Sztár

Elhunyt nagymamájának énekelt a döntőben Veréb Tamás: „Ez volt a legnehezebb fellépésem”

A Korál örökzöld slágere győzött Veréb Tamás előadásában. A népszerű művész elárulta, hogy a nemrég elhunyt nagymamája kedvenc dala volt a Hazafelé, így a Csináljuk a fesztivált! ötödik évadában Csöpi néninek is énekelte.
veréb tamás csináljuk a fesztivált

Veréb Tamás már többször is sikeresen szerepelt a Csináljuk a fesztivált!-ban, de most először lett övé a győzelem. Érzékeny előadásával elvarázsolta a zsűrit és a közönséget.

„Az első évad óta könyörögtem egy Balázs Fecó-dalért. A legnagyobb örömömre végre teljesült a vágyam, és a példaképem legkedvesebb dalával versenyezhettem” – nyilatkozta Tomi. Ám azt is bevallotta, hogy szenzitív embernek tartja magát, és a slágerhez fűződő személyes kapcsolódása megnehezítette a dolgát: majdnem elsírta magát a produkció közben.

„Életem legnehezebb színpadra lépése volt. A nagymamám nagyon szerette ezt a dalt, és ő már nincs velünk…” – osztotta meg fájdalmát az előadó. Tamásnak a nagymamája, Csöpi néni volt a legnagyobb rajongója, és elvesztésével nagy űrt hagyott maga után.

Szoros volt a kapcsolatuk

Ez is érdekelhet

„Nagyon szoros kapcsolatunk volt. A nagymamám szinte minden fellépésemre eljött. Mindig büszkén támogatott, és úgy tudott tapsolni, hogy mindenki észrevette. Odahajolt az emberekhez, és büszkén azt mondta: Ő az én unokám!

Bölcs és szeretetteljes ember volt, aki mindig jó tanácsokkal látott el.

Talán tőle örököltem a művészi beállítottságomat is. Bár a nagymamám már nincs velünk, a mai napig a családi életünk központi figurája, hiszen mindennap beszélünk róla, felemlegetjük őt” – mesélte Tamás korábban a Meglepetésnek.

Az előadóművész a nagymamájától örökölte a céltudatosságát is.

„Fontosnak tartom, hogy ne csak színészként, hanem énekesként is elismerjenek. Lassan, de szépen és biztosan haladok a vágyaim felé, hosszú távra tervezek, és mindig emlékeztetem magamat arra, hogy a megtett út legalább olyan fontos, mint a cél.”

Felesége lett a hátországa

A 31 éves tehetség esetében is igaz, hogy minden sikeres férfi mögött egy támogató nő áll. A nagymamája után most már a szintén színművész felesége, Veréb-Koltai Vivien őszinte lelkesedéssel szorít neki minden fellépésén.

„Vivien a háttérországom: csillogó szemmel kísér el az előadásaimra, és ott van mellettem akkor is, amikor csak egy ölelésre vágyom egy hosszú nap végén.

Hálás vagyok azért, hogy egy olyan nő van mellettem, aki jobbra sarkall, és meghitt otthont teremt.”

A dobogóra még ők fértek fel

A Radics Gigi által előadott Cserháti Zsuzsa-dal, a Boldogság és én című sláger a második lett, míg a Szerelemnek múlnia kell című Zorán-sláger a Miller Zoltán–Vágó Bernadett házaspár duettjeként a dobogó harmadik fokán végzett, pontegyenlőséggel a Törj ki a csendből! című Oláh Gergő-dallal, amelyet Szabó Máté énekelt.

Gigi személyesen nem ismerte a legendás énekesnőt, de az örökzöld szerzeményt annyira magáénak érzi, hogy felvette a repertoárjába, és most már a saját fellépésein is előadja.

A Miller–Vágó házaspár is elégedett a sláger megosztott harmadik helyezésével. „A közös munka gyógyír volt a lelkünknek” – mondták a Meglepetésnek.

Fotó: Archív