Bár a TPO-knak befellegzett, azért számos lehetőség van még azok előtt, akik szeretnék a lábkörmeiket is csinosítgatni és géllakkal befedetni a pedikűrösnél. Mi sem természetesebb, mint hogy a nyári szandálos szezonban ilyet viselünk, hiszen sokkal tartósabb, mint a sima festés. Sőt, a legtöbben, akik egyszer felrakatták, télre, vagyis a zárt cipős időszakra is megtartják a szép mintákat és színeket. Egy baj van csak: konkrétan tönkremehet alatta a körmöd.
Bihari Brigi lábmentő pedikűrös specialista a Facebookon magyarázta el, mi is történik akkor, ha cipőt húzol, a lábkörmöd pedig túl hosszú.
Ezért ne viselj télen géllakkot a lábkörmödön
Talán nem meglepő, de ahogy ha a sima lakkozott körmöd hosszú, úgy a géllakos is fájni fog a cipőben, de ez talán a legkevesebb azon rémségek közül, amit a pedikűrös felsorolt.
„Az öregujjunknak, vagyis a lábunkon lévő nagyujjnak fontos szerepe van. Amikor járunk, a járás közbeni súlyelosztásban segít, illetve az egyensúlyunk megtartásában is. A lábfej legnagyobb izmai és ízületei kapcsolódnak hozzá, ezért döntő szerepe van a lépés indításában is” – magyarázta Bihari Brigi.
Ha mindezt már tudjuk, és józan paraszti ésszel végiggondoljuk, máris rájövünk, mi a baj a géllakos-cipős telekkel. Ha egy kicsit is hosszabb a géllakk és a körmöd, a cipőben minden lépésnél oda fog nyomódni a cipő belsejéhez, ráadásul úgy, hogy az erőhatás a körmödet visszafele nyomja.
A manikűrösök mégis gyakran mondják azt, hogy a lábon sokkal lassabban nő a köröm, elég csak minden második kézápolási rutin után foglalkozni télen a lábak géllakkozásával.
Ez is érdekelhet

„Ez jelenthet 6-8 hete is, de ennyi idő alatt brutálisan megnő a lábköröm. Fennáll a veszélye annak, hogy sérül a köröm. Sérülés alatt azt értjük, hogy minden egyes lépésnél visszafeszül a körömlemez, hiszen egy géllakk van rajta, ami egy kemény felületet csinál a körmünkből. Ahogy visszafeszül, a körömlemez el tud válni a körömágytól. Illetve történhet az is, hogy a folyamatos presszió miatt,
a mátrixban elhelyezkedő körömsejtek is sérülnek és a sérült körömsejt sérült körmöt növeszthet
– magyarázta a specialista, aki azzal zárta a gondolatait, hogy ha télen is géllakkra vágysz, akkor azt cseréltesd gyakran és soha ne legyen hosszabb a köröm, mint a lábujjad.
Fotó: gettyimages