Érkezésünkkor a lányok nagyon elemükben vannak. Vagányan rollereznek a nappali hatalmas terében, majd „pihenésképpen” gyurmából készítenek nekünk mindenféle „finomságokat”. Nem is gondolnánk róluk, hogy annak idején idő előtt jöttek a világra.
„Hatévnyi sikertelen próbálkozás, egy spontán vetélés és több inszemináció után döntöttünk úgy a férjemmel, Tomival, hogy belevágunk a lombikprogramba. Nagy örömünkre az első beültetés sikerült – meséli Zsuzsi.
„A várandósságom hét hónapig problémamentesen zajlott, mígnem a 28. héten egy rutin ultrahangvizsgálaton az orvosom nem találta megfelelőnek a köldökzsinóráramlást, és azt javasolta, hogy menjek be a Semmelweis Egyetem II. Szülészeti Klinikájára. Ott újra elvégezték a vizsgálatot, ami után rögtön bent tartottak. Mi több, közölték velem, hogy »ebből 3 napon belül babák lesznek«.
Mondanom sem kell, sokként ért ez a hír.
A Covid-időszak kellős közepén jártunk, nem volt elég hely az osztályon, ezért átküldtek az I. számú klinikára. Attól kezdve minden nap órákon át CTG-ztek. Pár nappal később terhességi toxémiát diagnosztizáltak nálam, és gyógyszert kellett szednem a magas vérnyomásomra.
Borzasztóan kimerültem a vizsgálatoktól, ráadásul a férjem nem jöhetett be hozzám a járvány miatt. Az orvosok addig vártak a szülés megindításával, ameddig csak tudtak, majd november 25-én a 30. hétre megszülettek az ikerlányaink. Hédi 1240 grammal, Lujzi 960 grammal jött a világra…”
Folyamatosan énekelt a piciknek
„A szüléskor Hédit vették ki először, utána jött Lujzi, akit azonnal elvittek vizsgálatra, de később egy kedves nővér visszahozta őt, hogy megpuszilhassam, amiért a mai napig hálás vagyok – mondja az édesanya. – A lábadozásom miatt csak a 2. napon találkozhattam a lányokkal, és érinthettem meg őket.
Azt, hogy kimaradt az aranyóra, hatalmas traumaként éltem meg, de aztán bekapcsolt nálam az anyaüzemmód.
Meg akartam tenni mindent annak érdekében, hogy a gyerekeim kötődjenek hozzám. Már várandósan is sokat énekeltem nekik, ismerték a hangomat. Volt egy »tracklistám«, és minden alkalommal, amikor bementem hozzájuk a koraszülött osztályra, halkan elkezdtem énekelni. Naponta egyszer a férjem is bejöhetett a picikhez. Tomi végig nagyon támogató volt, és ez elmondhatatlanul sokat jelentett. Egy koraszülött osztályon bármikor bármi megtörténhet. Sosem tudhatjuk, hogy mi vár ránk.
Az örömteli pillanatok mellett mi is megéltünk több mélypontot.
Kéthetesen a lányok állapota már kellően stabil volt ahhoz, hogy átmenjek velük a Péterffy Sándor Utcai Kórház koraszülött részlegére. A férjem oda már nem jöhetett be a pandémia miatt. Szerencsére a picik nagyon szépen fejlődtek. Hédi került ki először az inkubátorból, és ő érte el először a 2000 grammot. Időközben átestem egy kisebb nőgyógyászati műtéten, ami után, január 23-án végre hazamehettünk a lányokkal.”
Koraszülöttként jöttek a világra Vágó Zsuzsi ikerlányai: „Sosem tudhattuk, hogy mi vár ránk a kórházban”
Ez is érdekelhet
Mára behozták a lemaradást
Zsuzsi hozzáteszi, a kórházban töltött időszak egyetlen pozitívuma az volt, hogy beállt egy olyan rendszer az életükben, amit önállóan sokkal nehezebben tudott volna kialakítani.
„Lett egy jól működő napi rutinom, amit hamar át tudtam adni a férjemnek, és ő pillanatok alatt beletanult az egészbe – magyarázza. – Tomi 10 hónapig nem vállalt munkát, és ez idő alatt négyesben voltunk itthon. Igyekeztünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a gyerekek a számukra legkedvezőbb körülmények között fejlődhessenek, és hogy az idegrendszerüket semmivel ne terheljük. Lujzival Dévény-tornára jártunk, mert az egyik izma nagyon kötött volt, és emiatt csak az egyik oldalára tudott fordulni. Ő nehezebben barátkozott meg a darabos ételekkel, mint Hédi, de egyébként más nehézségünk nem volt.
10 hónapig szoptattam a lányokat, ebből 6 hónapig csak anyatejen éltek.
Sokat énekeltem, mondókáztam nekik, és rengeteget olvasunk a gyerekeknek a mai napig, amit igényelnek is. A képernyőtől távol tartjuk őket, csak nagy ritkán néznek meg egy-egy mesét. Sokat járunk játszótérre. Mindent csinálnak, amit a kortársaik, hála istennek semmi nem maradt vissza náluk a koraszülöttségéből. Sőt! Már a bölcsiben megdicsérték a szókincsüket, az óvodában pedig korkedvezménnyel járnak a játékos jóga alapú táncra.
Hédi és Lujzi teljesen más személyiségek, de mindketten nyitott, érdeklődő, életvidám kislányok – mondja büszkén Zsuzsi, aki kétgyermekes édesanyaként fokozatosan tért vissza a színpadra. Az idei évadban a futó előadásai mellett két bemutatóra készül az Erkel Színházban, mellette musicaléneklést tanít.
Feldolgozta a traumákat
Az édesanya még most is nehéz szívvel gondol vissza élete egyik legnehezebb időszakára.
„Ameddig nem érintett, nem tudtam mit is jelent igazán, hogy koraszülött egy csecsemő. Nem is sejtettem, hogy mennyi testi, lelki megpróbáltatáson megy keresztül baba, mama és papa is. Miután megszülettek a lányok, felvettem a kapcsolatot a Koraszülöttek Országos Egyesületével, ahol nagyon kedvesen fogadtak. Sokat jelentett az ő online elérhető információs felületük akkoriban. Később a Perinatus Alapítvány egyik pszichológusához jártam, mert úgy éreztem, nem tudom feldolgozni a lányok születése körüli történéseket.
Nagyon féltem, hogy nem alakul ki bennük az a kötődés, amiről tudtam, hogy mennyire fontos az életünkben.
A szakember feloldotta bennem a szülési traumát, és ez sokat segített abban, hogy most már tudok róla beszélni. Az, hogy a férjem, Tomi végig mellettem volt ebben a küzdelmes időszakban, fogta a kezem, támogatott és bátorított, mindennél többet jelentett. Nélküle nem tudtam volna végigcsinálni ezt az egészet.”
Minden tizedik család érintett magyarországon
„A Koraszülöttekért Országos Egyesületben azért dolgozunk, hogy a koraszülésben érintett családoknak könnyebb legyen – mondja Földvári-Nagy Zsuzsanna, az egyesület elnöke. – Igyekszünk a lehető legtöbb módon segítséget nyújtani: felajánlásokkal segítjük a koraszülött osztályokat, edukálunk, érzékenyítünk, támogatunk és összefogunk, közösséget építünk. Szeretnénk, ha minél többen megértenék, átéreznék, milyen sok feladat, kihívás, küzdelem rejtőzik a szó mögött: koraszülés. Sokunk közös története ez – Magyarországon évi nyolcezer kisbabáé, minden tizedik családé.”
Ez is érdekelhet: Anyósa örökségét varázsolta édenkertté Badics László: Köveskálon nő a magyar pisztácia
Szöveg: Szűcs Anikó
Fotó: Ambrus Marcsi
