Ha belép a házba, Totó felemeli a lábát, hogy gazdája, Rigó Gábor letörölgethesse. Szobatiszta, így, ha ki akar menni a dolgára, megrántja a teraszajtó kilincsére kötött zsinórt, az ajtó kinyílik, és mehet. Szívesen néz tévét, üldögél vagy alszik Gábor hasán. Követi őt a konyhába, amikor főz, és elcseni a répákat a pultról. Elkíséri az edzőterembe, a barkácsboltba, ilyenkor a kombiautó csomagtartójában utazik. Sok nappalt és éjszakát tölt a keszthelyi Madárparkban, melynek Gábor a vezetője, s ahol több száz egzotikus madarat nevel és tenyészt hazai és külföldi piacra. Tavasztól őszig viszont gazdája kehidakustányi házában időzik, ahol kis tava is van a kertben.
Világsztár lett Totóból
Mindezt láthatja Totó több százezres rajongótábora is, hiszen a hattyú és Gábor sokszor élőznek a Facebookon, az Instagramon és a TikTok-csatornájukon is, ahol rengeteg képet, videót is posztolnak. Nem túlzás, hogy Totó a világ leghíresebb hattyúja, távoli kontinenseken is felfigyeltek rá, megosztják a videóit, sőt reklámszerződéseket is kapott már. Hisz ki tudna ellenállni azoknak a videóknak, melyeken Totó, amint meglátja a gazdáját, szinte repül a karjaiba, a nyakát körétekeri, bújik hozzá. „Pedig én ezt nem akartam, most mégis a nevemen van. Magyarországon ugyanis minden hattyú állami tulajdon. Tavaly kérvényeztem, hogy Totónak én legyek a gazdája, meg is kaptam a tartási engedélyt, mert bebizonyosodott, hogy nélkülem életképtelen lenne” – kezdi Gábor, aki tulajdonképpen a véletlennek és némi sors irányította figyelmetlenségnek köszönhetően lett hattyútulajdonos.
Még 2020 nyarán egy vízen úszó hattyútojásra bukkant egy nő Balatonfenyvesen, vitorlázás közben. Kikeltette a madarat, majd kétnaposan elvitte a Madárparkba Gáborhoz. „Átvettem, dolgoztam tovább, míg őt a pulóverem kenguruzsebébe tettem pár törlőpapír közé. Jól érezte magát, nem csipogott, én meg csak otthon vettem észre, hogy véletlenül hazavittem. Gondoltam, hétfőn majd visszaviszem a Madárparkba, hadd cseperedjen ott. Hétvégén az azóta is kedvenc eledelét, pitypangot adtam neki, egy papírdobozban mellettem aludt úgy, hogy a kezem a dobozban volt, ő pedig bebújt a tenyerem alá. Huszonhét éve foglalkozom madarakkal, de még én is meglepődtem, hogy két nap elég volt Totónak a kötődéshez, a bevésődésre. Persze a szívembe is. Mivel egy hölgy keltette ki, majd velem volt, így nála a családot az ember jelenti” – meséli Gábor, s azt is, hogy nem csak őt, hanem a gyermekeit, a kollégáit is elfogadta a madár. Mára azonban ez megváltozott.
Ő a legjobb házőrző, védi a területét
„Elvált férfi vagyok. A nagyobb fiam már nem él itthon, a párjával lakik Pesten, épp az első gyermeküket várják. A két kisebb, a 22 és a15 éves fiam még itthon lakik. De mióta Totó ivarérett lett hároméves korában, már nem fogadja el őket, kiszámíthatatlanná válik a viselkedése, és támad. Ezért, ha itthon van, a fiúk egy emelettel feljebb mennek. És ha Totó kint van a kertben, akkor vagyunk együtt a srácokkal. Ez komoly alkalmazkodást jelent. Az is igaz, hogy a hattyú a legjobb házőrző, annyira magáénak érzi a kertet, a saját territóriumának, hogy még a postás sem mer bejönni. Joggal, mert amikor egy hattyú a párját, ebben az esetben engem vagy a területét védi, akkor hatalmasat tud csapni a szárnyával. Egyszer az unokatestvérem nem vette komolyan őt, Totó támadott, és úgy megcsapta a szárnytövével a karját, hogy az eltört. Egyszer véletlenül az én vádlimat találta el, öt napig nem tudtam lábra állni. Ezért fontos, hogy sehol senki ne közelítsen hattyúhoz, fiókához meg pláne ne, mert ha védekezik és támad a madár, aki láblökéssel gyorsan, nyolc-tíz métert tud siklani a vízen, könnyen víz alá taposhatja, nyomhatja az embert, a halálát okozva.” Ugyanezen ok miatt Gábor az edzőterembe, boltba csak ritkán viszi magával Totót. „Első pár alkalommal új helyen jól viselkedik, pláne, hogy hallgat rám és a vezényszavakra is, aztán néhány látogatás után a boltot is a sajátjának tekinti, és elkerget mindenkit.”
Így jobb, ha megvárja a kocsiban a gazdáját, ahová egyébként Gábor mindig beemeli. Kifelé már kiugrik Totó. „Az, hogy engem támadjon meg, elképzelhetetlen, mert én vagyok a fix kapcsolata az életében. A hattyúk monogám állatok, Totónak én vagyok a párja, a gazdája, a társa, a barátja, akit véd, szeret, és akit nem akar elhagyni. Két éve próbáltam először elengedni. Levittem a Balaton-partra, ahol észrevette őt a vízről pár hattyú. Közeledtek, Totó azonban bepánikolt, visszatotyogott a kocsihoz, és megvárt. Aztán tavaly, a hévízi tó kifolyóján engedtem el, ott is úsztak hattyúk. Hatvan métert elúszott, majd visszanézett rám, hogy megyek-e vele, hol vagyok. A vizet taposva repült vissza a karjaimba. Már nem engedem el, nem lehet, nem maradna életben. Nem ismeri a természet törvényeit, a rókát, a sakált. 24 órát sem bírna ki, ő már nem visszavadítható, talán sohasem volt az” – sóhajt Gábor, aki bár sokat bent hagyja a hattyút a madárparkjában, de soha nem hetekre.
szabad bejárása van
„Az ötödik napon felhívom telefonon”
„Mindig nyolc napra megyek el nyaralni. Három napig jól elvan nélkülem, aztán leül az elkerített rész ajtajába, és várja, mikor lépek be. Az ötödik napon már nem eszik. Ilyenkor az egyik kollégám odatartja neki a telefont, látja az arcomat, hallja a hangomat, amit, ha vele beszélgetek, kissé megváltoztatok, mint amikor egy kisgyerekkel gügyög az ember, és megnyugszik. De újra kezdődik, és vár. A természetben is ilyenek, ha egy hattyú párja eltávozik, az ott maradt a szomorúságba hal bele, mert vár, nem eszik, megbetegszik.”
Gábor azt mondja, valóban sok áldozattal jár Totó nevelése, de ő és a családja alkalmazkodtak a helyzethez, cserébe pedig valóban egy kalandos életet és olyan szeretet kapnak egy hattyútól, melyet alig mondhat el magáról valaki.
„Nincs életem, mióta velem van, de megéri, még akkor is, ha két barátnőm mondott istenhozzádot miatta. Tud annyi szeretet adni, mint egy kutya. Előfordult, hogy az egyhetes távollét után, amikor találkoztunk, láttam az örömkönnyeket a szemében, pedig a madarak nem sírnak. És igen, olykor belegondolok, hogy együtt fogunk megöregedni. Én 51 éves vagyok, ő négy, a hattyúk pedig úgy 35-40 évig élnek. Arra viszont nem szívesen gondolok, hogy mi lesz, ha én előbb megyek el, mint ő, vagy fordítva… De ez odébb van, addig sok kaland vár ránk, például idén nagypapa leszek.”
Ne etessük kenyérrel a vízimadarakat!
Gábor 27 éve foglalkozik Magyarországon nem védett, egzotikus madarak tenyésztésével, értékesítésével, és szívén viseli a szabadon élő madarak sorsát is. Ezért is hívja fel a figyelmet arra, hogy soha ne etessék a vízimadarakat semmivel, pékárúval, kenyérrel sem. „Nincs szükségük arra, hogy etesse őket az ember, ráadásul a kenyér összetevői, az élesztő rosszat tesz a madaraknak, legyengíti, megbetegíti őket. Azok a hattyúk, melyeket kenyérrel etetnek, a várt negyven helyett maximum 12 évig élnek. De a többi madár életét is csak megrövidítjük és szenvedéssé tesszük.”
Szöveg: Szabó Csaba
Fotó: Privát
