Mindketten határon túlról érkeztek Magyarországra: Magdi a Vajdaságból, Andi Nagyváradról. Közös bennük a magyar identitás, és az a tapasztalat, amely az anyaországba való költözéssel és a beilleszkedéssel jár.
„Nagyon szerettem volna kitörni a falum sivárságából, munkanélküliségéből. Utolsó reményem volt a tehetségkutató műsor, és szerencsére elértem a célom” – nyilatkozta korábban Rúzsa Magdi.
Egyedül kellett boldogulniuk
A Megasztár ítészének nem volt könnyű, amikor megnyílt előtte egy új, addig ismeretlen világ, amit egyedül, húszévesen a családja és barátai nélkül kellett felfedeznie.
„Minden nap kőkemény volt, esténként fáradtan értem haza, gyakran elsírtam magam. Hiányzott a családom, nem volt, akinek kiöntsem a lelkemet. Ha gondom volt, nem telefonálhattam anyunak, mert tudtam, mennyire aggódik értem. Ma már határozottabb vagyok, és tudom, melyik az én utam.” Hosszú időbe telt, mire Magdi beletanult, mivel jár ismertnek lenni, majd sikert megtartani.
Andi az X-Faktor megnyerése után, 15 évesen költözött Budapestre. Először a nagymamája vigyázott rá, később egyedül kellett boldogulnia. A fiatal művésznőnek is időbe telt, mire eldöntötte, hogy merre tovább. Tavaly márciusban visszavonult az énekléstől.
„A saját kiegyensúlyozottságom érdekében kellett meghoznom ezt a lépést. A zene viszont a mai napig az életem része, nem tudnék nélküle létezni. Most is énekesnőként azonosítom magam, és mindig az is leszek még akkor is, ha már visszavonultam. Van, aki hetvenévnyi életet leél úgy, hogy semmi izgalom nem történik vele, és van olyan, aki annyira sűrűn él, hogy már harminc előtt lélekben elfárad. Én pont ezt éreztem. Szerettem volna megélni azokat a pici, boldog pillanatokat, amelyek, ha nincsenek, akkor kudarcként néztem volna az életemre.”
A gasztronómiát imádják
„Mániákusan szeretek főzni, alkotásnak, művészetnek tartom. A bonyolult étel elkészítése kihívás nekem. Hiszem, hogy bizonyos ételek, fűszerek hatására megnyílik az elme” – vallja Magdi. Tóth Andi pedig nemrégiben online főzőműsort indított, amelyben édesanyja is szerepelt, hiszen ő volt az, aki megszerettette vele a főzést.
Szüleik válása megviselte őket
Már fiatalkoruk óta a zene határozza meg mindennapjaikat. Andi általános iskolásként kezdett énektanárhoz járni, majd részt vett különböző énekversenyeken.
„Apukám akarta, hogy énekes legyek, mert abban van pénz. Legalábbis ő azt hitte, hogy van, ezért napi két órát kellett gyakorolnom minden áldott nap. Amivel nem is volt baj, mert szerettem énekelni, de az érzés, ami a kényszeres gyakorláshoz kötődik bennem, nem jó emlék. Ha elrontottam valamit, azt mondogatta, hogy az utcán fogom végezni. A szüleim válása miatt az egyik szemem sír, a másik nevet. Fellélegeztünk, amikor apukám elment, voltak vele bajok, nem könnyítette meg a gyerekkoromat” – árulta el Andi, akihez hasonlóan Magdinak is elváltak a szülei.
„A válásuk idején én már önálló életet éltem, mégis sokáig nem tudtam kezelni a helyzetet – mesélte Magdi. – Egy bizonyos idő után azonban képessé váltam arra, hogy az ő nézőpontjukból lássam a dolgokat, és így választ kaptam a miértekre. Be kellett látnom, az életben minden okkal történik… El kellett fogadnom, a szüleim nem tudtak tovább együtt élni, bármennyire is próbálta összetartani őket a három közös gyerek.”
Tyúkanyóként zsűriznek
Bár különböző generációkat képviselnek: Magdi 39 éves háromgyermekes édesanya, Andi még csak 25 éves, mégis mindketten ösztönösen és szakmailag felkészülten segítik véleményükkel egyetlen női ítészként a tehetségeket. Magdi amióta anyuka lett, már más szemmel nézi a fiatal tálentumokat. Küzd értük, megpróbál szárnyakat adni nekik, és ahogy ő maga is rengeteget dolgozik, a befektetett munkában hisz. Andi hiába fiatalabb, belőle is előtörtek az anyai érzelmek.
„Nagyon szeretném, ha a versenyzőm, Nóri nem követné el azokat a hibákat, amiket én tíz évvel ezelőtt. Próbálom őt terelgetni, megóvni és segíteni a tanácsaimmal. Később bármerre sodorja majd az élet, engem mindig felhívhat” – nyilatkozta az X-Faktor mentora.
Nagy szerelmi csalódásaik voltak
Andi ugyan jelenleg egyedülálló, a két énekesnő szerelmi életében mégis találhatunk párhuzamokat: mindketten túl vannak több csalódáson, és egy kapcsolatban a legfontosabbnak az őszinteséget tartják. Magdira 25 évesen talált rá a szerelem férje személyében, akivel három gyermeküket, Lujzát, Kevét és Zalánt nagy szeretetben nevelik. Nem lenne meglepő, ha Andi is ennyi idősen találná meg élete párját. Vagyis mostanában….
Karrierút-párhuzamok
Mindketten ugyanabba a tehetségkutatóba tértek vissza, ahonnan elindultak: Magdi 21 évesen nyerte meg a Megasztárt, míg Andi 15 évesen aratott győzelmet az X-Faktor színpadán.
Mindketten indultak az Eurovíziós Dalfesztiválon, Andi 2016-ban és 2017-ben. Ugyanebben az évben Magdi is ringbe szállt: ő képviselte hazánkat Helsinkiben.
Az X-Faktor mentora színházban és tévésorozatokban is szerepelt, Magdi pedig az önálló színházi estjével aratott óriási sikert.
Forrás: Story, Nők Lapja, nlcafe, Összezárva Hajdú Péterrel, instagram
fotó: Gálos Mihály Samu, Birton Szabolcs, Rákosi Péter, Olajos Piroska, Nagy Zoltán, Rtl, tv2, Archív