Ezotéria

Varázslatos reggeli szeánszok: 3+1 ősi rituálé, hogy szebb legyen a nap

Egy kis mágia, egy kis odafigyelés, és jól indul a napunk! És elég csak 10 perccel hamarabb felkelni.

A nap köszöntése

Nem véletlen, hogy a jóga egyik legfontosabb gyakorlatsora a nap üdvözlése névre hallgat. Hiszen az, hogy miképp alakul a napunk, nagymértékben függ attól, hogyan indítottuk azt. Ha valaki nem ismeri a jógát, azért kialakíthatja a maga napköszöntő rituáléját.
Először is keressük meg azt a pontot, ahonnan otthonunkból a felkelő napot láthatjuk. Ha nincsen keleti fekvésű ablakunk, és a kertbe sem tudunk kimenni, a képzelőerőnket kell bevetnünk, és elképzelni, ahogyan a napkorong megjelenik a látóhatáron. Ugyanezt tudjuk tenni, ha olyan korán indulunk el, hogy télen még sötét van. Két tenyerünket tartsuk a napkorong felé, és képzeljük el, ahogyan feltölt minket energiával az ereje egész napra. Álljunk így csendben néhány percig, és élvezzük egész nap a hatását!

Tisztító rituálé

Ha energetikailag megtisztulva nézünk a nap elé, sokkal könnyebben, gördülékenyebben haladnak majd a dolgaink.

A reggeli arcmosás legyen számunkra egyfajta tisztító rituálé, amely elindít minket egy sikeres, jókedvű napon.

Gyújtsunk két fehér gyertyát a mosdó mellett – ez akár állandóan is ott lehet, mert az esti fürdésekhez is nagyon jó hangulatot ad –, és hétszer tartsuk kezünket a vízsugár alá, és mind a hét alkalommal mondjuk el a következő varázsigét: „Tisztán, örömmel telve és boldogan lépek a mai napba”, majd mossuk át hétszer az arcunkat. A hetedik után fújjuk el a gyertyákat, és hagyjuk, hogy az arcunk megszáradjon.

A siker forgatókönyve

A gondolatoknak teremtő ereje van, ha pedig még le is írjuk ezeket, még nagyobb esélyünk van a pozitív fordulatokra. Minden reggel vegyünk elő egy fehér papírt, és írjuk fel, milyen kellemes élményekre vágyunk a nap folyamán.

Ne felejtsünk el semmit a listánkról: például azt, hogy a főnökünk megdicsérjen, a gyerekünk jó jegyet kapjon a dolgozatára vagy, hogy sikerüljön a férjünkkel egy romantikus esti programban részt vennünk. Miután mindent részletesen leírtunk, hajtsuk olyan kicsire a papírt, hogy elférjen a zsebünkben vagy a táskánkban, és hordjuk magunkkal egész nap. Amikor egyik vagy másik kívánságunk megvalósult, kaphat a mondat egy szép nagy pipát!

Csak egy kis kiegészítő

Gondoljuk át reggel az előttünk álló napot, és hogy melyik az az életterület, ahol a leginkább sikerekre vágyunk. Ehhez mérten válasszuk ki a kiegészítőinket. Elég egy fülbevaló, sál vagy kitűző, és jobb esélyekkel indulunk.

Piros: szerelmi ügyek, randevú, párkapcsolati problémák megoldása

Kék: munkahelyi előremenetel, sikeres tárgyalások vagy éppen állás-interjú

Fehér: családi gondok tisztázása

Zöld: egészségügyi vizsgálatok, kezelések sikeres kimenetele

Narancs: fáradtság esetén az életerőt növeli

Fotó: istock