Szerencsésnek érezték magukat mindazért, ami megadatott nekik, és mindig hálával a szívükben állták körül a plafonig érő karácsonyfát. Sok év hiábavaló reménykedés után is bizakodva mondták egymásnak: „A kisbaba eddig nem adatott meg, de hátha jövő ilyenkor már eggyel többen ünneplünk.” Aztán egyszer csak, amikor már nem számítottak rá, Kriszti a sokadik lombikbeültetés után várandós lett, és májusban megszületett Oszvald Marika első unokája.
A szabadidejét Vincével tölti
„Már akkor tudtam, ez lesz életünk legboldogabb karácsonya – kezdi mosolyogva a Kossuth-díjas művésznő. – Nagymamás szülés volt, én is ott lehettem Krisztikém mellett a kórházban. Láttam, amikor a császármetszésnél egyszer csak előbújt Vince sűrű haja. A gyerekem és én sírtunk boldogságunkban, őrületes volt. És micsoda futam! Aznap bicikliversenyt rendeztek a városban, és keresztül-kasul lezárták az utcákat. Alig értem be a kórházba, majd onnan vissza a délutáni előadásra. Hihetetlen tudatállapotba kerültem. Azóta is felfoghatatlan számomra, hogy nagymama lettem! A rohanó életem, a sok előadásom és egyéb feladatom ellenére is igyekszem minél több időt a családommal tölteni. Ha csak egy szabad órám akad napközben, már szaladok hozzájuk, hogy lássam az unokám gyönyörű mosolyát.”
Hídvégi Kriszti azt meséli, Marika nagymamaként még az ő elképzeléseit is felülmúlta. „Mindig tudtam, hogy édesanyám igazi szupernagyi lesz, akire bármikor számíthatok. No, de azt nem hittem, hogy a pörgős élete mellett elsők leszünk számára a fontossági listán. Mindennap siet hozzánk, segít nekem, rengeteget mesél Vincének, és közösen is énekelünk neki. A múltkor például együttes erővel sikerült megalkotnunk a fiamnak a Virágéknál ég a világ és az Egyszer egy királyfi hibrid változatát. A vicces átdolgozáson anyuval sikítva nevettünk, Vince pedig velünk örült. Ugyan még csak 7 hónapos, de már most látszik, hogy örökölte a humort és a családi optimizmust. Ha történik körülötte valami vicces, mondjuk, ha Anyuval elbénázunk valamit, valósággal kikacag minket. Nem lesz búvalbélelt gyerek, az biztos!”
Éjszaka készül a halászlé
Az idei karácsony nemcsak unokázásról, hanem fontos évfordulókról szól. „Idén lettem 70 éves, 50 esztendeje játszom a Budapesti Operettszínházban, és most lesz a teátrum fennállásának 100. évfordulója. Ez alkalomból óriási gálaműsort rendeznek, így december 23-án a fellépés után, éjjel fogok nekikezdeni a halászlé és a töltött káposzta elkészítésének” – árulja el Marika.
Köszöntőt mond szenteste
Marikáéknál népes a család. Az ünnep alkalmából évről évre összejönnek. De náluk a karácsony nem mindig karácsonyra esik. Kriszti nevetve meséli, amilyen elfoglalt színésznő az édesanyja, azon sem csodálkozna, ha nyáron jönne hozzájuk a Jézuska.
„Ebben a kérdésben mindig rugalmas volt körülöttem mindenki, nem jelentett gondot, ha nem töltöttük együtt az ünnepeket – árulja el a szubrett. – Kriszti úgy szocializálódott, hogy én évtizedeken át Münchenbe jártam karácsonykor fellépni, így nálunk korábban vagy később volt a szenteste, mint más családoknál. Volt év, amikor a lányom kijött velem Németországba, és volt, amikor itthon maradt a szüleimmel. Édesanyám halála után nyolc évvel édesapám egy tüneményes asszonyt hozott a családunkba. Icuka a lányom pótnagymamájává vált, és rengeteget foglalkozott vele. Míg apukám élt, ő volt a család központja és szervezte a karácsonyi bulikat. Mióta nincs velünk, átvettem tőle, ennélfogva nálunk minden kissé kaotikus és utolsó pillanatos, de valahogy csak elkészülnek a finomságok, beszerzésre kerülnek az ajándékok, és egyszer csak ott áll előttünk a plafonig érő karácsonyfa.”
Amikor végre együtt a teljes család, Marika köszöntőt mond, összegez, mi minden jó történt velük. „Már látom magam előtt, ahogyan a rokonok egymás kezéből kapkodják ki Vincét. Mindannyian teljesen odavagyunk érte, az ő létezése megfényesíti majd az ünnepet. Idejét nem tudjuk, mikor volt utoljára pici gyerek a családunkban, és nagyon sokszor imádkoztunk együtt az érkezéséért. Amikor felcsendül nálunk a Mennyből az angyal, nagyon különleges pillanat lesz.”
Együtt nyertek szépségversenyt
Egyik kedves utazási emlékük, amikor egy nemzetközi szállodahajó show-műsorában együtt nyertek vicces szépségversenyt. „Buliból neveztünk be. Sétálgatni kellett a közönség előtt, de feladatot is kaptunk: mégpedig, hogy csábítsuk el a műsorvezetőt. Persze ott senki nem tudta, hogy színésznő vagyok, ráadásul milyen rafinált! Jött Kriszti, a széplány, aki szerepe szerint olyan flegmán bánt a pasassal, hogy az teljesen odavolt érte, én meg dominát alakítottam. Lecsatoltam a fickó övét, és azzal ütöttem-vágtam, még egy oszlopra is felmenekült előlem, ahonnan az ingénél fogva rángattam le. Óriási show-t rendeztünk, és a végén a fickó a színpadon mindkettőnk kezét a magasba lendítette, mi lettünk győztesek” – idézi fel Marika, aki a mai napig őrizgeti a szépségkirálynőnek járó rózsaszín szalagot.
Segített Marika optimizmusa
Az anya-lánya kapcsolat mindig harmonikus volt. Egymás legfőbb bizalmasai, sok időt töltenek együtt. „A különböző személyiségünk jól kiegészíti egymást – mondja Marika. – Én olyan vagyok, mint egy temperamentumos „duracell nyuszi”, Kriszti higgadtabb, megfontolt típus, ami családi döntéshelyzetekben igen jól jön. Nem hagyja, hogy tüzes Kosként fejjel menjek a falnak. Amikor kislány volt, úgy éreztem, ő nevel engem, és nem fordítva. Rengeteget tanultam tőle. Mindemellett hozzám hasonlóan neki is remek a humora. Mi annyit tudunk a lehetetlen helyzetekben röhögni! 70 évem tapasztalatával állítom, legfontosabb dolog az életben: a pozitív hozzáállás, az önirónia és a nevetés. No meg az elégedettség: nap mint nap érezzük át, a létezés már önmagában ajándék! Aztán az, hogy meleg van a lakásban, folyik víz a csapból és az asztalra finom étel kerül, már maga a jutalom! Kinek kell ennél több? Erre az életszemléletre szeretném az unokámat is megtanítani, mert jól jön az életben, ha csak úgy másoktól függetlenül képesek vagyunk az örömre.”
Kriszti úgy érzi, édesanyja optimizmusa nélkül nem tudta volna végigcsinálni a Vince születéséért folytatott küzdelmet. „Ha ő és a család nincs mellettem, ha nem kapom meg ezt a rengeteg lelki támogatást és azt a feltétel nélküli hitet, szeretetet, ami csak úgy áradt Anyuból, nagy valószínűséggel feladtam volna. Boldog vagyok, hogy 43 évesen – minden problémától mentesen – kihordtam Vincét, és világra hoztam. Azt hiszem, az én számból most már igazán hitelesen hangzik, hogy soha nem szabad elkeseredni és feladni.”
Marika pedig ehhez mosolyogva annyit tesz hozzá: „Mint látható, a csoda bármikor megtörténhet.”
Kiemelt kép: Fülöp Dániel
