszéljünk.
Táncolt, énekelt, színházban játszott, filmezett, majd amikor itthon már ismert színésznőnek számított, fogta magát, és Amerikában kezdte szinte elölről az egészet.
És közben egészen különös szerelmi történetek kísérték az életét. Két férfit is szeretett, akiket aligha kell bemutatni a magyar közönségnek: Horváth Charlie és Sztevanovity Zorán is a férje volt. Az utóbbi házasságából egy olyan történet maradt fenn, amely mintha maga is egy hetvenes évekbeli magyar film jelenete volna: két ember felsétál a Szabadság-hegyre, lenéz Budapestre, és a feleség arra kéri a férjét, akit szeret, engedje el.
Tarján Györgyi élete azonban jóval több ennél a két híres szerelemnél. A Kengurutól Hollywoodig jutott, hosszú évtizedeket töltött Amerikában, majd hazatért Magyarországra. 2025-ben pedig két hosszabb interjúban is mesélt arról, hogyan tekint erre a kalandos életre, és mihez szeretne még kezdeni.




Tarján Györgyi a Kenguru stoppos lányaként lett ismert
Aki látta Zsombolyai János 1976-os Kenguru című filmjét, annak valószínűleg nem kell elmagyarázni, miért lett olyan gyorsan ismert Tarján Györgyi. Még főiskolás volt, amikor megkapta a stoppos lány szerepét. Az alakítás évtizedekkel később is elkíséri: az utcán mindmáig akadnak, akik erről ismerik fel.
A Szabad Föld 2025-ös nagyinterjújában maga mesélte el, hogy a forgatás idején még egyáltalán nem érezte, mekkora jelentősége lesz ennek a filmnek az életében. „Első éves álmodozó voltam a forgatáskor” – emlékezett vissza, és arról is beszélt, hogy ma is jó érzés számára, hogy a Kenguru a hetvenes-nyolcvanas évek nemzedékének meghatározó emléke maradt.
Pedig a pályája korántsem egyetlen kultikus filmről szólt. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult, játszott a Madách Színházban, a Várszínházban, Kaposváron, Veszprémben, dolgozott a Mafilm társulatában, miközben táncosként és énekesként is aktív volt. Filmjei között ott találjuk a Herkulesfürdői emléket, az Egy erkölcsös éjszakát, később pedig olyan rendezőkkel dolgozott, mint Makk Károly, Jancsó Miklós, Gothár Péter és Szabó István.
A Vasárnapnak adott 2025-ös interjújában már egészen más viszonyrendszerben beszélt arról az időszakról. Nem a sztárságot kereste, állítása szerint számára mindig maga a munka volt fontos. A Kenguruban megismert híres külseje is részben saját ötletekből született: elmesélte, hogy a nővérével alakították a jelmezt, egy régi Rotschild-szoknyából lett a mini, amelyet a filmben viselt.
Charlie volt Tarján Györgyi első férje
Tarján Györgyi magánélete legalább annyira fordulatosan alakult, mint a pályája: eső férje Horváth Charlie volt. A kapcsolatukról jóval kevesebb személyes részlet maradt fenn, mint a Zoránnal kötött házasságáról, az azonban biztos, hogy nagyjából két évig éltek együtt, és végül Charlie indította el a válást.
A két fiatalnak még jóformán az élete is előtte állt, de később úgy emlékeztek vissza erre az időre, hogy talán mindketten túlságosan fiatalok voltak a házassághoz.
Charlie később Széles Katalin képzőművésszel kötötte össze az életét, akivel 2014-ben bekövetkezett haláláig éltek együtt. Tarján Györgyi életébe viszont hamarosan egy másik zenész érkezett: Sztevanovity Zorán.
Zorán és Tarján Györgyi házassága: szerették egymást, mégis a szabadságot választotta
Tarján Györgyi és Sztevanovity Zorán 1977-ben házasodtak össze. Az esküvőjük történetét a színésznő jóval később is szinte filmszerű részletességgel idézte fel. A Bartók Béla út 1. szám alatt laktak, a házasságkötő terem pedig éppen velük szemben volt. Csak át kellett sétálniuk az úton.
„A szertartáson örömükben zokogtak a mamák. Nagyon szerettem Zorán szüleit, az édesapja olyannak fogadott el, amilyen akkoriban voltam. Vadnak és vagánynak” – idézi Tarján Györgyi visszaemlékezését a Kiskegyed.
A házasság négy és fél évig tartott. A vége pedig szinte mindennél többet árul el a fiatal színésznőről: nem azért akart kilépni a kapcsolatból, mert már ne szerette volna a férjét. Inkább úgy érezte, még mennie kell, látnia kell a világot, és szüksége van a szabadságára.
A visszaemlékezés szerint együtt sétáltak fel a Szabadság-hegyre. Ott, Budapest fölött kérte Sztevanovity Zorántól:
„Csak egy kicsit váljunk el, csak egy kicsit legyünk szabadok.”
Akkor még azt ígérte neki, hogy ha megvalósította az álmait, újra hozzámegy. Erre azonban már nem került sor. Mint ismert, Zorán később Hegyi Barbara férje lett és a mai napig szerelemben élnek.
Amerikában kezdte újra az életét Tarján Györgyi
A szabadságvágy később egészen messze vitte. A kilencvenes évek elején Tarján Györgyi az Egyesült Államokba került, Los Angelesben folytatódott az élete.
És nem úgy, mint egy hajdani magyar sztáré, akinek csak ki kellett mondania a nevét.
Ttanult, civil munkákat is vállalt, majd szakmailag is megtalálta a helyét. Elisa von Czobor ajánlására személyre szabott ösztöndíjat kapott a The Lee Strasberg Theatre & Film Institute-ba, később pedig maga is tanított az intézetben.
Még a Vészhelyzetben is feltűnt George Clooney mellett. Erről a találkozásról évtizedekkel később is élénken beszélt. Azt mesélte, Clooney rendkívül tudatosan gondolkodott a jelenetről és arról, hogyan fogja a közönség látni a karakterét. Tarján Györgyi ezt az alkotói hozzáállást különösen nagyra értékelte.
Amerikai évei során rendezést is tanult, és a The Lucky Man című televíziós dokumentumfilmben végzett munkájáért Emmy-elismerést kapott.
Harmadszor Amerikában ment férjhez
A tengerentúlon a magánélete is új fordulatot vett. Harmadik férje Robert P. Gentili lett, akivel annak 2000-ben bekövetkezett haláláig éltek együtt.
Férje három gyermekét együtt nevelték, mert a gyerekek édesanyja akkoriban, ahogy a színésznő fogalmazott, „sok problémával küzdött”. Györgyi nagyon megszerette a gyerekeket, és igyekezett mindenben a kedvükben járni.
A család azonban súlyos helyzetbe került. A legidősebb gyerek tizenkét éves korában drogozás miatt az utcára került. Tarján Györgyi azt mondta, mindenáron meg akarta menteni. Arról nem beszélt részletesen, pontosan mi történt ebben az időszakban, ezért ennél többet nem érdemes hozzátenni vagy találgatni. Annyit azonban elárult, hogy nagyon sok mindenen ment keresztül, és komoly lelki, valamint fizikai fájdalmakat élt át, mire a történet végül jóra fordult.
A legnehezebb döntés azonban csak ezután következett. Bár a gyerekek erősen ragaszkodtak hozzá, végül úgy döntött, hogy lemond róluk az édesanyjuk javára. Nem azért, mert ne szerette volna őket. Éppen ellenkezőleg: úgy gondolta, az édesanyjukat senki nem pótolhatja, és nem akarta, hogy a gyerekek állandó érzelmi vívódásban éljenek.
„Nekem viszont akkor kellett életem egyik legnehezebb döntését meghoznom”
– emlékezett vissza Tarján Györgyi a Szabad Földnek adott interjúban.
Györgyinek saját gyermeke nem született, férje és édesanyja elvesztése után később hazaköltözött Magyarországra.
Így él ma Tarján Györgyi Magyarországon
Nemcsak szerettei elvesztése, hanem a Covid időszakának is szerepe volt a hazaköltözésben: mint elmondta, akkor jött haza, amikor az utazási körülmények ezt ismét lehetővé tették. Bár otthagyta a sikeres amerikai karriert, nem beszél úgy magáról, mint aki lezárt mindent és nyugdíjba vonult.
„Olyan alkotásokban szeretnék játszani, amelyekben hinni tudok” – mondta a Vasárnapnak, és azt is hozzátette, hogy szívesen elmegy castingokra.
„Nekem ez teljesen normális. Csak hívjanak.”
A színésznő tehát itthon van, nyitott a színészi munkára, de már csak olyasmit szeretne vállalni, amiben valóban hisz.
Tarján Györgyi másképp néz ma már a sikerre
Talán az változott benne a legtöbbet, hogy mit tekint fontosnak. Gyerekként komoly egészségügyi nehézségekkel kellett megküzdenie, fiatal színésznőként súlyos gerincműtéten esett át, aztán filmszerepek, színházak, szerelmek, válások, Amerika, újrakezdés és veszteségek következtek.
A hírnévről ma meglepően egyszerűen beszél. Amikor 2025-ben megkérdezték tőle, milyen érzés, hogy sokan még mindig legendának tartják, azt válaszolta:
„Hogyne esne jól! Megtisztelő.”
De rögtön hozzátette azt is, hogy a róla alkotott szeretetteljes véleményeket hálával és alázattal fogadja. A sikereit pedig nem kizárólag saját magának tulajdonítja.
A Kenguru göndör hajú stoppos lányára közben még mindig emlékeznek. Horváth Charlie és Sztevanovity Zorán neve örökre ott maradt Tarján Györgyi élettörténetében, de ha az ember elolvassa a friss interjúit, hamar kiderül: az ő története sosem igazán arról szólt, hogy kinek volt a felesége.
Inkább arról a vad és vagány lányról, aki újra és újra továbbindult. Előbb egy országúton, stopposként a filmvásznon, aztán a színpadokon, végül egészen Los Angelesig. Most pedig újra itthon van, és 68 évesen még mindig nem azt mondja, hogy mindennek vége.






