Hat unokája tartja fitten Zsurzs Katit: „Imádom, hogy fontos vagyok az unokáimnak”

A színésznőt hetvenedik születésnapján köszöntjük.

„Nem szoktam számot vetni az évfordulókon, ugyanakkor furcsa érzés, amikor ki kell mondanom, hány éves vagyok. Az idő múlása érdekes dolog: lelkileg fiatalabbnak érzem magam, mintha ott ragadtam volna valahol az aktív éveimben. Rengeteg tervem van, nagyon benne vagyok a munka sűrűjében, és természetesnek veszem, hogy megvalósítom a feladataimat. Persze eljön majd egyszer az is, amikor azt mondom: ajaj, ez már nem fér bele, de most még nem ennek az időszaknak van itt az ideje” – árulja el Kati.

Idén nem lesz születésnapi bulija

Szakmailag sorra jönnek az új feladatok, amelyek kihívások elé állítják.

„Ilyen szempontból nem érdekel, hogy múlnak az évek, és kifelé megyek, de nem is kell ezzel addig foglalkozni, amíg menni és beszélni tud az ember. Olykor ugyan nehezebben indulok el itthonról, és eszembe jut, hogy jó lenne csak úgy semmit nem csinálni, de egy nap után már be vagyok sózva. Addig jó, amíg ez így van. A színészek általában úgy vannak összerakva: amíg dolgozni tudnak, addig van lendület, ez tart minket életben. No és persze az unokák is fittséghez szoktattak. Kitolódott a határ, 70 évesen nem számít igazán öregnek az ember. Mindig rácsodálkozom, amikor idegenek néninek hívnak, vagy át akarják adni az ülőhelyüket a villamoson” – mondja a színésznő, aki kerek évforduló ide vagy oda, nem vágyik felhajtásra.

„Ünneplés szempontjából nem a legpraktikusabb januárban születni: miután lement a karácsonyi vendégvárás, mindenki örül, hogy szusszanhat. Idén nem lesz nagyszabású összejövetel, talán elmegyünk vacsorázni a családommal. A kisebbik lányom egyszer szervezett nekem meglepetésbulit, ami nagyszerű volt, de elég is volt egy ilyen” – teszi hozzá mosolyogva a színésznő.

Évekbe telt, mire legyőzte a gátlásait

Sűrű év elé néz, amit egy percig sem bán. Éppen annyira szeret előretekinteni, mint amekkora örömmel emlékszik vissza karrierje kezdetére.

„A Játékszínben a régi szerepeimet játszom, és készülünk egy bemutatóra, amelyről majd kiderül, hol tudjuk előadni, és elkezdjük majd forgatni A mi kis falunk legújabb epizódjait is, emellett felolvasószínházban szerepelek. Muris, hogy arról beszélgetünk, nem igazán foglalkoztat a korom, miközben két jelenlegi darab, amelyben játszom, az elmúlásról szól.

Kicsit abszurd, kicsit szürreá­lis mindegyik, elgondolkoztam azon, mit sugallok magamról, vajon én érzem magam másként, mint amit közvetítek, hogy ilyen feladatok találnak meg.

De talán éppen arra lesz jó, hogy a  szerepeimen keresztül levezetem és kijátszom magamból az ez irányú érzéseket és félelmeket” – meséli a színésznő, akinek a színjátszás mellett a tanítás is nagyon fontos.

„Az elmúlt 40 évben nemcsak a világ, hanem a szakma is változott, beleértve a fiatalok hozzáállását, szemléletét, amit tanárként is izgalmas látnom. Amikor fiatal színésznő voltam, a legtöbbször azt az instrukciót kaptam, hogy legyek bátrabb. Azt hittem, a falra mászok, amikor ezt hallottam. Amíg nem voltam biztos a dolgomban, nem mertem igazán megmutatni magam. Sok magam. Sok évbe telt, mire a saját gátlásaimat áttörtem, és eljött az a pillanat, amikor rájöttem, hogy már nem izgulok és elkezdtem magamban bízni. Ezt a tapasztalást tanárként is haszno­sítom.”

Pörkölttel várja a gyerekeket

Elfoglaltságai mellett a legnagyobb örömének azt tartja, ha az unokáival lehet.

„Sokat főzök nekik, ha jönnek, leadják előre a rendelést. Széles a skála, és vannak nagy kedvencek. Amikor gyerek voltam, a nagyanyám gyakran csinált pörköltet, aminek a lényege a mártott kenyér: a majdnem kész pörkölt szaftjánál nincs finomabb. Ezt egyszer megmutattam a gyerekeknek, nagy sikere volt, azóta is gyakran van terítéken, és nagyon szeretik a húslevest, a tárkonyos ragulevest és a salátái­mat is” – meséli a színésznő, akinek kisebbik lánya Hollandiában él, így két unokáját ritkábban látja.

„A négy, Magyarországon élő unokámmal napi kapcsolatban vagyok, a kisebbeknél a logisztikában is besegítek, most például Pankával uszodába rohanok. Ki kell használni ezt az időszakot, hiszen most van szükség rám. A két nagy önjáró, az egyik már gimiben tanul, és mellette zenél. Amikor náluk vagyok, leültet, hogy hallgassam meg a számaikat. Felbecsülhetetlen pillanatok ezek, már attól meghatódom, hogy kikéri a véleményemet. Minden unokámnak van valami extra hobbija.

Imádom, hogy mesélnek, és fontos része vagyok az életüknek. Üzenem a nagyszülőknek, hogy rajtunk is múlik, mennyire akarunk részt venni az unokáink világában: kérdezzünk, figyeljünk rájuk, és jegyezzük meg, amit mesélnek, mert ez nekik is sokat jelent. Nekem pedig a legtöbbet.”

Fotó: Olajos Piroska, Rtl, Juno 11