Eger határában a festői szépségű bolyki völgyben valaha kőbánya volt, az új házak építéséhez külszíni fejtéssel termelték ott a követ. Aztán a bánya ötven éve megszűnt, a munkások elvonultak a gépekkel, csak a csend és a béke maradt utánuk. Egészen hétfőig, amikor váratlanul megindult az ötven méter magas kőhegy. Pont az egyetlen házikó, Erdősi Lajos egykori otthona fölött. Lajos bácsi kertjében most házméretű sziklák hevernek szanaszét, mintha csak egy játékos óriás dobálta volna őket oda. A két puli, Dömötör és Amália csaholva szalad elénk, már nyoma sincs rajtuk annak a sokknak, amit hétfőn este átéltek. Bezzeg a gazdájuk, Lajos bácsi még ma is csak a sírással küszködve tudja felidézni a borzalom perceit.
Véget ért egy 25 éves álom
Mint mondja, húsz évig a helyi vasöntödében volt szállításvezető, majd amikor a kohászat megszűnt, vagyonőr lett a dohánygyárban, onnan ment nyugdíjba. Alig várta, hogy nyugdíjasként a völgybe költözzön, és csak a szeretett virágainak éljen. „Huszonöt éve szándékosan hátra, a kőbánya lábához építettem ezt a házat, hogy ne tűnjön föl a betörőknek. Most meg ez lett kis híján a végzetem – meséli sírva Lajos bácsi. – Lefekvéshez készülődtem, már pizsamában voltam, amikor mély morajt hallottam a hegy felől. Azonnal tudtam, hogy beszakadt a pincém. Kiléptem a kertbe, és megláttam, hogy házméretű kősziklák zuhannak a hegyről. Életemben nem futottam olyan gyorsan, mint akkor. Miközben rohantam a halál elől, mögöttem rengett a föld. Percekig tartott a robaj, aztán csend lett, de olyan, hogy a lélegzetemet is hallottam. Amikor visszaosontam, elsírtam magam: a házamat valósággal kettészelte a kőomlás. Egy többtonnás szikla átszakította a tetőt, rázuhant az ágyamra, majd a födémet átszakítva a földszinten landolt. Megsemmisült a nappali, a fürdőszoba és a háló is, csak a konyha maradt egyben. Nemcsak a házért fáj a szívem, hanem a csodálatos kertet is siratom, amit huszonöt évig gondoztam, ápoltam. Odalettek a gyümölcsfáim, a fenyők, a tuják és a virágok.”
Megérezték a bajt a kutyák
Lajos bácsi szerint voltak előjelei a bajnak, de hogy ekkora lesz, azt nem gondolta. Mint mondja, pár hete észrevette, hogy a kőbányába vájt pincéje falán repedések tűntek fel. Némelyik akkora volt, hogy a tenyere is belefért. Nem is aludt miatta jól, aggódott, hogy egy napon beomlik a pince, maga alá temetve az újbort és a befőttet. „Soha nem volt még ilyen jó borom, mint idén. Csak egy fél flaskányi maradt belőle, amit a konyhában tartottam. Épp a tragédia estéjén terveztem, hogy lemegyek bort fejteni. De az ösztönöm azt súgta, hogy ne tegyem. Hanem a kutyák… ők megérezték és jelezték a bajt, pár perccel korábban hagyták abba a fájdalmas vonítást. Majd úgy elszöktek, hogy csak másnap reggel kerültek elő. A kőomlás után sírva hívtam a húgomat, Marikát, hogy hajléktalan lettem. Rögtön mondta, hogy mehetek hozzá, nála meghúzhatom magam. Mindenem odaveszett, néhány ruhát sikerült kimenteni csupán.” Azért aki picit is ért hozzá, annak a függőleges, látszólag sima kőfal eléggé beszédes. Hatalmas repedések éktelenkednek rajta, előrevetítik az újabb omlást. Lajos bácsi nem is akar ide visszaköltözni. Talán ha a biztosító fizet, a kapuhoz közelebb, a baromfiudvar helyére rakja az új ház alapjait. Oda, ahol most tíz tyúk és egy kakas kapirgál.
Megértette a hegy szavát
Lajos bácsi még csak az autóját sem használhatja, mert a tizenkét éves kis Suzukiját oldalról kapta telibe a kőtenger. Totálkáros lett, mozdítani sem lehet, mert oldalról támaszkodik neki egy többtonnás kőszikla. Ha a kocsi nincs ott, az a szikla begurul a konyhába. A baj persze vonzza a katasztrófaturistákat. Épp egy fiatal férfi fotózza a pusztítást, azt mondja, nyáron itt bulizott a barátaival, de jövőre biztos nem jönnek vissza. Minden évben tízezrek fesztiváloznak a kőbánya lábánál, olyankor ott van a fiatalok kedvenc szórakozóhelye. Tőlünk kérdezi, mi a garancia, hogy nem következik be egy hegyomlás pont akkor, amikor ők itt lesznek? Nem tudunk mit felelni, tény, hogy a katasztrófavédelem szerint újabb omlás várható, az életveszély miatt kordonnal lezárták a környéket. „Tegnap kijött ide egy szakember a polgármesteri hivatalból, megígérte, segít, hogy elhordják innen a rengeteg követ. Utána talán újra felépíthetem majd, amit a természet most elvitt tőlem – reménykedik Lajos bácsi. – Kizárt, hogy valaha is visszaköltözzek a ház helyére, hogy itt éljek. A kőhegy üzent, én pedig megértettem, amit mondani akart.”
Megvolt a három csapás
„Azt mondják, ha rossz idők jönnek, akkor három csapásra számíthatunk. Ha ez igaz, akkor mi kifelé jövünk a bajból — sóhajtja Lajos bácsi húga, Marika. — Hiszen két hónapja meghalt az édesanyánk, a múlt héten kirabolták a lányomat, most pedig rázuhant a hegy a bátyám házára.”
