„Az emberi szívet nem úgy tervezték, hogy a testen kívül is dobogni tudjon, és mégis, minden gyermek ezt jelképezi – hogy egy szülő meztelen szíve a mellkason kívül dobog, most már örökké.” Szeretem Debra Ginsberg amerikai írónő gondolatát, gyönyörűen fogalmazza meg mindazt, amit a szülő-gyermek kapcsolat jelent. A pici babák születésükkor és még egy ideig szorosan az édesanyához kötődnek, de igen hamar eljön az a pillanat, amikor már nem csak a mieink. Megjelennek az életükben a kis barátok, a kedvenc óvó néni, majd tanító néni. És egyre több „idegen” lesz gyermekünk életének része. Valljuk be, mi, anyukák bizony hajlamosak vagyunk kicsit féltékenyek is lenni, mert szívünk szerint, ha tehetnénk, a szoknyánk mellett tartanánk őket életünk végéig. De nem tartjuk, mert nem ez az élet rendje, hanem az, hogy utat mutatva nekik elengedjük őket.
Nagyon szerettem azt a korszakot, amikor a lányaim, ahogy az imént írtam, és ahogy ezt falun szoktuk mondani, a szoknyám mellett ültek. Nagyon szoros kötelékben éltünk, esténként sokat meséltem nekik, játszottunk, de rengeteget kirándultunk, egy életre megszerették a természetben való létet. Aztán eljött az a korszak, amikor kezdtek távolabb kerülni a szülői háztól, sőt egészen messze repültek, országhatáron túlra is. Számomra is új korszak kezdődött. Elfogadni a hiányukat, megtanulni, hogy ezt ne éreztessem velük. Istenem, hányszor előfordult, hogy nyúltam a telefonért, de közben megállt a kezem, mert arra gondoltam, nem könnyű nekik ott a messzeségben, akkor miért is nehezítsem az aggodalmammal, a tanácsaimmal, a kérdezősködésemmel. Hiszen amit lehetett, az „alapozás” időszakában amúgy is mindketten megkaptak. Remélem!
Nekem is sokat kellett, sőt ma is kell tanulnom, mit jelent két felnőtt nő édesanyjának lenni. Hogy ne érezzék úgy, a mama itt liheg a nyakunkba… Ugyanakkor pontosan tudják, a mama mindig itt van a háttérben, és ha kell, harcra készen áll, hogy az ő kicsikéit mindentől megvédje. Elárulom, ha hiányoznak, akkor sem írom le ezt a szót, hanem küldök egy mosolygó fejecskét, egy szívecskét. És ha erre viszonzásul kapok egy mosolyt, akkor anyai szívem megnyugszik.
