Címlapsztori Sztár

Végre megmutatta legféltettebb kincsét Oszvald Marika: „Az unokám sok mindenben rám hasonlít”

A népszerű szubrett nemcsak a színpadon fáradhatatlan, hanem a családi életében is ugyanolyan energikus, mint a közönség előtt. Marika számára természetes, hogy a sok fellépés ellenére nem hétvégi nagymama. Aktívan részt vesz kétéves unokája hétköznapjaiban.

Vince születését csodaként élte meg, és a mai napig úgy tekint minden közös pillanatra. „Annyit vagyok a lányoméknál, hogy szinte náluk lakom, nagyon szoros a kapcsolatunk az unokámmal. Nem vasárnapi nagymama vagyok, hanem szervesen részt veszek az életében. Szinte mindennap találkozunk, ha két fellépés között csak egy órára láthatom, számomra az is ajándék. A szabadidőmben azonnal szaladok hozzájuk, nagy boldogság, hogy nagymama lehetek. Vince maminak szólít, de ha valamit nagyon szeretne, akkor azt mondja: mamika. Hiába még csak kétéves, tudja, hogyan vegyen le a lábamról. Már érthetően beszél, ügyesen fejezi ki magát, és a szobatisztasággal is szépen haladunk” – meséli büszkén Oszvald Marika.

A színésznő sokat várt arra, hogy nagymama legyen, ezért minden pillanatot kihasznál az unokájával. De hogy pontosan miként van lánya és családja segítségére és mi az, amit a legjobban szeretnek játszani a kisfiúval, az eheti Meglepetés magazinból kiderül!

Meglepetés 🎁 – légy a részese!
Részletekért keresd a Meglepetés 🎁 magazint nyomtatott formában a boltokban, vagy fizess elő most:

 

Fotó: Sándor Berill, Schumy Csaba

Smink-haj: Szabó Lilla • Stylist: Bendes Bianka