Sztár

Korán vesztette el az édesanyját Endrei Judit: „Sokkal többet meséltetném, hallgatnám”

Édesanyám nem volt híres ember, nem írt könyvet, nem szerepelt a tévében, mégis a legfontosabb tudás benne volt: szeretni, gondoskodni, figyelni.

Ebbe a sorba még ideillik a bölcsesség is. Ezt csak sokkal később fedeztük fel a húgommal, amikor már nem volt velünk. Fiatal koromban, ha valamiről elmondta a véleményét, és az nem egyezett az enyémmel, mindig elintéztem azzal, jaj, anyu, tévedsz… Sok év elteltével mégis csak rájöttünk, hogy anyukánknak volt igaza, mert egyszerűen az élettapasztalata nagyobb volt.

Gyerekkoromban nagyon elfoglalt volt, mégis mindig elérhető volt számunkra.

Természetes volt, hogy szeretett bennünket, hogy szerettük őt. Abban az időben még nem volt divat gyakran mondani: szeretlek, mint ahogy arról sem beszélgettünk, mit jelent az anya és gyerek közötti kapcsolat. Néha azon gondolkodom, felnőttként törődtem-e vele eléggé, adtam-e neki elég figyelmet, amikor már idős volt. Ha ma még itt lenne, sokkal több időt töltenék vele, sokkal többet meséltetném, hallgatnám, és tanulnék meg tőle olyan dolgokat, amit csak az idősebbtől, csak az anyukánktól tanulhatunk meg.

Sokszor éppen a hétköznapi dolgok hiányoznak a legjobban. Hogy egy finom ebéd mellett beszélgessünk egy jót. Hogy elővegyük a kártyát, a társasjátékot, és úgy játsszunk, mint gyerekkorunkban. Hogy jókedvűen élvezzük egymás társaságát.

A nagymamákra is emlékezik

Ezen a napon a nagymamámra is emlékezek. Tőle tanultam meg, mi a feltétel nélküli szeretet. Amikor már beteg volt, mindig azt mondta, Juditkám, jól vagyok, menj inkább, várnak a gyerekek. De azt is tőle tanultam meg, milyennek kellene lennie egy háziasszonynak. A keményített fehér abrosz és kötény, az aranyló húsleves, külön tálon a színes zöldséggel… Sokszor emlegetem a finom tepertős pogácsáját, megpróbáltam a receptje alapján megsütni, a közelében sem volt. Nagymamám keze és szíve kellett ahhoz.

Szerencsések azok, akik mellett még ott van az édesanyjuk, a nagymamájuk vagy a pótnagyijuk, és kimondhatják nekik: „köszönöm, hogy vagy nekem”.

És ha nincs már kinek, akkor is érdemes kimondani. Mert az anyai szeretet időtlen. Mindig ott marad velünk, amíg élünk.

Szeretettel: Judit

Endrei Judit többi írását ide kattintva tudod elolvasni.