Soha ne mond ezt az 5 dolgot az unokádnak: érzelmi roncs felnőttet csinálsz belőle

A szülők, nagyszülők gyakran tudtukon kívül sokkal jobban befolyásolják gyermekük pszichéjét, mint azt gondolnák. A mindennapi élet nyüzsgésében kimondott szavak sokkal nagyobb súllyal és jelentéssel bírnak a gyermek lelkivilágában, mint amennyit a felnőttek adnak nekik.

Míg a szülők számára egyes kijelentések csupán a frusztráció vagy a fáradtság pillanatnyi levezetését jelenthetik, a gyermek úgy fog rájuk emlékezni, mint valami olyanra, ami alapvetően formálja önbizalmát, értékeit és a környezetével való kapcsolatát.

A szülő és a gyermek közötti kommunikáció nem mindig könnyű, pláne nehéz lehet a nagyszülőknek. Mindannyian ismerünk olyan helyzeteket, amikor a gyerekek ellenállnak, tízszer is kérdezősködnek, apróságokon sírnak, vagy egyszerűen csak elárasztanak minket a dühükkel. Bár minden szülő szeretetet és támogatást szeretne adni gyermekeinek, a mindennapi élet stresszében könnyen beleeshetnek hibákba, például olya bántó szavak kiejtésébe, amit aztán maguk is megbánnak.

Ezek károsabbak lehetnek a gyermek számára, mint bármilyen iskolai kudarc vagy egy baráttal való vita.

A nagyszülők megkérdőjelezhetetlen tekintéllyel rendelkeznek a gyermek szemében. Szavaik törvények, és a világról alkotott képük lesz a gyermek számára önmaguk mércéje. Ha újra és újra azt hallják, hogy túl érzékenyek, lassúak, vagy hogy nincs rájuk idő, kételkedni kezdenek önmagukban, és alapvetően károsodhat az a képességük, ahogy majd az érzelmeiket vagy konfliktusokat kezelik felnőttkorban. A pszichológusok rámutatnak, hogy gyermekkorban alakulnak ki azok a minták, amelyek szerint az ember aztán egész életében cselekszik és érez.

Hogyan formálják a szavak a gyermekek önbecsülését és családi kapcsolatait?

Sok felnőtt mondja, hogy gyermekkorának bizonyos mondataira abszolút pontosan emlékszik, pedig évtizedek teltek el azóta, hogy utoljára hallották őket. „Nyolcéves voltam, amikor anyám azt mondta, hogy lehetetlen vagyok, és hogy mindent milyen sokáig tart elvégeznem. A mai napig hallom ezt a hangot, és gyakran aggódom, hogy mindenhez túl lassú vagyok” – mesélte egy 30 éves nő. Hasonló tapasztalatok nem ritkák.

A gyerekek rendkívül érzékenyek, és ami a nagyszüleiknek szarkasztikus megjegyzésnek tűnik, az életük döntő fontosságú élménye lehet. A nagyszülők gyakran nem kapnak visszajelzést, és a gyerek nem fogja azt mondani, hogy valami megbántotta, hanem későbbi évekre is átviszi ezt a fájdalmat.

Öt mondat, amit soha ne mondj az unokádnak

1. „Ne sírj!”, avagy miért veszélyes az érzelmek tagadása

A gyermekek sírása természetes reakció a stresszre, fájdalomra, frusztrációra és fáradtságra. Sok nagyszülő azonban ingerülten reagál unokája könnyeire, és a megértés helyett csak röviden figyelmezteti őket: „Ne sírj, nem történt semmi!”  vagy „Nyugi, nem is olyan rossz a helyzet.”

• Az ilyen szavak azonban azt a benyomást keltik a gyermekben, hogy az érzelmei kimutatása helytelen, és hogy a szomorúság vagy a félelem alaptalan.
• A gyermek pszichéje elraktározza ezt a tapasztalatot, és a elkezdi elrejteni az érzéseit.
• Ennek eredményeként felnőttkorában nem tudja hatékonyan levezetni az érzelmeit, vagy akár tagadja is azokat, mert azt tanították neki, hogy a szomorúság vagy a harag „nem oké”.

A „ne sírj” hozzáállás nem tesz erősebbé egy gyereket, épp ellenkezőleg. A gyerekeknek érezniük kell, hogy az érzelmeik érthetőek, és joguk van megtapasztalni azokat. Az érzelmek elfojtása az egyik leggyakoribb oka annak, hogy a felnőttek nem tudnak megbirkózni a stresszel, és menekülési mechanizmusokhoz folyamodnak ahelyett, hogy egészséges módon feldolgoznák az érzéseiket.

2. Másokhoz hasonlítgatod a gyereket: „ Miért nem vagy olyan, mint a testvéred? ”

A testvérek összehasonlítása vagy a gyermek barátokkal való összehasonlítása egy másik rossz szokás, amely hosszú távon káros a gyermekre. A nagyszülők gyakran használnak olyan mondatokat, mint például: „Nézd, milyen önálló a húgod!” vagy „A bátyád is megbirkózik vele, te miért nem?”

Első pillantásra ez egy kísérlet a motiválásra, de a valóságban az ilyen kijelentések aláássák a gyermek önbizalmát, és verseny- és rivalizálási légkört teremtenek, ahol inkább a támogatásnak és a megértésnek lenne a helye. A gyermek ezekből csak azt tanulja meg, hogy soha nem lesz elég jó, mert az erőfeszítéseit mindig valaki más mércéjével mérik.

Ez a nevelési mód nemcsak az önbizalmat, hanem gyakran a családi kapcsolatokat is aláássa. Az összehasonlítás az egyik legkárosabb gyakorlat a gyermek pszichológiai fejlődése szempontjából.

Minden ember egyedi, és megérdemli, hogy olyannak fogadják el, amilyen, az erősségeivel és gyengeségeivel együtt.

3. Figyelemhiány: „Nincs rád időm”

Az élet gyors tempója és a felelősség nyomása magában hordozza annak a kockázatát, hogy a gyermek sokkal gyakrabban hallja az olyan mondatokat, mint hogy „Most nincs időm” vagy „Hagyjatok békén, dolgoznom kell”, mint az egészséges lenne.

Ha ez a forgatókönyv rendszeresen ismétlődik, a gyermek tehernek kezdi érezni magát a nagyszülők számára, úgy érzi, hogy az ő kis dolgai nem fontosak, és nincs értelme bizalmasan beszélni róluk.. Egy ilyen tapasztalat tartós hatással van a nagyszülő és a gyermek közötti kapcsolatra.

A gyermek bezárkózik, elveszíti a bizalmát, és később felnőttkorban nehezen tudja majd kommunikálni az igényeit.

A pszichológusok arra figyelmeztetnek, hogy a nagyszülő érzelmi elérhetetlensége az egyik legkockázatosabb tényező a szorongás, a bizonytalanság vagy a párkapcsolati problémák kialakulásában. Egy gyereknek tudnia kell, hogy a tapasztalatai és gondolatai fontosak, még akkor is, ha a nagyszülő nem tud teljes figyelmet szentelni neki. Már egy rövid magyarázat és egy biztosíték arra, hogy a nagyi később időt szakít rá, sokkal nagyobb hatással bír, mint egy nyers elutasítás.

4. Negatív címkék és személyes támadások: „Te ehhez úgysem értesz”

Az olyan kijelentések, mint az „Ügyetlen vagy”, „Semmit sem tudsz rendesen megcsinálni”, vagy az „Te ehhez úgysem értesz”, a legpusztítóbb kifejezések közé tartoznak, amelyeket egy gyermek otthon hallhat. A nem megfelelő viselkedés gyors korrigálása érdekében a nagyszülők gyakran személyes támadáshoz folyamodnak ahelyett, hogy egy konkrét helyzetet írnának le. A gyermek minden ilyen értékelést állandó tulajdonságként érzékel, és ezt a címkét az élet minden más területére is átviszi.

Ahelyett, hogy megértené, mit rontott el pontosan, elkezd kételkedni önmagában mint emberben.

Az ilyen kijelentések nemcsak a gyermek önbecsülését ássák alá, hanem az új dolgok elsajátításának vágyát is. A kudarctól való félelem gyakran olyan erős, hogy inkább meg sem próbálnak semmit, nehogy újra hallják, mennyire képtelenek bármire is. A szakértők szerint célszerűbb a konkrét cselekedeteket értékelni, és nem megbélyegezni a gyereket, hogy megőrizze egészséges önbizalmát és tanulási vágyát.

5. A kíváncsiság megfékezése: „Már megmondtam”

A gyerekek természetüknél fogva kíváncsiak, és a világ felfedezésére irányuló vágyuk teljesen természetes. Ha azonban ingerült reakciókkal vagy szemrehányásokkal találkoznak, például azzal, hogy „Ne kérdezősködj állandóan”, hamarosan megértik, hogy a kérdezés vagy a válaszok keresése nem kívánatos.

• Ennek eredményeként visszahúzódóvá válnak, elveszítik spontán érdeklődésüket, és gyakran félnek kérdéseket feltenni más helyzetekben, például az iskolában vagy később a munkahelyen.
• A kíváncsiság nemcsak a tanuláshoz, hanem az egészséges interperszonális kapcsolatokhoz és az önérvényesítéshez is elengedhetetlen.
• Ha tudatod az unokáddal, hogy a kérdéseit nem fogadodk szívesen, megtanul csendben maradni, ahelyett, hogy a negatív reakciót kockáztatna.

Fotó: archív

Forrás