Címlapsztori Sztár

Reviczky Gábor vallomása: „A gyerekeim felnőttek, és észre sem vettem”

Úgy érzi, végre harmóniában él. Hosszú évtizedeken át a hivatása volt a legfontosabb számára, azonban egy nap azzal szembesült, hogy a gyerekei felnőttek, ő pedig nem volt része az életüknek.

A cikk eredetileg 2012-ben jelent meg a Meglepetés magazinban.

Mostanában tudatosan kevesebb munkát vállal Reviczky Gábor. A család fontosabb lett számára mindennél, és erre talán későn döbbent rá, hiszen gyermekeivel az elmaradt közös élmények már nem pótolhatók.

„Egész életemben azt éreztem, hogy túl sok a munka, de soha nem tettem ellene semmit. Mindig csak sodródtam, örömmel vállaltam minden szerepet, feladatot. Napi három előadásom volt, mellette szinkronszínészként dolgoztam, és filmeztem is. Aztán két évvel ezelőtt egy nap besokalltam. Néztem a gyerekeimet, és azon tűnődtem, vajon mikor nőttek fel?! Észre sem vettem. Azóta odafigyelek, hogy ne vállaljam túl magam, és maradjon elég időm a szeretteimre.”

»Krisztinával horgászni is szeretek«

Gábor négyszer nősült, és végül megtalálta a hozzáillő társat, azt a nőt, akivel teljes az élete. Nem titok, hogy Krisztina jóval fiatalabb a férjénél. A színész ezzel kapcsolatban így nyilatkozott:

„Férfi és nő között az ideális korkülönbség húsz év! Legalábbis nálunk ez remekül bejött. Krisztina az én szememben semmit nem változott azóta, hogy fiatal nőként megismertem. Nagy rutinom van abban, hogy megállapítsam, ki az a hölgy, aki idő előtt megöregszik, s ki az, aki kortalan szépség marad. Elég csak ránézni a feleségemre! Egyébként már 18 éve élünk együtt. Fantasztikus asszony. Ő az igazi társ, és mivel korábban színházban dolgozott, megértette, hogy sokat vállalok. Igaz, elfogadni nem tudta, de szerintem ezt nem is lehet. Egyébként elképesztően kreatív az élet minden területén, így a főzésben is. Rendkívül finom ételek készít, mindig kitalál valami újat, különlegeset, ráadásul a tálalás is olyan gusztusos, hogy már azzal levesz a lábamról. Vele még horgászni is szeretek, pedig korábban el sem tudtam képzelni, hogy társaságom legyen pecázás közben. Annak idején hetekre eltűntem, és nomád körülmények között naphosszat csak a halakkal foglalkoztam. Mostanában ritkábban jut időm a hobbimra, ráadásul nem is volt szerencsém, elkerültek a nagy halak.”

Három lány és egy fiú

„Krisztinával két közös gyermekünk van, a 15 éves fiunk, Zsombor és a 16 éves lányunk, Bora. Az előző házasságaimból pedig született két lányom. Nóra 26 éves, Annamária pedig 36. Ő Svájcban él, ezért őt és a három unokámat ritkán látom. Alig várom, hogy a gyerekeim meglátogassanak, olyankor vagyok a legboldogabb, amikor mind körülöttem van. De sajnos erre ritkán kerül sor, mert rettenetesen nehéz összehozni, hogy egyszerre mindenki ráérjen.”

A színész a családjával Ráckevén él, távol a város zajától. Már megszokta az állandó ingázást, a napi száz kilométeres autózást a vidéki otthona és a színház között.

„A csodálatos környezet és a közeli Duna-part olyan békét ad, és annyira feltölt, amelyre a fővárosban soha nem lenne lehetőségem. Ráadásul látom, hogy élnek Pesten a fiatalok, hogyan sodródhatnak bele akaratuk ellenére is rossz dolgokba, és nem kívánom ezt a két tinédzserkorú gyerekemnek. Őket és az édesanyjukat biztonságban hagyom Ráckevén, amíg én dolgozom.”

»A gumi­arcomban rejlik a sikerem«

A Kossuth-díjas színművész nem csupán a magánéletben sikeres, egyedi karakterét, humorát imádják a nézők. Talán éppen ezért, időnként kicsit többet megengedhet magának másoknál.

„Nagyon kevés színésznek van testbeszéde, nekem igen erőteljes. A gumi-arcomnak köszönhetem a sikereimet, no és persze a humoromnak. A természetemet olykor nehéz elviselni, mert ha egy rendező hülyeségeket beszél, akkor hamar összeveszek vele, sőt, fel is mondok, amit persze még soha nem fogadtak el! Már az olvasópróbán pontosan tudom, hogy hogyan kell játszanom, és én úgy is teszem. Mi, színészek életre tudjuk kelteni a darabot, és ez fantasztikus dolog. Nincs két egyforma előadás, ugyanis soha nem egyforma a közönség. Én hozzájuk igazodva, mindig máshogy játszom. A lényeg a siker.”