Ezotéria

Őszi varázslatok újrakezdéshez: gyertyamágia és angyalok segítik elérni a céljait

Gyerekkorunkban az ősz az újrakezdés időszaka volt. Miért ne tehetnénk meg felnőttként is mindent azért, hogy ebben az olykor borongós évszakban jobb irányba fordítsuk a dolgokat.

Minden varázslatnál fontos, hogy nyugodt körülmények között végezzük.

Nyugtató varázslat

Úgy érzi, a nyugalom valahogy eltűnt az életéből. Végezze el ezt a nyugalmat hozó varázslatot. Helyezkedjünk el kényelmesen, ülve vagy fekve, és olyan zene szóljon, ami számunkra kellemes, ellazító. Most csukott szemmel ismételjük el hétszer a következő mondatot:

Vigyáznak rám az angyalok, nem fenyeget veszély, mert ők velem vannak.”

Hagyjunk elég időt a mondatok között, engedjük, hogy átjárjon, és valósággá váljon.

Célhozó varázslat

Valahogy elvesztek a célok az életéből. Teliholdnál vegyünk elő egy fehér papírt, ezüstszínű tollat, és gyújtsunk két fehér gyertyát. Kérjük a kreatív és alkotó hold segítségét, hogy megtaláljuk a célt az életünkben. Kezdjünk írni! Ne gondolkodjunk rajta, hogy mi kerül a papírra, csak jegyezzük fel a gondolatainkat, mindet, kivétel nélkül. Újraolvasva meglepődve látjuk majd, hogy ott van a válasz a kérdésünkre a sorok közt. Most már rajtunk áll, hogy meg is valósítsuk az álmainkat!

Teljesség meditáció

Helyezkedjünk el fekvő helyzetben kényelmesen, majd fokozatosan lazítsuk el minden tagunkat. Képzeljünk el egy olyan közeget, ahol jól és biztonságban érezzük magunkat. Érezzük azt a teljességet, amire vágyunk. Képzeljük el, milyen teljes nyugalomban élni, miközben fusson le előttünk mindaz, amire vágyunk, amitől úgy érezzük, még jobbak, szebbek lennének a napjaink. Amikor úgy érezzük, hogy elegendő időt időztünk itt, szép fokozatosan térjünk vissza a valóságba.

Élményfürdő

Élményekre vágyik, ami nem is csoda, hiszen az utóbbi időben valahogy kivesztek az önfeledt pillanatok. Talán a környezete várt el túl sokat, vagy önök maximalisták túlzottan. Engedjen vizet a kádba, vagy készítse elő a zuhanykabint. Gyújtson gyertyát, vegyen elő fürdősót vagy finom illatú tusfürdőt, és kezdje el a fürdőzést. Hagyjon elég időt magának, hogy a víz lemossa a túlzott kötelességtudatot, és meghozza gondolati szinten, hogy milyen élmények tehetik még kerekebbé az életét.

A jelen megélése

Nincs egyedül azzal a problémával, hogy túlságosan elsodorják a mindennapi harcok, és közben elfelejti a jelen szépségeit megélni. Ehhez adunk most egy kis segítséget. Először is, viseljen minél több narancssárgát, és az otthonába is lopja be ezt a színt, hiszen ez a jelen árnyalata. Ezen kívül minden nap csináljon valami olyat, amit a bensője súg. Szeretne betérni a könyvesboltba, és belelapozni néhány kötetbe? Mi tartja vissza? Hogy otthon várja a mosatlan edény? Hallgasson a belső hangra, és engedjen meg magának ennyi luxust.

Fotó: pexels