De hogyan juthatott el ide a folyamatos vészharangkongatás időszakáig a közkedvelt színész? Az a férfi, akit rajongásig szerettek a kollégái, és csodálattal nézték őt színházban és a filmvásznon. Ő volt József a Webber-Rice musicalben. Ő volt a konferanszié a Kabaréban, s a stílusa magával ragadta a közönséget. Mintha a Teremtő valóban a showbizniszbe szánta volna. Mintha ez lett volna az ő igazi, egyetlen útja.
Pedig egészen másfelé indult…
Asztalosként dolgozott
Kevesen tudták az 1949-ben, Budapesten született Pauditsról, hogy eredeti szakmája műbútorasztalos volt. Nem is olyan könnyű elképzelni őt szerszámokkal a kézben, fát fűrészelve, fát formálva alkotni. Mert alkotás volt az is, persze nem a világot jelentő deszkák, hanem a Tüzépen vásárolt lécek is elegendőek voltak hozzá. Aztán foglalkozott intarziakészítéssel is és akik látták a munkáit, azt mondták rá, van érzéke hozzá. A dolgos iparos aztán egyszer csak ott állt a színművészeti főiskola bejáratánál, azzal az eltökélt szándékkal, hogy lenyom egy sikeres felvételit, és onnantól kezdve meghódítja az ország összes színpadát.
Tökéletes volt a bemutatkozása
S így is történt, Paudits Béla 1971-ben diplomás színészként sétált ki a főiskola kapuján és meg sem állt az akkoriban is igen népszerű József Attila Színházig. Nem akármilyen kollégák közé került. Egy korabeli fotón látszik például a Svejk a hátországban című darab egyik próbája, illetve egy próbaszünet, amelyre a művészek, mint valami futballcsapat tagjai, összeálltak egy fotó erejéig. Parádés a szereposztás. Bodrogi Gyula, Benkő Péter, Márton András, Horváth Gyula, Tunyogi Pál, Láng József. S a fiatal titán, Paudits Béla.
S hogy milyen tökéletesre sikerült a bemutatkozása, azt pontosan jelzi, hogy máris csábították a külvárosból a belvárosba, és 1974, valamint 1984 között a Madách színház elismert, népszerű művészeként dolgozhatott. De valami más is dolgozott benne, a közönség szórakoztatásán kívül, többre, különlegesebbre vágyott és azt gondolta, csavar egyet élete történetén, és megint megpróbál valami egészen mást, valami egészen újat. Akkor már szabadfoglalkozású színészként lépett fel megannyi színpadon, de legalább ilyen lelkesen vetette bele magát a vendéglátóiparba is.
Ez is érdekelhet
Feleségével klubot üzemeltettek
Éjszakai bárt bérelt, de nem akármilyen programmal várta a vendégeket. A legmámorítóbb nem valamelyik alkoholos ital volt, hanem a tulaj fellépése. Tudniillik a főnök, a népszerű színész kuplékat énekelt, a látogatók, a szórakozni vágyók nagy örömére. A korabeli feljegyzések szerint, feleségével, merthogy akkor már nős volt, a Király utcai Halló Bárt és egy rövid ideig a legendás Fészek Klubot is üzemeltették.
Paudits maximalizmusára jellemző, hogy tanulni akart, befutott művészként beült az iskolapadba, és diplomát szerzett 1986-ban a Vendéglátóipari Főiskolán. De a színházi világ sem engedte el, a Madách színpadán újra nagyot alakított, és ezt már hivatalosan is elismerték, hiszen 1993-ban Jászai Mari-díjjal jutalmazták munkásságát.
Aztán az a belső hang újra megszólalt, Paudits csomagolt és meg sem állt Kanadáig. Kalandvágy vihette a messzi távolba, vagy talán a csömör, amit itt és akkor átélhetett. Négy évig élt Torontóban, ahol megint csak tanulni kezdett, méghozzá a gyémántcsiszolást. De Kanadában is színész maradt, önálló showműsorokkal jelentkezett és amikor hazatért, itthon már nem csak játszott, hanem rendezett is. Az utolsó bemutatója 2004-ben volt, és akkor már valami hiányzott belőle. Leginkább a jókedv, az élet szeretete, a harmónia.
Az ember nehezen fogadja el, ha a teste újra és újra jelez. A lélek szeretne önálló életet élni, szárnyalni, boldogan repülni, de a test, a megbetegedett test nagyon is a földön tartja.
A magányt választotta
Paudits Béla élete utolsó szakaszában súlyos egészségügyi gondokkal küzdött. A folyamatos gyomorfájás már-már elviselhetetlen kínokkal gyötörte, éjszaka nem aludt, orvostól orvosig járt, és ez a szenvedés felőrölte az idegeit. Már nem dolgozott, visszavonult, eltűnt a közönség elől. Aggódtak érte, sokan féltették, de a II. kerületi, kicsinyke lakás ajtaján alig-alig jött ki. A magányt választotta. Akkoriban láthatták őt a nézők egészen felkavaró, zaklatott állapotban. Segíteni próbáltak neki, segítő kezek nyúltak felé, de már nem kért belőle.
A teste lezárta ezt a zaklatott időszakot: 2018 súlyos sztrókot kapott. Kórházba vitték, ahol meglátogatta őt a régen látott lánya is, akivel gyakorlatilag nem is tartotta a kapcsolatot. A gyermeke közelségét még észlelte, azt még megélte, aztán június 13-án elhunyt a Szent János kórházban. Drámai, tragikus vég volt ez, egy finom lelkű művészember késői pokoljárása. A Farkasréti temetőben csak a barátai lehettek ott a búcsúztatásán, hogy aztán később Ozorán helyezzék végső nyugalomra, az édesanyja mellé. Talán ott, abban a családi sírban találta meg a végső békét…
Fotó: Fem3, Birton Szabolcs
