Sokszor körbeutazták a földet, mégis mindig hazajöttek. Tegnap este a Partiumban léptek fel, ma pedig már újra itthon. „A közösen töltött 37 év alatt bejártuk a világot, csodálatos helyszíneken tartottunk előadásokat, mégis mindenhonnan hazahúzott a szívünk. Szeretünk Magyarországon élni, mert itt rengeteg tehetséges és ambiciózus ember van, inspirálóan hat ránk a környezet. Amikor pedig külföldön koncertezünk, úgy érezzük, hogy egyfajta küldetést teljesítünk, hiszen az operettet népszerűsítjük. A tegnapi, aradi fellépésünkön együtt sírtunk a közönséggel, megható volt látni, hogy mennyire örültek nekünk” – mondja a Szolnoki–Zsadon házaspár.
Úriemberként udvarolt
A munkakapcsolatból lett szerelmük a 80-as évek közepén kezdődött. „Mindketten válás után voltunk, amikor találkoztunk az Operettszínházban. A nézőtéren szerettem bele Andrikába, a Mária főhadnagyot játszotta. Gyönyörű és tehetséges hölgy. Nem sokkal később pedig a Marica grófnő olvasópróbáján melléültem, mivel a darabban partnerek voltunk. Meg akartam hódítani, és beszélgetést kezdeményeztem” – meséli Szolnoki Tibor.
„Én még férfitól nem kaptam annyi szeretetet és tiszteletet, mint Tibortól. Azzal vett le a lábamról, hogy úriember volt. Az ölelésével óvott, kezet csókolt, kinyitotta az ajtót előttem. Éreztem, hogy biztonságban vagyok mellette. Korábban csak egy férfire, az édesapámra néztem fel úgy, mint a jövendőbeli férjemre” – árulja el Andrea. Mindketten annyira biztosak voltak az érzéseikben, hogy a megismerkedésük után egy hónappal már össze is költöztek.
A tűzpiros Porsche sem kellett
Azt mesélik, a szakmában nem mindenki veszi jó néven, hogy ilyen szorosan összetartoznak. „Többször megpróbáltak minket szétválasztani. Egy alkalommal, amikor Tibornak külföldi fellépése volt, az egyik kollégám azt mondta nekem, vár rám egy milliomos, tűzpiros porschés úriember a Vigadó előtt, üljek be mellé, majd ő hazavisz az előadás után. De nekem eszem ágában sem volt ismerkedni” – mondja Andrea.
A vállalkozás a gyerekük
A házaspárnak nincs gyereke, de harminc évvel ezelőtt létrehozták a magánszínházukat, az Operettvilág Együttest, később pedig a Művészház a Tehetségért Alapítványt, amely többek között gyerekek művészi oktatását tűzte ki céljául.
„Ez a két vállalkozás a mi közös gyerekünk. Szívvel-lélekkel csináljuk, mert azt szeretnénk, hogy az operett műfaj sokáig fennmaradjon. Szeretek tanítani, és a fiataloknak átadni a szakmai tudásomat. Most már mi vagyunk a nagy generáció, akik felelősséggel tartoznak a jövő művészeiért” – mondja Andrea, akinek még megadatott, hogy olyan legendás színészekkel játszott, mint Darvas Iván és Gábor Miklós.
„Fiatal színésznőként felnéztem rájuk, ők pedig bátorítottak. A férjemmel ugyanezt a bátorítást szeretnénk továbbadni azoknak a gyerekeknek, akik hozzánk jönnek tanulni.” Életük jelentős részét a munka teszi ki, de a hétköznapi dolgokban is jártasak. A ház asszonya például remekül főz.
„Andrikám igazi ínyenc. Zsír hozzáadása nélkül is fantasztikus ételeket készít. Amikor este nem játsszunk, szeretjük megadni a közös étkezés módját. Szépen terített asztal mellé ülünk le, gyertyafényes vacsoráinkra időnként meghívjuk a barátainkat. Szilveszterkor is volt egy összejövetel nálunk, a vendégeknek műsorszámmal kellett készülniük. Igényeljük a jó társaságot, a józan polgári életet.”
Az igényes megjelenés jellemző a házaspárra, a tavasz közeledtével pedig még inkább jó kondícióba szeretnének kerülni. „Az ünnepek alatt kicsit megengedőbbek voltunk magunkkal, de megbeszéltük, hogy elkezdjük a káposztaleves-kúrát, mert néhány kilóval könnyebbek szeretnénk lenni, mire lekerül rólunk a kabát.”
Nem érzik a korukat
Egymás nélkül szinte nem is csinálnak programot. „Nem szeretek egyedül lenni – vallja be Andrea. – Mi a közös utazásokat is nagyon várjuk, mert amíg eljutunk a fellépésre, van időnk beszélgetni az autóban. Olyankor nemcsak a napi dolgok kerülnek szóba, hanem az irodalom, a történelem és a régi színházi élmények is.”
„A húszéves Mercedesünkben 670 ezer kilométer van. Ez mindent elmond arról, hogy hányszor jártuk már körbe Magyarországot” – veszi át a szót Tibor, aki optimistán legalább még harminc évre tervezi a színészi pályáját.
„Viccesen azt szoktam mondani, én nem megyek kórházba, az infúzió jön majd fel hozzám. Egyszóval nem érzem a koromat. Jelenleg a Madách Színházban négy, az Operettszínházban hat előadásban játszom, továbbá a saját előadásainkkal járjuk az országot. Andrikám szintén nagyon ambiciózus: színésznő, rendező, művészeti vezető és díszlettervezéssel is foglalkozik. Igaz, a pénzügyeinket én kezelem, mert a feleségem szórná a pénzt. Még a jelmez hátuljára is varratna gyöngyöket, oda, ahol a közönség nem is látja. Szereti, ha minden tökéletesen néz ki a színpadon. Valakinek persze nemet kell mondania. Ilyenkor én vagyok a szigorúbb, de csak ebben az egy dologban szoktunk »harcolni« egymással. Az élet többi területén azonos nézeteket vallunk, és úgy érezzük, mi egymásnak lettünk teremtve.”
Fotó: Archív, Kanyó Béla, Schumy Csaba
