Riport

„Adventi kalendáriummá változik a falunk”

Cserháthalápon minden évben együtt számlál vissza az ünnepig a falu apraja-nagyja.
advent kalendárium karácsony riport

24 ablakban gyullad fel a fény

Fázósan húzza össze magán a kabátot az ember Palócföld szívében, a Cserháttól övezett kis faluban általában 4-5 fokkal hidegebb van, mint a városban. Nem csoda, hogy minden házon redőny, spaletta; így kevésbé jön be a cúg – ahogyan itt mondják. December napjaiban azonban nem húzzák le az árnyékolókat, hiszen mesebeli képeslapokká változnak az ablakok. Korcsolán Zsuzsiék néhány éve érkeztek a Balaton partjáról, és ők hozták ezt a kedves szokást a faluba. Tavaly éppen összejött a 24 résztvevő, idén viszont már túljelentkezés volt. „Talán disznóvágáson vagy egy nyugdíjasnapon voltunk, amikor szóba hoztam: mi lenne, ha a falu adventi kalendáriummá változna az ünnepekre – meséli Zsuzsi. – Azonnal lelkes támogatókra találtam. Kihúzzuk a 24 számot – december napjait –, de senki nem árulhatja el, melyik szám került hozzá. És pontosan annak a napnak az estéjén – egy perccel sem korábban vagy később – feltűnik a díszítés az ablakban, fényekkel, papírfigurákkal, havat imitálóvattával. Kiosztunk egy kis kvízt is, az utcákat járva fel kell jegyezni, hogy melyik nap kinek a portájánál látták a dekorációt, karácsony után pedig a helyes megfejtők között kisorsolunk egy fődíjat. Bár általában annyi felajánlás van, hogy mindenkinek jut valamilyen meglepetés.” Zsuzsiék nem titkolt célja, hogy télen is megmozgassák a falut. Szervezett túrákon, lámpásokkal a kezükben járják körbe a települést, a házigazdák pedig forró teával, forralt borral, habos kakaóval várják az érkezőket. „Itt amúgy sem lehet csak úgy beugrani valakihez tíz percre. Azt mondják, le kell ülni, enni, inni kell, különben elvisszük a háziak álmát.”

Nincs gond a nevekkel

A kvízt kitöltőknek persze nincs gondja a nevekkel, hiszen pontosan tudják, ki lakik a Kossuth utca legvégén vagy az Ifjúság utca sarkán. A tősgyökeres cserháthalápiak között három-négy családnév forog, így szinte mindenkinek van ragadvány-neve. Előfordul, hogy a különleges előtaggal kerülnek fel a helyes megfejtések a papírra. A faluban 375-en laknak, illetve rövidesen 376-an, hiszen a fiatal polgármester, Dócs Dávid felesége, Henriett a negyedik babát várja. A település első embere, ha kell, maga szállítja a helyi gyerekeket, vagy tolja le traktorjával a meredek utcákról a havat. És ők is díszítenek adventkor ablakot. „Hajnalig vágtam ki a hópelyheket, de a ragasztásban már segítettek a gyerekek – meséli Henriett. – Már alig várták, hogy mi következzünk a sorban.”

Nem csöngetnek, énekelnek

Juhászéknál viszont Attila, a férj nevetve vallja be, ő csak a háttérből szurkol, miközben felesége, Anita megcsinálja a dekorációt. A ház asszonya nagyon kreatív, maga készíti az adventi koszorút, az interneten lesi az ötleteket, hogy mivel szépítse csinos családi házukat. „Mi már tavaly is díszítettünk, idén pedig a négyéves lányom is segített – meséli Anita. – A nagyfiaink már inkább a helyi fiatalokkal múlatják az időt, de biztosan összebeszélnek majd, és becsatlakoznak az egyik adventi túrába. Amúgy is részt vesznek a falubéli programokon.” „Ha már a számok fele kint lesz – úgy december 12-e környékén –, elindítjuk a túrákat – veszi át a szót az ötletgazda, Korcsoláné Zsuzsi. – Rá akarom venni a falubelieket, hogy amikor odaérünk egy-egy ablakhoz, ne csöngessünk be, inkább karácsonyi dalokat énekeljünk, azzal csalogassuk ki a ház népét.”