14–21 éves korig: A kamaszkor felfordulása
- A szerelemben: Az első párkapcsolati próbálkozások, tiniszerelmek ideje, a gyerekkor és a felnőttkor határa. A tökéletes párt keressük, az akadályok nem érdekelnek bennünket, csak az érzelem, majd a bimbózó testiség számít.
- Az életben: A serdülőkor legfontosabb feladata, hogy a gyermeknek el kell hagynia a biztonságot adó, puha világot, és be kell lépnie a felnőtt világba, ahol az ellentétek harcát is meg kell tapasztalnia. A kamaszkori válság alapozza meg és vetíti előre azt is, hogy a későbbi életközépi válságban mi okozhat gondot. Annak fő témáját ugyanis azok az élmények fogják befolyásolni, amelyeket a kamasz ebben a lázadó időszakban megél.
21–28 éves korig: Karrier és család
- A szerelemben: Régebben ebben az időszakban a családalapítás volt a legfontosabb cél. Mára változott a helyzet, sokan inkább a karrierre koncentrálnak, így a szülővé válás kitolódik az életciklus végére vagy még későbbre. Sajnos az is megtörténhet, hogy minél tovább halogatjuk a dolgot, annál több kompromisszumra kényszerülünk. Gyakran ez a szeretői kapcsolatok időszaka is.
- Az életben: A spirituális kibontakozás hajnala, amikor megmutatkozik a fejlődés íve. Életünk harmadik évtizedében bontjuk ki azokat az értékeket, irányokat, amelyek megalapozzák egész felnőttkori énünk erkölcsi alapjait.
28–35 éves korig: A lehiggadás kora
- A szerelemben: A nők és a férfiak is teremteni akarnak, akinek még nincs párja, annál a félelem is megjelenik, hogy esetleg nem talál megfelelő partnert. Sokan kompromisszumot kötnek, már nem az izzó szerelemre várnak, inkább biztonságos jövőt szeretnének. Aki ebben az időszakban szakít, általában kétségbe esik, pedig inkább higgadtan tudatosítania kellene magában, mit tart fontosnak, és eszerint választani. Ha válásra kerül a sor, az általában azért van, mert a pár tagjai közötti különbözőségekre is fény derül.
- Az életben: Lelki szempontból ez a személyiség kibontakoztatásának, fejlesztésének egyik legfőbb szakasza. A Szaturnusz 29 éves korunkban jó két évre felbolydítja az életünket. Ezután viszont eljön a lehiggadás kora, a sorsbolygó megköveteli, hogy megváljunk minden feleslegestől, és csak a letisztult értékeket vigyük tovább.
Ez is érdekelhet
35–42 éves korig: Sok lehet a válás
- A szerelemben: Vágyakozunk a harmóniára és az elkötelezettségre. Ám sokszor megtörténik, hogy a párok különböző irányba haladnak az életükben, hiányolják a megbecsülést, elhidegülhetnek egymástól. Van, aki külső kapcsolatot keres, és jó néhányan vannak, akik a válás mellett döntenek.
- Az életben: Ekkorra a legtöbben megszerzik, amire húszévesen vágytak: van családjuk, lakásuk, kocsijuk, állásuk. Épp kicsit megpihennének, de máris beköszönt az életközépi válság. Így a megelégedés rövid időszakát a változás söpri el.
42–49 éves korig: Másodvirágzás
- A szerelemben: Ha a párkapcsolat kiállta az idő próbáját, és a pár együtt maradt, ekkor élheti a másodvirágzását. A házasfelek felfedezhetik egymásban az eddig rejtett értékeket. Lényeges azonban, hogy a másiknak a megbecsülés mellett megadjuk a szabadságot is – ez is erősíti a kapcsolatot.
- Az életben: Az anyagi világ felől a lelki-szellemi területek felé fordulunk, fontossá válik az elcsendesedés, a szemlélődés. Sokan olyan új tevékenységbe kezdenek, amelyet nem feltétlenül a megélhetésért, hanem azért csinálnak, mert kiteljesedhetnek benne.
49–56 éves korig: Egy új periódus kezdete
- A szerelemben: A gyerekek ilyenkor repülnek ki, a párok magukra maradnak. A kapcsolat minősége általában nem változik: vagy elfogadják olyannak, amilyen, vagy kilépnek belőle. A felek biztonságot, stabil hátteret várnak egymástól. Az esetleges csalódások jobban megviselik az embert, esetleg testi szinten is nyomot hagyhatnak. Van, aki azonban ekkor is az újrakezdésért harcol.
- Az életben: Életünk első, kifelé forduló szakasza után felkészülünk a második, sokkal szellemibb periódusra. A nők élete már nem annyira a család körül forog, a szabadság pedig abban is segít, hogy megvalósítsák önmagukat.
56–63 éves korig: Viták helyett elfogadásra vágyunk
- A szerelemben: A hasonló érdeklődés és a közös értékek a legvonzóbbak. A közösséghez tartozás érzésére, az igazi társra vágyunk. Már senki nem akar vitákat, nehezen váltunk, változtatunk, inkább elfogadásra van szükségünk. Erre kell törekednünk, és ez az, ami összetarthatja a párokat.
- Az életben: Minden lehetőség adott, hogy értékes időskort éljünk meg – szellemi kiteljesedéssel és a testi egészségünk fenntartásával. Sokan találnak olyan tevékenységet, amelyért általában nem kapnak fizetést, mégis szívvel-lélekkel végzik. Ilyen például a karitatív munka, ami új értelmet adhat az életünknek. Aki új, számára megfelelő célokat talál, az az egészségéért is sokat tesz.
63 éves kortól: Számvetés és elcsendesedés
- A szerelemben: Ebben a szaturnuszi periódusban mindenkinek arra van szüksége, hogy a gyengeségét és elesettségét ne kelljen szégyellnie. Kell valaki, akivel csendben lenni is jó…
- Általánosságban: Az egyik legfontosabb feladatunk, hogy számot vessünk életünk eddig megtett szakaszával, levonjuk a tanulságot, s amin kell és lehet, változtassunk. Mivel sajnos egyre többektől kell elbúcsúznunk, a gyászt, a veszteség feldolgozását is el kell sajátítanunk, hogy a lelki sebből ne legyen testi betegség.
Nagy visszatérések
A Szaturnusz kétszer tér vissza ugyanabba a helyzetbe, amelyet születésünkkor elfoglalt. Először 29-30 éves korunkban, ami a felnőtt felelősségvállalás időszakát hozza el. Másodszor pedig kb. 58-60 éves korunkban, ami a bölcsesség időszakának kezdete.
Ez is érdekelhet: 11 szent hely Magyarországon, ahol csodák történtek: Szűz Mária várja a zarándokokat
Fotó: Adobe Stock